Túl vagyunk idei leggólszegényebb meccsünkön. 1 rúgott, 0 kapott gól, viszont az idegenben szerzett 3 pont létfontosságú a még mindig a sebeit nyalogató United számára. A játék továbbra sem tökéletes: remek első fél óra után a második játékrészben csak öltük a focit. A győzelem elsősorban annak köszönhető, hogy a múlt hetivel szemben a hátvédek most nem rendeztek agyhalottak napját, mi az osztályzást most mégis legszomorúbb ünnepünk köré építjük fel, hiszen csapatunkban hemzsegnek a természetfeletti lények.

A három pont a zsebben, megtudtuk, hogy előfordul olyan is, hogy a Manchester United nem kap gólt, ahogy azt is, hogy lehetséges Liverpoolban nyerni. Minden tökéletes, nemde? Hát, ahogy vesszük. Kétségkívül örömteli, hogy a múlt heti katasztrófa után volt annyi spiritusz a csapatban, hogy győzzön, és mindezt úgy, hogy majdnem tűrhető védekezést produkált.

Ugyanakkor a helyzet az, hogy megint a szezon azon szakaszában járunk, amelyben Fergie úgy érzi, hogy laboratóriumi körülményeken kívül is okos ötlet kísérletezgetni. Egy évvel ezelőttről alighanem mindenkinek kitörölhetetlen bélyeget égetett a memóriájába az epic Owen-Macheda támadóduó a Sunderland ellen; a mostani kreatív csapatösszeállítás alapvetően az érthetetlen nyári döntések folyománya. Ezt átültetjük tiszta, szép magyar nyelvre, ígérjük.

A Goodisonba látogatni sosem leányálom, történelmi zakó után, ex-evertonos kulcsemberrel meg pláne nem. Pedig most ez a helyzet, elsősorban Rooney-tól várja mindenki a megváltást, őt pedig Liverpool kékebbik felében egy ideje nem igazán szeretik. A bejegyzés célja természetesen az Everton verbális szétszedése lenne, de mivel ezt megtettük már tavasszal, sok újat nehéz lenne róluk írni. Pláne, hogy azóta ott szinte semmi sem változott a keretet, az edzőt, és leginkább a tulajdonosokat nézve. Hajtás után egy jobb sorsra érdemes skót, néhány tehetséges angol srác, és egy oda nem illő színházi producer, akikről szólunk, és tovább feszegetjük a hét közben már pedzegetett pénzügyi fair playt is.

Tisztelt olvasó/kommentelő/trollkodó az elmúlt napok sötét felhői elvonultak, és kezd feledésbe merülni mindaz, ami a hétvégén történt. Ez jó, mert nem süppedhetünk bele örökre a vereség okozta bánatunkba. Jól ismerjük azt a közhelyet, hogy ami nem öl meg az csak megerősít, és mivel mi sem haltunk bele a vereség okozta fájdalmakba, ezért meggyőződésem, hogy csak erősebbek, keményebbek és elszántabbak lettünk! A továbbiakban arra vállalkozom, hogy megírjam lelkesítő beszédemet, neked, hogy te ismét emelt fővel, büszkén járd városod utcáid, szívedben azzal az érzéssel, hogy Manchester United drukkernek lenni a legjobb érzés a világon!

Újabb vendégposzt érkezik, amint azt tegnap meg is ígértük (milyen jó blogszerkesztőnek lenni: dolgozni nem is kell, csak felpakolni az olvasóktól érkező posztok áradatát). Ezúttal Parraghramma érezte úgy, hogy feltétlenül írhatnékja van, és közlésvágyát nem is fogta vissza, mivel nem az a típus. Művét olvassátok sok szeretettel és lehetőleg tiszta fejjel, mert részegen nem fog menni.

A klinikai halál a 90. percben állt be, amikor Dzeko térdéről a hálóba pattant: a lélek, amolyan törökülésben, elemelkedik a testtől, ettől a ponttól már nincs se tudattalan védelmi reflex, se fájdalomérzet, se semmi. Ebből a bizonytalan madártávlatból az ötödik és a hatodik tus elveszti audiovizuális kontúrjait, a kép elhomályosodik, a csönd pedig szánakozva hörpinti fel a stadion világoskék morajlásának utolsó kortyait. Lebbenetlen momentum: döbbeneten túl – rezignáción innen.

