Mivel a szezon véget ért, 10 hónapon keresztül folytatott játékunk is befejeződött. Egész idényben arra biztattunk titeket, hogy Tippeljétek meg Fergie kezdőcsapatát!, és szerencsére nem hiába tettük ezt, mivel hétről hétre rengeteg megálmodott tizenegy érkezett hozzászólás formájában. A végső győzelemhez elengedhetetlen jövőbe látó képesség mellett azonban szükség volt némi rendszerességre is, hiszen a végül 49 fordulóból álló verseny végelszámolásánál csak azokat vettük figyelembe, akik legalább 23-szor járultak a kristálygömbök elé. Csupán 21 legény maradt talpon a vidéken. Hajtás után azt is megtudhatjátok, vajon lenyomta-e valaki a blog szerzőit, na meg azt, hogy the winner is...

Mára talán már mindenki lehiggadt, kijózanodott, vagy éppen felmérte az otthoni berendezésekben vasárnap keletkezett károkat, így tiszta fejjel tudjuk értékelni a United Sunderland elleni teljesítményét. A zinternet nem szeret minket (vagy a shitty bajnoki címe akasztotta ki a rendszert), ezért csúszik az osztályzás ezúttal szerdára. Régóta sejtettük, hogy kis hazánkban országos méretű DNS-problémák vannak, de állítólag ezért nem lehetett sok helyről elérni a blogot az elmúlt két napban. Nehéz egy ilyen végjáték után azzal foglalkozni, mennyire játszott a csapat jól vagy rosszul, de mivel egész szezonban ezzel untattunk titeket, az osztályzatokat ezúttal is kiosztjuk.

A gyötrelem, a kín rengeteg módon manifesztálódhat egy ember életében. A sors - ha van ilyen - végtelen kreativitást mutat fel abban, miként okozhat fájdalmat az egyszeri halandónak, aki ki van szolgáltatva önnön érzelmeinek, reményeinek, világképének. Néha, ha nagyon odafigyel az ember, lehet hallani a vad, már-már mániákus, mégis valahol száraz, örömtelen kacajt. Ez valamiféle magasabbrendű lénytől jön, aki minden kétséget kizáróan egy rohadt ribanc.

A legszörnyűbb, legembertelenebb módszere ennek a tetves lotyónak - nevezhetjük Sorsnak, Istennek, Negyvenkettőnek, tökmindegy, a lényeg, hogy az efféle dolgok nem maguktól történnek, valaki áll a háttérben - abból áll, hogy szépen, módszeresen felépíti a reményt az ember lelkében, aztán porrá zúzza. Naplóm, te szerencsére megörökítetted az utókornak, miképp redukálták két óra szenvedésre és tortúrára az egész létezésemet.

Valamelyik éjjel volt szerencsém azt álmodni, hogy a Manchester City 0-0-t játszott a QPR ellen. Álmomban a mi meccsünk valahogy még csak ezután jött, de nem volt bennem kétség, hogy ezek után legyőzzük a Sunderlandet, ha más nem, akkor O'Shea ügynök góljával. Ébredéskor eltartott pár pillanatig, míg tisztáztam magammal, hogy a meccs csak pár nap múlva lesz, teljesen egyidőben, és kicsivel több esély van arra, hogy az Apokalipszis lovasai becsöngessenek, és udvariasan kérjenek tőlem egy kávét, mint hogy a QPR pontot szerezzen az Etihadban.

De az álom jól mutatja, milyen kegyetlen dolog a tudatalatti: nem adja fel a reményt, noha a tudat tisztában van vele, hogy nincs remény. Igen, trollkodik velem a saját tudatalattim, ami igen megalázó. Szóval, hogy bekussoljon, előástunk pár dolgot, pro és kontra: a tudatalatti kap egy kis édességet, lássa, hogy hiszünk benne; ugyanakkor előletek, kedves olvasók, nem takarjuk el a realitást sem.

