Nem először harangozzuk már be a Stoke City-t Premier League meccs előtt, de minden évben reméljük, hogy utoljára. Nincs mit szépíteni, utálunk a Stoke ellen játszani, és ezzel a liga nagy része így van, ugyanis igazi fizikális favágó focit játszanak, ami még az angol labdarúgás szerelmesei szerint is jobban hasonlít a rögbire, mint futballra. Nem véletlen, hogy számos facebook rajongói klub létesült már, amely like-okat gyűjt, hogy a Stoke-ot zárják ki a Premier League-ből és kezdjenek új életet az Aviva Rugby Premiershipben. Nos, mi ennyire radikálisok nem vagyunk, de azért lehántjuk a kérget ezekről a tuskókról.

Egy sorozattal kevesebb, és ugyan az utóbbi években megszokhattuk, hogy az FA Kupából idő előtt távozunk, mégis kissé szomorkás a hangulatunk. Persze, okolhatjuk a sorsolást, a rengeteg sérültet, az ellenséges hangulatot, de igazából amiatt lehet rossz kedvünk, hogy elbuktunk egy olyan meccset, ahol a Liverpool semmivel sem volt jobb nálunk. Jobb ma egy zakó, mint holnap egy újrajátszás, tartja Fergie ki nem mondott örökbecsűje, ennek szellemében megbontotta a meglepően jól működő középpályás háromszöget, a rizikózás pedig ezúttal nem bizonyult kifizetődőnek, ismét Kuyt lőtt ellenünk gólt az Anfielden. Hogy Rooney, Vidic, vagy egy átlagos championship-kapus hiányzott-e jobban a szombati mérkőzésről, az a kiosztott érdemjegyekből kiderül, mint ahogyan az is, hogy tulajdonképpen a Barthez – Cafú, Ferdinand, Vidic, Richardson – Xavi, Giggs, Hargreaves – C Ronaldo, Maradona, Kluivert tizenegy szopott az Anfielden.

Hölgyeim és Uraim, mondjuk úgy esküdtek. A védők azt próbálta elhitetni velünk, hogy kizárólag David de Gea tehetett az első gólról, sőt, talán a másodikról is. Sőt, talán el is hitette. Még én is majdnem megsajnáltam őket! De hölgyek és urak, úgymond esküdtek! Csak egy dolgot említenék, ha megengedik. Hölgyek és urak, ez itt Csubakka. Csubakka egy vuki a Kashyyyk bolygóról. De Csubakka az Endor bolygón él. Gondolják csak meg; ennek nincs értelme!

Miért akar egy vuki, egy 220 centis vuki az Endoron, 50 centis ewokok között élni? Ennek nincs értelme! De ami még fontosabb: ennek az egésznek mi köze a most tárgyalás alatt lévő ügyhöz? Semmi. Hölgyek és urak, ennek semmi köze az ügyhöz. Ennek nincs értelme. Nézzenek rám! Ügyvédként védek egy hatalmas klubot, és Csubakkáról beszélek. Van ennek értelme? Hölgyek és urak, ennek semmi értelme. Az egésznek nincs értelme. Tehát emlékezniük kell, amikor majd vitázgatnak és döntögetnek a Liverpool góljairól: van értelme? Nincs. Hölgyek urak, úgymond esküdtszék! Ennek nincs értelme. Ha Csubakka az Endoron él, ítéljenek bűnöst. A védelem végzett.

Folytatódik a pokoli menet: Liverpool-Manchester United az FA Kupa negyedik körében. Nem biztos, hogy megéri továbbjutni, mert aztán mehetünk a Stamford Bridge-re, aztán az Emiratesbe, aztán a White Hart Lane-re, ahogy ez a sorsolás eddig alakul, de hát ez van. Örülni mindazonáltal nem kell, és mi nem is örülünk, meg is mondjuk, hogy miért.

Vasárnap az Arsenallal játszottunk: az Arsenallal szeretünk játszani. Nem csak a 8-2-k és 4-0-k okán, szimplán azért, mert mindig jó a foci, vagy legalábbis majdnem mindig. Az Anfielden viszont szinte soha - és ez csak egy ok a sok közül. A sokból most felsorolunk hetet, plusz egy aktuálisat. Lapozzatok.