"Az egészen tragikus véget ért, City elleni rangadó harmadik góljánál már felmerült az emberben, a végeredmény tükrében viszont megkerülhetetlen kérdés az, hogy vajon hol és hogyan lesz ennek az egésznek vége. A City 6-1-es győzelme amellett, hogy megrázó, váratlan és történelmi, a jövőre vonatkozó jóslatok megcáfolására is tökéletes volt." Imigyen vezette be giornalista a vasárnap este hozzánk eljuttatott posztját, és mi sem akartunk más bevezetőt írni. Inkább vissza is adjuk a szót.

Fontos volna a csapat háza táján tisztázni, hogy akkor ki is fog labdát szerezni a középpályán, ki fog átütő erőt alkalmazni, és ki fogja a jövőben a tegnapi 1-4-es állásokhoz hasonló pillanatokban nyakon csípni a többieket, vezérként ügyelve arra, hogy ne kapjunk két gólt három középkezdésünkből négy perc alatt. Ezzel mi meg is volnánk: a Premier League olajválságát azonban még hírből sem oldottuk meg, ez pedig sokkal fontosabb annál, hogy hány góllal kapunk ki otthon a semmiből hirtelen felemelt Manchester City ellen.

Mondhatnánk, hogy épp ez kellett a City elleni katasztrófa után: terápia a megsebzett egók számára, csak hát pontosan nulla játékos volt a pályán, aki részese lehetett a vasárnapi dicsőségnek. Még csereként sem küldött be egyet sem az öreg, ami azért aligha jelenti azt, hogy hirtelenjében teljes őrségváltásra kerül sor: pusztán csak láthattuk a szokásos Ligakupa-csapatot.

Az ellenfél, az Aldershot Town lelkes volt, kedves, szimpatikus, önmagához képest jól is játszott, de ez nagyon másik szint. Igazából egy jó hangulatban zajló átmozgató edzést láthattunk, igen, csöpögünk az arroganciától, de hát ez van. Hajtás után elmondjuk, hogy minek örültünk, mit tartunk aggasztónak, és miért lényegtelen ez az egész.

No, beharangozni ugyan nem volt érkezésünk, de kaptok egy posztot, ahova lehet kommentelni a mérkőzés alatt. Úgyhogy hajrá.

Kiindulópontnak íme, egy kezdőcsapat: Amos - Jones, Fryers, Vidic, Fabio - Valencia, Cleverley, Park, Diouf - Owen, Berbatov

Kispad: Vermijl, Morrison, Cole, Will Keane, Michael Keane, Pogba, De Gea

Ligakupára fel!

Szerkesztőségünk kollektíve fogta a fejét az 1-6 után, mégsem lehetett azt mondani, hogy temetői lett volna a hangulat az Old Fregattban. Akkor is és azóta is próbáljuk a humor oldaláról megfogni a megfoghatatlant, és egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy este kilenckor a plazmatévén már a Bahrein-Vasas megy (mint utólag kiderült, a BAH-VAS egy brazil bajnokira utalt a felső sarokban), és szépen lassan kiosztottuk a meccs utáni blogteendőket. Rám maradt az a cseppet sem hálás feladat, hogy osztályozzam a történelmi veréssé fajuló városi derbi egyéni teljesítményeit. Több megoldáson is gondolkodtunk: felmerült, hogy a City játékosainak teljesítményét értékeljük; kapjon tőlünk mindenki egyest, vagy hatost; esetleg kummantsuk egyszerűen el. A végső megoldás halál a hagyományos értékelés lett, hiszen a vasárnap pályán lévők megérdemlik, hogy bizonyítványukba bekerüljenek a katonás érdemjegyek. Persze nem ússzátok meg irónia nélkül.

A sokk feldolgozása közepén tartunk, ahogy a meccs előtt, úgy most a meccs után is elmélkedett egyet a twitterfelelősünk, Beyonder. Amit, mi nem tettünk meg, azt most ő viszont szemrebbenés nélkül. Tetemre hívja, SAF-ot, felteszi neki a kérdéseket, kendőzetlenül a szemébe mondja, hogy ő sem tévedhetetlen, valamint komoly hiányosságokra világít rá! A múltat és a jelent figyelembe véve von le következtetéseket. Hajtás után minden az ő elméjéből!