Korai talán a szezont elemezni, hiszen az utolsó forduló még előttünk áll. A bajnoki címhez ugyan már csoda kéne, de a legelbaszottabb Vieira mind gamesnél is olcsóbb húzás lenne azon elmélkedni a vége előtt, hogy miért nyerte ezt a bajnokságot Mancini csapata. Pár nap még hátra van addig, amíg minden vörös ördögből hirtelen óriási kjúpíár szurkoló lesz, ezt az időt pedig felhasználjuk arra, hogy megvizsgáljuk a United szezonjának egyik szégyenfoltját. A viszonylagos sikertelenség egyik olyan okát, amire senki sem számított úgy kilenc hónapja. Mi a közös a Bajnokok Ligájától való korai búcsúban, a kiesőjelöltektől elszenvedett vereségekben, a Ligakupa-szégyenben és az EL-szerencsétlenkedésben? A megoldás az Old Trafford. Az alábbiakban tehát a bevehetetlennek tűnő szentély idei hanyatlásáról lesz szó, hiszen a szezont hazai pályán szúrta el a csapat. Hét igen komoly hibát is elkövetett Fergie legénysége az idényben.

Alapesetben örülnénk egy ilyen tükörsima két gólos győzelemnek, de mivel a szomszédok is pont ilyen arányban diadalmaskodtak a meglepően töketlen Newcastle felett, nem sok okunk akadt ünnepelni. Pedig játékban és elszántságban is az elmúlt hetekben hiányolt szinten teljesített a csapat, a nagyon mélyen védekező vendégek akár nagyobb verést is kaphattak volna. Rodgers azonban megnyomta a pánikgombot, félidőben behozta a nem teljesen egészséges Brittont, és a Swansea türelmes labdatartásával el is kerülte a csúnya zakót. Persze ebben remek partnernek bizonyult a United gól nélkül záró támadókettőse is. Idén már megszokhattuk, hogy nincs tökéletes meccse a csapatnak, a játék valamelyik eleme mindig hibádzik. Ezúttal a stabil védelem, a magabiztos labdatartás és a kreatív támadások mellől a helyzetkihasználás hiányzott – ezért úszhatta meg az újonc csapat két góllal manchesteri kirándulásukat. De ez a bejegyzés a Manchester United játékosainak teljesítményéről szól, mint azt a hajtás után meg is tapasztalhatjátok.

Össznépi tanakodás vette kezdetét a hétfői borzalom óta, hogy ki lesz a felelős azért, ha nem lesz meg idén a huszadik bajnoki cím. Egyesek Fergusont hibáztatják, mások Phelan hozzánemértését firtatják, sokak szerint a klub elhibázott játékospolitikája a bűnös, megint mások szerint pedig mindennek a Glazer család az oka. Egy biztos: a Manchester Unitednek mindig topon kell lennie. Ennél a klubnál nincs mellébeszélés, nem létezik átmeneti időszak, évről évre harcban kell állni a bajnoki címért, és nem mellesleg trófeákat sem árt nyerni. Idén immár sokszor tapasztalhattuk a legalapvetőbb felkészülésbeli hiányosságokat – félreértés ne essék, nem kívánunk okosabbak lenni a szakmai stábnál, csak elképzeljük, miként is kéne jól ráhangolódni egy bajnoki találkozóra. Az ellenfél látszólag nem a szupernehézsúlyt képviseli, azonban óriási hiba lenne egy kézlegyintéssel elintézni a Swansea-t.

Helyzet van. Csikorognak a fogak, ökölbe szorulnak a kezek, lüktetnek halántékok – a feszültség szinte az elviselhetetlenségig fokozódik. Nem, nem az Old Trafford öltözőjének hangulatát próbálnám illusztrálni, hanem  a United fanok online és offline kommentekben manifesztálódó frusztrációját. Abban, hogy az igazi drukker véresen komolyan veszi a csapatról folytatott diskurzust (legyen szó a sneijderezésről vagy a legideálisabb taktika felvázolásáról), semmi különös nincs, az viszont, hogy soha egyetlen vita nem jut el a végpontjára, már annál inkább szokatlan. A futballban, és úgy általában a sportban, az eredmény a legfontosabb tényező, ehhez képest a két szembenálló frakció még azt sem tudja eldönteni, hogy sikeres-e ez a mostani szezon vagy sem. Jelen poszt mentálhigiénés céllal íródott, vagyis hogy csökkentse a feszültséget, mielőtt még valaki agyérgörcsöt kapna, fő mondandója pedig a következő: azért nem tud egyetlen vita sem lezáródni a United jelenlegi helyzetével kapcsolatban, azért esnek újból és újból egymásnak a felek, mert tulajdonképpen mindenkinek igaza van. Tehát senkinek sincs.