„Teszt? Miféle teszt? Vizsgaidőszak van, hagyjatok már békén az idióta számonkérésekkel!” – hangzik el valószínűleg olvasóink szájából a mondat a címet látva (ketomika22 esetében a fenti mondat „vizsgaidőszak” része röpdolgozat és témazáró időszakra helyettesítendő – bocs, nem lehetett kihagyni), de ne ijedjetek meg, itt nem kell félni a következményektől. Ha rosszul sikerül a dolog, legfeljebb azt mondjuk rátok, hogy mocskos kis divatdrukkerek vagytok, és a legközelebbi közös meccsnézésen Unicef logót tetoválunk rátok ribancrendszámként hegesztőpálcával. Komolyra fordítva a szót, természetesen nekem sem volt gőzöm sem a tesztben szereplő adatok nagy részéről pár órával ezelőtt, de azt azért tudtam, hogy mit jelent a címben szereplő „North West derby” kifejezés. Azok, akik esetleg nem tudják, azonnal zárják be böngészőjüket és szégyelljék el magukat, azért olvassanak tovább, hogy ezt megtudják, akik pedig csípőből vágták a választ, azok keressenek azonnal egy orvost, mert bizonyára véreznek hastájékon pedig azért, mert ennél már csak nehezebb kérdések jönnek!

Elolvasom »

A sors fura fintorának köszönhetően az FA Kupa negyedik körében egy könnyed kis liverpooli látogatást tesz szeretett Unitedünk. A City kiejtése után a visit your rivals túra keretein belül újra a lehető legkeményebb ellenfelet kaptuk (miközben rendeznek pl. Stevenage – Notts County meccset is), de talán éppen ezért szeretjük a világ egyetlen komolyan vehető nemzeti kupakiírását. Hogy az Anfielden a szokottnál is forróbb lesz a hangulat, az most egy olyan futballistának köszönhető, aki pályára sem fog lépni. Szándékosan nem foglalkoztunk eddig komolyabban az Evra-Suárez afférral (kit érdekel a hetedik helyezett eltiltott csatára), de a szombati párharc kapcsán Steven Gerrard után újabb Pool-játékosnak szentelünk külön bejegyzést. Nem, mi sem tartjuk őt rasszistának, ő csak egyszerűen hülye, ráadásul a rosszindulatú fajtából. Megvizsgáljuk az uruguayi támadó előéletét, körbejárjuk a rasszizmus témakörét, és kielemezzük a liverpooli klub felelősségét is.

Amikor a 2004-es Európa-bajnokság negyeddöntőjében Anglia válogatottja ismét nem tudta átlépni saját árnyékát, és kikapott a házigazda portugáloktól, a szigetországi sajtó szinte pillanatokon belül meghozta ítéletét: a 4-4-2 halott, a futball tanítói pedig kénytelenek lesznek alapjaiban újragondolni akkor már évtizedek óta szinte érintetlen futballfilozófiájukat. Ami ugyanis működött a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján, az az új évezred beköszöntével hirtelen idejétmúlttá vált, a control & pass többé nem irányította a kontinens futballjának evolúcióját, hanem mindössze távolról, régi ismerősként üldözte azt. Ancellotti három irányítós, gyémánt alakzata a középpályán, Mourinho 4-3-3-ma, vagy a felemelkedőben lévő 4-2-3-1, mind olyan kihívás elé állították az ortodox angol futballfilozófiát, melynek úgy tűnt, az már nem képes megfelelni. Nyilvánvaló volt, hogy a 4-4-2 a maga nyolcvanas évekből származó bájával sokáig már nem maradhat fent változtatás nélkül a taktikai evolúció térképén – a kérdés csak az volt, vajon sikerül-e valakinek átmentenie a ködös Albion futball-szellemiségének legtökéletesebb lenyomatát az új évezredre.

Sikerült.

No, nem arról van szó, hogy bárki tízes osztályzatot kapna - pofásan futballozott ugyan a csapat úgy összességében, de azért nem kell túlzásokba esni. Viszont újabb csapat mondhatja el magáról, hogy egy szezonban tízet rúgtunk neki: ezt a megtiszteltetést eddig többnyire a Wigannek vagy a Newcastle-nek (akik idén rútul elárulták a legszentebb hagyományokat) tartottuk fenn, most viszont az Arsenal is kapott egy szeletet a tortából.