A szexualitást eddig csak a barca buzizásában felvállaló blogunk, ma végre ezt a témát is helyére teszi. A tegnapi meccs után nincs mellébeszélés, magyarázkodás, kimondjuk nagyon komoly pofont kaptunk, ez bizony horror-pornó volt a javából. Időnként már-már megalázó, szado és bdsm elemekkel ötvözve, igaz próbáltunk valamit tenni ellene, de erősek voltak lefogtak minket, és egyszerűen keményen seggbe raktak szárazon. Mi pedig csak tűrtük a kínt és a szenvedést, két félidős ultra gyilok erőszak szex az Old Traffordon.

Harcolva küzd most a bajnok csapat,
pördül a labda, ne hagyd el magad,
lépésük dobban, a háló megroggyan,
támadj előre hát!

Előre hátvéd, védd meg a hálót,
lődd meg a labdát, zeng a lelátó,
passzolj a szélre, csússzál be térdre,
döngesd a lécet már!

A Próféta szólott, és elmondta, mit fogunk majd látni ma délután a manchesteri derbin. Jóformán fölösleges is bekapcsolni a tévét, kimenni a stadionba, meredten várni a BBC online automatikus frissítéseit: a próféta pontosan tudja, hogyan fog lezajlani a mérkőzés. Eredmény, gólszerzők, sárga lapok, pontos nézőszám, amit akartok, mindent tud.

Szerencsére egy kellően modern, pragmatikus prófétáról van szó, aki belátja, hogy bizonyos érdekek fűződnek ahhoz, hogy a világgal ne ossza meg tudása legjavát. Így aztán sikerült egy olyan megállapodást kötnünk, hogy közlésvágyát pusztán egy lista formában éli ki, amely ugyan informatív, ám nem minden részletre kiterjedő: azaz megtudhatunk dolgokat, amelyek biztosan meg fognak történni, de nem tudunk meg mindent.

Legutolsó bajnoki cím negyvenhárom éves,

Több szurkoló Manchesterben? Kérem, hát ez téves.

Kellemetlen szomszédunkba olajlóvét tettek.

Edzőt, spílert, stadiont és szurkolókat vettek.

A hétvégén ismét rangadót játszunk, igen már megint, érdekes ez a sorsolás, gyakorlatilag 2 hónap alatt le is tudjuk mindet. Aktuális ellenfelünk a városi kistesó szerepében kullogó, ám álmodni igen nagyot merő shitty lesz. Az égszínkékek vezetik most a tabellát, és nagyon tele vannak magukkal, meg önbizalommal, (gondolom, megvan mindenkinek Balotelli ollózása). Egyértelmű, hogy Dubaiban totális magabiztossággal készülnek a szomszédok. Arról ők még mit sem sejtenek, hogy az álmok színházában nem nyerhetnek. Hogy miért, az hajtás után kiderül, ahogy az is, miért érdemes manapság a Shittybe igazolni.

Talán kissé későn kezdtük a hangolást a városi derbire, de igyekszünk mindent bepótolni. Az elkövetkezendő szűk egy napban igazi posztcunami vár rátok, aminek első hullámain már túl is vagytok somebody08 remek prezentációjának köszönhetően. Másodikként ezúttal egy vendégposztot olvashattok, hiszen csendestársunk, Beyonder követte el. Igen, ő az, aki a megújult twitter oldalunkat kezeli (itt jobbra fel is iratkozhattok, tegyétek meg). A bejegyzésben tehát ő elmélkedik az ideális városi derbiről, a Jó és a Gonosz harcáról, és persze holnapi ellenfelünkről. Minden továbbit tőle.

Kedves Sporttársak! Ideje elkezdeni a hangolást, mert bár rangadónak nem nevezném azt, ami vasárnap ebédidőben ránk vár (nekik rangadó, nekünk bajnoki), de kuriózumnak igen. Ugyanis a hétvégén a listavezető látogat az Old Traffordra, és az már önmagában ritkaság, hogy a listavezető szót nem a Manchester United szinonimájaként használjuk.  Éppen ezért, most sok az összes City fan azt gondolja, hogy irigykedünk a szezonbeli eredményeikre, jelenlegi helyezésükre, a játékoskeretükre, a pénzükre és az olajmágnás tulajdonosukra - de ez nincs így.