Ez a poszt nem azért született meg, mert bármivel is okosabb lennék Fergusonnál. Vagy többet tudnék a futballról, vagy bármi ilyesmi. Nem, ez a poszt azért születik meg most, mert már egyszerűen nem bírom magamban tartani azt amit érzek, eddig elmismásolgattuk a dolgokat azzal, hogy jó-jó, ez egy katasztrofális szezon, de hát a végén meglesz a 20. bajnoki cím. Azonban most a dolgok jelenlegi állása szerint, nem lesz meg, és így azt gondolom eljött az a pont a szezonban amikor dühből kell kiadnom magamból minden eddigi csalódottságomat, mérgemet, frusztrációmat, és ki kell magamból kiáltsam azokat a kérdéseket amelyek belülről mardosnak szét szépen lassan!

Hát, vége van. Senki ne áltassa magát azzal, hogy a City az összeomlóban lévő Newcastle (0-4 a DW Stadiumban), vagy a reménytelenül gyenge QPR ellen majd pontot veszít, és ha mégis, lehet rá számítani, hogy a United kikap Sunderlandben. Megbocsáthatatlan és elfogadhatatlan módon szórtunk el egy bajnoki címet, amely már a kezünkben volt, és egyúttal meg is mutattuk, hogy nem érdemeljük meg, mert nem a mienk Anglia legjobb csapata.

Nem is arról van szó, hogy ezen a mérkőzésen mi történt, ezt miért vesztettük el. Arra is kitérünk, de nem az a lényeg. A nagy kérdés az, hogy miért hagytuk, hogy így legyen? Miért hagytuk, hogy ennek a rangadónak bármiféle lényeges tétje legyen, azt leszámítva, hogy most döntjük el a bajnokságot, vagy csak később? Ez az, ami teljességgel felfoghatatlan.

"A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlenül nagy hazugság, és a statisztika" - vallotta Mark Twain, igaz, neki akkor még fogalma sem volt arról, hogy néhány évtizeddel a halála után a világ soha nem múló szenvedéllyel csüng majd egy bizonyos, futball nevet viselő játékon. A fociban ugyanis éppen fordított a helyzet, a statisztika csak a legritkább esetben füllent, nem véletlenül modellezik például már jó negyven-ötven éve számítógépes programokkal a játékosok teljesítményét (a legendás Valerij Lobanovszkij volt az úttörő), és az sem a sors különös játékának köszönhető, hogy lassacskán egész iparág települ a mérkőzések történéseinek mind tökéletesebb modellezésére. És, hogy hogy jön ide a City-United? Nyolc statisztika, nyolc következtetés, nyolc ok a bukás magyarázatára. Mert, hogy bukás van, az nem is kérdés.

Üdvözlöm Önöket itt a Legyen ön is olajmilliomos!-ban. Köszöntöm játékosainkat, az itt helyet foglaló nézőket, és persze a kedves olvasókat is. Legutóbbi játékosunk, a Walesből érkezett Mark Hughes ugyan üres kézzel távozott, ezen a mérlegen igyekeznek javítani az újabb jelentkezők. Hogy ki kerülhet be a székbe, és játszhat a milliókért, az a sorkérdés után ki is derül. Mai feladványunkat a Stretford End archívumából kölcsönöztük, és a következőképpen hangzik:

Állítsa sorba a következő személyeket/klubokat angol első osztályú bajnoki címeik szerint! Kezdjék a legsikeresebbel.

A Liverpool

B Manchester United

C Manchester City

D Ryan Giggs

Lássuk a helyes sorrendet: B, tehát Manchester United 19 bajnoki címmel; őket követi az A, vagyis a Liverpool 18-cal; majd D, Ryan Giggs 12 arannyal; és legvégül a Manchester City, C, 2 elsőséggel. B, A, D, C, lássuk kinek sikerült!