Előrebocsátjuk: a csapat két legjobb játékosával rendkívül szigorúak leszünk, mert a büdösúristenit neki, tőlük ennél többet várunk. Ha még ők is értelmesen játszottak volna, sokkal csúnyább is lehetett volna a vége az Arsenal szempontjából, de hát persze kár ezen károgni, örüljünk a jó teljesítményeknek.

Újabb idegenbeli győzelmünk ezúttal egyik riválisunk végleges leszakítását is jelentette, hiszen az Emiratesben szerzett három egységgel a különbség a behozhatatlannak tűnő 13 15-re nőtt a két csapat között. Aggódhattunk a Rio-Vidic páros hiányával induló pokoli túránk első állomása előtt, de a szintén sok sebből vérző Arsenal drukkerei sem lehettek nyugodtak. Mint kiderült, a mérkőzés szempontjából inkább az ágyúsok már-már kóros szélsőhátvéd-hiánya bizonyult meghatározónak, és a cserékhez ezúttal Fergie nyúlt sikeresebben a két nagy ellenfél közül. A Stretford End stábja ezúttal idegenbeli túrára indult, és az Útwenger meghívására arsenalos törzshelyen izgultuk végig a 90 percet. Éneklő ágyús drukkerekről, ellentétes félidőkről, Naniról és Valenciáról olvashattok többek között az alábbiakban. Elolvasom »

Melodrámából jók vagyunk, nemde? Mégis, a cím indokolt: ma délután az Emiratesben kezdődik meg az a menetelés, ami akár az egész szezonunk további lefolyásának irányt szabhat. Még el is döntheti, hogy mit is érhetünk el idén. Mostantól ugyanis egészen márciusig szinte kizárólag a brutális kategóriába tartozó meccsek zúdulnak a nyakunkba, és könnyen lehet ebből nagy sírás-rivás, meg fogaknak az csikorgatása.

Szóval nem ártana jól elkapni a rajtot ma délután, mert ha beragadunk, az végzetes lehet. Tovább után megmutatjuk, mi is következik, és megpróbálunk kissé belemélyedni a túlélési esélyeinkbe...

Thierry Henry és Paul Scholes visszatérése valóságos földrengéseket okozott az angol futballban... oké, hagyjuk ezt. Egész Anglia azon röhögött, hogy milyen szinten kell kétségbeesettnek lenni ahhoz, hogy elvileg nagy klubok egy, az USA-ban levezető exklasszishoz, vagy egy hat hónapja visszavonult 37 éveshez forduljanak. Mindazonáltal a két, istenként tisztelt legenda góllal debütált régi-új otthonában, ami legalábbis az újságírók álmát valóra váltotta - így nem kellett sokat törni a fejüket valamiféle címen.

Minket is elgondolkodtatott: mi lenne, ha Arséne Wenger és Sir Alex Ferguson, felbátorodva a sikeren, újabb legendákat és "legendákat" hozna vissza a hétvégi mérkőzés előtt? A továbbiakban megmutatjuk: egy online közvetítés következik, a múltbéli jövőből.

Paul Scholes némiképp váratlan reaktiválása és Darron Gibson eladása új dimenziókkal bővítette a csapat játékát lassacskán egy éve alapjaiban befolyásoló középső középpályás problémakört, egyre nyilvánvalóbbá válik például az, hogy Ferguson nem rögtön új játékosok vásárlásával akarja orvosolni az egyes szurkolók szerint egyre égetőbbé váló problémát. Ahhoz, hogy a kérdéskör mélyebb vizsgálata lehetővé váljon, először persze tisztáznunk kell, van-e egyáltalán probléma, és ha igen, mekkora – majd, ha ezen alapvető válaszokat megtaláltuk, akkor bocsátkozhatunk igencsak kétes találgatásokba a megoldásokat illetően.