Az idei eredményeinket, azt gondolom még úgy sem kell magyarázni, hogy becsúszott egy váratlan X, hiszen a City idén még nem találkozott "nagycsapattal", mi pedig már hármat is letudtunk veretlenül. A jelenlegi helyezés miatt nem aggódunk, egyrészről azért, mert vasárnap délután helyre áll a világ rendje, másrészről azért, mert valamivel komolyabb tapasztalatunk van abban, hogy hogyan kell az első helyet megszerezni és meg is tartani. A játékoskeretük, a pénzük és a tulajdonosuk pedig akkor sem kellene, ha büntetésből De Jonggal kellene életre-halálra ugróiskoláznom, mert ad 1: egy igazi klub nem így emelkedik ki a posványból, ad 2: ha esetleg mégis megszorulunk, mi is tudunk csinálni magunknak. Hogy hogyan lesz belőlünk profi Sheikh Mansour bin Zayed Al Nahyan? A hajtás utáni prezentációból kiderül!

Ez egy olyan meccs volt, amit a mindent megjegyző Everreden kívül mindenki szívesen elfelejt hamarosan. Igaz, folyamatosan szétlabdabirtokoltuk a román bajnokot, és a kapunk sem sokszor forgott veszélyben, büszkék nem lehetünk a két büntetőből elért 2-0-ra. A tényleg nagyon pöpec bukaresti stadionban félház előtt lejátszott békés edzőmeccs a második félidőben kissé hiperaktív bírótól valamelyest felpörgött. Mikor már azt hittük, megnyugodhatunk, akkor jött az emberhátrány és pár percnyi izgalom, majd a felismerés, hogy akár Vidic nélkül is kiállhattunk volna ellenük. A bejegyzés elsősorban az egyéni teljesítményekkel foglalkozik, és ezúttal még akár a goal.com is eltalálhatja a meccs legjobbját (breaking: náluk Smalling lett a legjobb), hiszen még statisztikák böngészése nélkül is könnyen rávágja mindenki, hogy ki nyújtott klasszis teljesítményt. Még ha az ellenfél nem is indokolná, meglengetjük kalapunkat Carrick előtt.

Ez a nap is eljött: Sir Alex papíron erősebb csapatot küldött pályára az Otelul Galati otthonában, mint az Anfielden. Nyilván ebben a két eddigi BL-iksznek is komoly szerepe volt, de akkor is; a végén még arra vetemedik az öreg, hogy Berbatovnak is adjon pár percet az Aldershot ellen. Jó, ez valószínűtlen, de úgy fest, semmit sem lehet kizárni.

Még azt sem, hogy egyszer fogunk idegenben is jól játszani - elvégre a Bolton ellen már meg is történt, csak őket mindenki agyonveri, szóval óvatosan. Most semmiképp sem jött össze, pedig alaposan rápihentünk: Fergie kilenc helyen változtatott az anfieldi kezdőhöz képest. Hajtás után összefoglalunk, pontokba szedve.

Amikor kiderült a BL csoportunk, aligha gondolta volna azt bárki is, hogy bármelyik meccs is sorsdöntő lehet számunkra, azt meg aztán még inkább senki sem sejthette, hogy a ma esti Otelul Galati elleni mérkőzés amolyan non-plus ultra vagy nevezzük mindent eldöntő meccsnek inkább. Egy győzelemmel helyre áll a világ rendje, egy döntetlen vagy esetleges vereség esetén pedig igen nagy gondban leszünk, ami a csoportból való továbbjutást illeti. Hogy hogyan jutottunk el ide és, hogy mennyire kell ez a 3 pont ma este, arról hajtás után tovább elmélkedek.

Akik szombat délután ebéd után azzal a lendülettel ültek le a tv elé vagy mentek el a kocsmába, hogy most aztán egy igazi hagyományokkal bíró kőkemény szikrázó izgalmas Angol bajnokit látnak majd, azok végtelenül nagyot csalódhattak. A La Liga ételtők most aztán igazán elkezdhettek óbégatni, mert, hogy a világ legizgalmasabb bajnokságában egy ősi rivalizálás fullad mérhetetlen unalomba. Ez a Liverpool – Manchester United mindenről szólt csak arról nem egy ilyen rangadónak miként kellene ünnepelnie a futballt. Ez nem volt más, mint a futball temetése, hogy miért, lapozz és megtudod!