Furcsa szezon volt ez az idei, mert már többször is azt hittük róla, hogy eldőlt. Egyszer a pesszimizmus mondatta velünk (tél), egyszer az optimizmus és a realista megközelítés egyszerre (tavasz), de a Wigan és az Everton elleni – számomra máig feldolgozhatatlan - meccsekkel  sikerült újra magunkra rángatni az orális szexhez használatos arctakarót (aka. szopóálarc – amúgy ezt nem húzza alá a word a globalizációt meg igen… Hol élünk? Na mindegy.). Ha pediglen így esett, akkor én is előmászom a lakásfelújítás feat. ZH időszak feat. munkahely kombó okozta enyészetből, és írok valamit, mert sajnos a világsajtó magasról nyomja a fekáliát arra, hogy eldől a világ második(?) legerősebb bajnoksága.

Baszódj meg, Tim Howard! Bizony, az összes ünneprontó ex-unitedes haveroddal együtt, bekaphatjátok! Mi a facér' kellett nektek épp most összekapnotok magatokat? Ilyen kétarcú bandát még nem látott a Premier League. Értem én, hogy a semmit sem érő hetedik hely megtartása mellett izgalmas meccsekkel akarjátok szórakoztatni magatokat, de nem pont a korábbi munkaadó levesébe kéne beleszarni. Izgalom kéne? Nem most kellett volna villantani, hanem egy héttel korábban. A városi rivális Liverpool ellen kellett volna odatenni magatokat, annak a meccsnek még tétje is volt. Ja, hogy akkor még talán esélyetek lett volna hosszú évek után nyerni valamit, és nem sajnáltathatnátok magatokat az örök lúzer középcsapat szerepében? Egyáltalán, mit keresek én a vendégöltözőben? Mi ez a sok ismerős arc?

A szezon legfontosabb meccse következik. Oké, ezt mondtuk már párszor, meg még mondani is fogjuk pont egy hét múlva, de itt és most tényleg az van, hogy minden meccs létfontosságú. Az alaphelyzet egyszerű: van öt pont előnyünk, ezt meg kell őrizni, hogy a City ellen, idegenben akár a vereség is beleférjen. Lehet, hogy ez pesszimista és kishitű hozzáállás, de a már megtörtnek látszó City hirtelen nekiállt szórni a gólokat, szóval visszafoghatjuk az elvárásokat.

Az Evertont kellene legyőzni ahhoz, hogy relatíve kisebb nyomás legyen a csapaton a rangadó előtt. Mint arra Strigo emlékeztetett, amikor a Toffee-k (a stolverkosok a legbénább fordítás, amit ki lehetett eszelni) utoljára nyertek az Old Traffordon, még Rob Warzycha is gólt rúgott, mielőtt a Pécsi Mecsek FC mezére cserélte volna az Evertonét. Kattintás után elmondjuk, miért is kell mégis óvatosnak lennünk.

Mivel a Bajnokok Ligáját csupán kívülállóként szemlélhetjük, az EL meg továbbra sem érdekel senkit, a blog szerzői hétköznapokon azon agyalnak, mivel is tölthetnék ki a két vasárnap (hétfő) között jelentkező üresjáratot. Unatkozó kamuújságírók által kitalált átigazolási pletykákkal továbbra sem szeretnénk foglalkozni, erre ráérünk majd nyár közepén, amikor majd valóban lehet is játékosokat szerződtetni. Klublegendáink bemutatásának legújabb része még várat magára, egyelőre a következő rész alanya is kérdéses (tippeket nagyon szívesen elfogadunk persze). A tippverseny állását nem ismertetnénk, elkerülve a fogadási csalásokat és a döntetlenre játszásokat - a korrektség (lásd még: lustaság) jegyében a pontok összeszámolására a szezon végéig nem is fog sor kerülni. Ritkán sorra kerülő rovataink közül így most a somebody08 által útjára indított teszt sorozat következő részét prezentáljuk, egy easy fokozatú általános kvíz formájában. A Legyen ön is milliomos! műsortól eltérő módon itt azonban nem áll módotokban segédeszközöket igénybe venni: a Google nem felező, telefonos segítséget csakis a minden adatot fejből soroló Everredtől lehet kérni, a közönség segítsége pedig kimerül abban, hogy shooooot! Cserébe viszont nyereményünk sincs, de legalább a helyes válaszokat eláruljuk - majd.