Vannak dolgok, amelyeket ép ésszel szinte lehetetlen felfogni. Ilyen a svájci hadronütköztető és Jakupcsek Gabriella létezése vagy Pali bá’ és Lady Gaga karrierje, de mind közül a legnagyobb rejtély: miért akarna bárki is Manchester United játékosból ex-Manchester United játékossá válni? A klub 333 millió szurkolójából azok, akik láttak már élőben labdát, gondolkodás nélkül odaadnák a fél lábukat is, csak hogy legalább egyetlen alkalommal United-mezben terelgethessék a pöttyöst az Old Traffordon. (Hogy fél lábbal miként lehet ezt a játékot hatékonyan űzni, az egy másik, noha nem kevésbé izgalmas kérdés.) Ehhez képest, vannak, akik eljutnak a Paradicsom kapujába, de ahelyett, hogy belépnének, visszafordulnak. Hát normális az ilyen?! A hajtás után árnyaljuk a képet.

A United szombat délután visszatért a helyes útra, nem tette meg vetélytársainak azt a szívességet, ami 2001 óta sosem fordult elő, nevezetesen hogy három egymást követő bajnokit zárjon vereséggel. Az ellenfél a feladatra tökéletesen alkalmas Bolton Wanderers gárdája volt, de a Blackburn elleni hazai zakó óta minden győzelmet meg kell becsülnünk. Owen Coyle csapatát valószínűleg Chuck Norris sem mentené meg a kieséstől, de hát ne is várjunk többet egy olyan klubtól, ahol N'Gog-tól várják a gólszerzést. Fergie a télen meghallgatta a szurkolók siránkozásait, miszerint nem épít be a csapatba saját nevelésű játékosokat, így Evans és Welbeck mellé most Scholest is a kezdőbe tette – teljesítve ezzel, hogy most se legyen telitalálatos szelvény kezdőcsapat-tippelős játékunkban. A továbbiakban a sima háromnulla egyéni teljesítményeit vizslatjuk, ezúttal többek között egy magyar szereplővel is.

Elolvasom »

Mivel kommunikációs és időbeosztási problémák léptek fel szerkesztőségünkben, úgy alakult, hogy a ma délutáni, Bolton elleni mérkőzés elé nem tudunk semmi épkézláb felvezetőt prezentálni nektek. Hogy mégse maradjatok megszólalási lehetőség nélkül, nyitottunk egy gumiszobát, ahol örülhettek a góloknak, elküldhetitek Nanit/Riót/Rooneyt az anyjába, károghattok az elbaszott játékospolitikán (muhhaha, akkor a city és a chelsea mit folytat?), és fiatal kommentátor-reménységünk, ketomika közvetítésével a későn érkezők sem maradnak le semmiről. És persze tippelhettek kezdőcsapatot is, mivel ezt mi is megtesszük.

Napok, sőt hetek óta ülésezik a virtuális kerekasztal a United gondjai felett, elemeztünk statisztikai alapon, megközelítettük a kérdést érzelmi oldalról, majd örömködtünk egy nagyot a városi rivális felett aratott nem várt győzelem felett - van azonban valami, amit mintha teljesen elfelejtettünk volna. Azt mégpedig, hogy a futball nem pusztán statisztika és taktika, nem csupán meredek érzelmi hullámvasút, és egy csapat erőssége sem írható le kizárólag a játékosai egyéni képességeivel. A sikert és a kudarcot gyakran csak egy apró hajszál választja el egymástól - nem is kérdés, a United esetében ezt a bizonyos hajszálat Sir Alex Fergusonnak hívják.

Paul Scholes reaktiválása sokakban gondolatokat ébresztett, hiszen egyesek szerint ezzel Fergie beismerte elhibázott játékospolitikáját. A következő bejegyzésben azonban legkevésbé a vörös ninjáról lesz szó, hiszen vendégszerzőnk szerint ez a tavaly nyári folyamatok eredménye. A mai poszt alkotója nem más, mint a véleményét hozzászólásokban gyakran kifejtő törzsolvasónk, stanleykubrick. Wes Brown játékának legnagyobb csodálója, az evansizmus vallás magyarországi helytartója komolyan aggódik a United közeljövője miatt, és ezt bátorkodott egy igen hosszú gondolatmenetben veletek is megosztani. Én személy szerint nem igazán értek egyet a dologgal, de hát erre is alkalmas a Stretford End, hogy különböző álláspontokat vitassunk meg hőn szeretett csapatunkkal kapcsolatban. Olvassatok, aztán ti is mondjátok el a véleményeteket, elvégre átigazolási időszak van, még ha ez minket idén annyira nem is érint.