Nem szomorkodhatunk a döntetlen miatt. Bár a City ezzel ideiglenesen az élre állt, az Anfielden jó eredmény az iksz, pláne ha olyan szar a mutatott játék, mint tegnap. Persze Fergie mindent megtett azért, hogy így legyen: Nani, Rooney és Chicharito is a padon kezdtek. Szerencsére senkinek nem jutott eszébe feljelentenie a mestert, hogy gyengített gárdát küldött pályára, és az eredmény végül is őt igazolta. Egy pontért jött, ami az utóbbi évek anfield-i látogatásait nézve nem is hülyeség. Mégis, az egész mérkőzés nézhetetlenné vált az indokolatlanul telepakolt középpályák tusakodása miatt. Arra a nem egyszerű feladatra vállalkozunk, hogy jó szokásunkhoz híven osztályozzuk az egyéni teljesítményeket. A mérkőzés legjobbja United-játékos volt, a legrosszabb pedig ismét a bíró sporttárs. Hajtás után jönnek az érdemjegyek, többször is megemlítjük majd a rendkívül szimpatikus Suarezt, és pontozunk egy-két remek színészi teljesítményt is.

Annyiszor írtunk már a Liverpoolról, hogy az átalakult keret ellenére is csak magunkat ismételnénk. Bár az Anfielden mostanában annyi sikerélmény éri a Unitedet, mint a Manchester Cityt a BL-ben, az ironikus hangvételű meccs előtti hangulatkeltést nem hagyhatjuk ki, még ha ezúttal kissé rendhagyó is lesz a whoareya rovat legújabb darabja. Nyilván rengeteg ziccert tartogat Charlie Adam, vagy Luis Suarez személye, most mégis egy másik emberre koncentrálunk. A már egy hónapja folyamatosan visszatérő csapatkapitányuk ugyanis pontosan egy olyan játékos, akiről elmondhatnánk, hogy ellentmondásos személyiség – ha nem mernénk kimondani a frankót, hogy egy igazi észak-angol vadparaszt. Tudatosan készültünk erre, még csak mondókát sem kapott legutóbb, a töltényeinket erre a külön posztra tartogattuk. A fair play önkéntes nagykövete, a labdarúgást küzdősportokkal ötvöző ösztönlény, a pályán és azon kívül is úriemberként viselkedő Steven Gerrard lesz a mai bejegyzés témája. Hajtás után rengeteg kép- és hanganyag szolgál majd bizonyítékul arra, hogy Jacko után szabadon Stevie G is not my lover.

Albert Einstein mondta volt, hogy az őrület biztos jele, ha újra és újra és újra megteszed ugyanazt, és más eredményt vársz tőle. A definíció alapján Fergie minimum nem százas, már legalábbis ha az anfieldi látogatásokról van szó: újra meg újra megkísérelte ugyanazt a módszert a Liverpool otthonában az elmúlt három évben, és vélhetően más eredményt várt volna, mint a mostanra menetrendszerűvé vált vereség.

Idén talán más lesz, talán lesz új a nap alatt. A hajtás után megmutatjuk, hogy ezúttal már csak kényszerből sem teheti meg ugyanazt, amit az elmúlt három alkalommal mindig; ezúttal valami mást kell kiötölnie. Ami, remélhetőleg, tényleg eltérő eredményt hoz végre, hogy Einstein bekussoljon. Beharangozóra fel!

Nem volt könnyű az elmúlt két nap, őszintén szólva. Mióta volt szerencsém elolvasni Ian Ayre, a Liverpool klubigazgatójának legfrissebb agyömlését, azonnal tudtam, hogy ez posztért kiált, mint ahogy azt is, hogy az angol sajtó ízekre fogja szedni az ötletet - így aztán távol kellett magam tartanom mindentől, hogy befolyásolatlan véleményt tegyek közzé. Sikerült, de nem volt egyszerű...

Miről is van szó? Nos, Ayre barátunk szerint a Premier League jelenlegi rendszere igazságtalan, már legalábbis a televíziós jogdíjakból befolyó összegek elosztását tekintve: ő ugyanis úgy véli, hogy az Egyesült Királyságon kívüli közvetítési jogokat a kluboknak egyénileg kellene értékesíteniük - illetve legalábbis meg kellene adni nekik erre a lehetőséget -, elvégre Malajziában senki sem kíváncsi a Boltonra, ott a Liverpool, a Manchester United és az Arsenal a menő. Ez egy olyan látványos és többszintű marhaság, hogy az még egy Liverpool-alkalmazottól is szép. Hajtás után kifejtem, hogy miért is.