A Manchester United újabb rekordot döntött: sorozatban a 47. hazai meccsen sikerült gólt szerezni, ezt a PL történetében eddig egy csapat sem mondhatta el magáról. Ezen kívül tulajdonképpen semmi különleges nem történt a vasárnapi bajnokin: legyőztük a Villát, ahogy azt szoktuk. Kicsit nagyobb arányban, mint általában, de a birminghami csapat évek óta nem volt ennyire hitvány. A 4-0 még talán rájuk nézve hízelgő, de a reménytelen gólkülönbségi versenyt feladó Fergie sem lehet elégedetlen. Mint ahogyan mi sem, és ez tisztán látszik a kiosztott érdemjegyeken is, hiszen csupán pedagógiai- és hozzáállásbeli okokból osztottunk ki egy-két hatost, a többiek mind jobbat kaptak. És hogy kit tartottunk a meccs legjobbjának? A továbbiakban ez is kiderül.

- Helló!

- Na helló, mi a pálya? Rég dumáltunk. Legutóbb valami cikknél kerestél.

- Tudom, és elég cikis, de most is pont emiatt gondoltam rád. Megint United-Villa meccs lesz.

- Hé, nem vagyok ám Villa drukker.

- Ja, de te vagy az egyetlen élő ember aki járt Birminghamben.

- Azért laknak ott vagy két millióan.

- Mármint akit ismerek.

- Van egy ötletem: ugorj át hozzám, mutatok valami nagyon komolyat.

- Okaj.

Ez is megtörtént, a két csapat közös története során először szerzett pontot a Wigan a Manchester United ellen, ráadásul egyből hármat is. Tizenötödik nekifutásra sikerült ez nekik, ráadásul teljesen megérdemelten. Legalább annyira szükségük volt erre a győzelemre a kiesés ellen folytatott harcban, mint nekünk a bajnoki címért való versenyfutásban, így még csak arra sem tudjuk fogni a zakót, hogy bent akartuk tartani legkellemesebb ellenfelünket. 8 zsinórban megnyert bajnoki után kaptunk ki, még épp jókor, hiszen előnyünk így is 5 pont a Tévezt reaktiváló városi riválissal szemben. A tegnapi borzalmas produkció elemzése során természetesen nem kerülhetjük el, hogy mindenkit kiosszunk, de a szerkesztőség kollektív agyát leginkább a hozzászólások között eluralkodó negatív hangulat húzta fel. Hajtás után taktikai variációkról, gyengén teljesítő kulcsemberekről, kétes szituációkról, és még azt is megtudhatjátok, mit érdemel az a drukker, aki 5 pontos előnynél temeti a saját csapatát.

Hölgyeim és uraim, pezsgőt bontani talán még egy icipicit korai, de el lehet helyezni az üveget a hűtőben, hogy a megfelelő időben kéznél legyen. Azt merészeltük állítani a Blackburn elleni győzelem után, hogy amennyiben a QPR ellen is behúzzuk a három pontot, a City pedig pofáraesik az Emiratesben, akkor eldől a bajnokság. Nos, a három pont meglett, a City kapott egy adag Artetát, úgyhogy nagyhirtelen már nyolc pont a difi.

Van-e még innen visszaút? Ha nem United-drukker lennék, azt mondanám, nem. Így azért félek egy kicsit, még ha racionálisan nézve nincs a City abban az állapotban, hogy ledolgozzon nyolc pontot - hacsak tálcán át nem nyújtjuk nekik a sanszot. Ezt nem kellene megtenni, szóval semmi kényelmeskedés szerda este. Lapozás után bővebben arról a meccsről is, meg a mögöttünk hagyottról is.