Mivel közel két hete nem játszott tétmérkőzést a csapat, már csütörtökön epekedve várjuk a hétvégét, ahol ráadásul nem más lesz a vendéglátónk, mint az ősi rivális Liverpool. Nem lehet tehát elég korán kezdeni a mentális felkészülést. Természetesen ők nem fogják megúszni whoareya bejegyzés nélkül, mint ahogyan ti sem fogjátok nélkülözni Everred (most egyébként teljesen jogosan) pesszimista beharangozóját. A sort azonban most egy vendégposzt nyitja, hiszen RedMark érzett magában feltartózhatatlan közlésvágyat, így a továbbiakban az ő gondolatait olvashatjátok az angol foci legnagyobb hagyományokkal rendelkező összecsapása előtt. Át is adnám neki a szót, hajtás után.

Tavaly október 11-én olyan dolog történt, ami azóta szerencsére sok Manchester United rajongó napi rutinját megváltoztatta, már ami a sportoldal-olvasási szokásaikat illeti: Everred ezzel az ősbejegyzéssel útjára indította a Stretford End blogot. 400 írással odébb, a mai napon elérkeztünk a Népsport saját Manchester United blogjának első születésnapjához, amit hirtelenjében nem is tudtunk, hogyan ünnepeljünk. Leültünk hát az interjúszobába, és szívesen válaszolgattunk a képzeletbeli, Lipcsei Bettába oltott Csisztu Zsuzsára hajazó riporternő kérdéseire. Nosztalgiázzatok velünk együtt a belinkelt bejegyzéseken, és persze osszátok meg az élményeiteket ti is! Hajtás után 4 férfi, 8 kérdés, 1 blogról.

A klub legendáit bemutató sorozat egyik legellentmondásosabb figurájához érkezett. Egy olyan emberhez, akihez hasonló vadállatra mindennél jobban szüksége lenne a mostani csapatnak. Vezéregyéniség, labdaszerző középpályás, többieket fanatizáló pszichopata, jelenleg a Unitedben mindhárom elférne. Roy Keane olyan játékos, olyan személyiség, akiről mindenkinek van véleménye. Pályafutása során több, morálisan megkérdőjelezhető döntést is hozott, és ezért sokan elítélik, főleg azok, akik nem tudnak a dolgok hátteréről. Önéletrajzi könyvét olvasva azonban megismerhetjük a botrányhős csapatkapitány személyiségét, megértve például hogy miért hagyta ott a dél-koreai vébét, miért állt sajátos bosszút Haalandon, vagy hogy honnan ered már-már földöntúli fanatizmusa. A minisorozat első részében a United előtti életét ismerhetitek meg.

Strigo kolléga hét eleji közhelyes osztályzása olyan jól sikerült, hogy az elcsépelt általánosságok ennek a bejegyzésnek a címét is megfertőzték, de hát ez van. Akinek nem tetszik, az panaszt tehet egy szabadon választott észak-koreai emberjogi szervezetnél. De hogy ne csak fölösleges szócséplés kerüljön a „lídbe”, elárulom, egyfajta személyes okfejtéssel készülök most azoknak, akiket kikészített az elmúlt három meccs – mondjuk ki – borzalmas játéka. A hajtás utáni szórengetegben hasznos tanácsokat adok a blog közönségének, hogy hogyan tisztítsuk ki az agyunkat gyorsan, még mielőtt a csaknem két hetes válogatott szünetben belesüppednénk a letargiába. Katt az „elolvasom”-ra, és jó lesz!

Mivel elsején rögtön meccs volt, aztán pedig NST Kupa, ezúttal kissé csúszva érkezik hónapelemző rovatunk. A válogatott szünetet kihasználva boncolgatjuk az esztendő kilencedik havát, szigorúan a United eredményeire koncentrálva. Augusztushoz hasonlítva erős visszaesés figyelhető meg, ami elsősorban a mutatott játékban, nem pedig az eredményekben jelentkezik, lévén még mindig veretlen a csapat. Hogy a kezdeti lendület fogyott el, vagy a kulcsemberek hiánya mutatkozik meg jobban, azt nehéz eldönteni, mindenesetre most Fergusonnak szűk két hét áll rendelkezésére, hogy rendet tegyen a fejekben egy igen durvának ígérkező Pool-City-Everton bajnoki sorozat előtt. A Norwich meccset már októberhez számítjuk, de hajtás után kielemzünk minden mást, ami a boltoni kirándulás óta történt. Természetesen kihirdetjük a hónap legjobbját, választunk egy legszebbet a gólok közül, és a tippjátékot sem hanyagoljuk el.