Január, ilyenkor a fű sem nő és a hó sem esik, no és akkor itt be is zárjuk a közhelyszótárt. De az tény: az év legunalmasabb hónapjában tartunk, és a napok csak ólomléptekkel vánszorognak előttünk. Az időjárás ilyenkor mocskosabbik orcáját tartja felénk és általában a városok tele vannak latyakkal, sárral, hideg van és sötét, az embernek megmozdulni sincsen kedve ilyenkor, amúgy sincsen semmi mozgató erő, a jó bulik ilyenkor halottak. Mintha az év ilyenkor nyomná meg a reset gombját és kezdené el az egészet, hogy aztán jöjjön, ami az év során csak jöhet, de. Eközben Angliában nem áll meg az élet és a PL dübörög tovább a boxing day után, ezen időszak pedig talán különös fontossággal bírhat számunkra. Hogy miért, elmondom, ne félj!

A nagy visszatérés volt a tegnapi FA Kupa-derbi központi tematizáló eleme: a váratlan döntés, hogy Scholest lekapjuk a polcról, sebtiben leporoljuk, és már küldjük is be a forgatagba, minden mást elhomályosított. Vincent Kompany ugyanakkor gyorsan gondoskodott róla, hogy azért legalább a meccs után ne ez legyen az elsődleges beszédtéma, mi mégis eköré építjük fel az osztályzást.

A visszatérések napja volt ugyanis a vasárnap, olyannyira, hogy szinte senkinek fel sem tűnt, hogy még Owen Hargreaves is beállt, pedig az egy soha vissza nem térő alkalom, hogy az ember őt focizni láthatja. Tovább után mindenkit ízekre szedünk, még O'Shea-t Scholest is.

Sikerült, amiben hittünk: kivertük a címvédő, egyben városi rivális Cityt a kupából. Ferguson ezúttal nem pihentetett, és szokásával ellentétben nem egy létfontosságú bajnokira, hanem a vitrinből rég óta hiányzó FA Kupára foltozta össze még az élőholtakat is. Így fordulhatott elő, hogy előkerült az ünnepeket a fül-orr-gégészeten töltő Chris Smalling, akit mi jó megérzéssel a kezdőcsapatba vártunk. Azzal viszont senki sem számolt (nyilatkozata alapján még Rooney sem), hogy a padon felbukkant a májusi BL-döntő után visszavonulását bejelentő Paul Scholes! Hogy mit láthattunk volna 90 percen át, ha Kompanyt nem szórja ki a spori tíz perc után, az annyira nem is fontos, a lényeg a továbbjutás. A United ott van a legjobb 32 között, a City meg nem, tovább után kifejtjük, hogy miként alakulhatott ez ki. Hogy miért maradt el az alázás, miért kellett izgulnunk a végén, és miért tartjuk Mancinit jó szakembernek. Elolvasom »

Elérkezett az FA Kupa harmadik köre, ez az a szakasz, mikor az élvonalbeli klubok is megmutatják magukat a világ legjobb nemzeti kupasorozatában. A 64 csapat közül mindössze 20 első osztályú, nem sok az esély arra, hogy két PL-klub ilyen hamar találkozzon, de most a számhúzó kutyáknak sikerült alaposan belenyúlniuk. Manchester City, idegenben. Lehet parázni, lehet legyinteni, akár bosszúért kiáltani is, de egyet mindenképp megtehetünk: bosszankodhatunk, hogy nem mondjuk a Wrexhamet vagy a Bradfordot kaptuk otthon. Lassan kezdjük unni őket, hiszen két év alatt már a negyedik sorozatban futunk össze velük, ráadásul tavasszal pont ők búcsúztattak a kupából, hogy aztán 35 év trófeaínség után meg is nyerjék azt. Mivel az utóbbi évben annyiszor találkoztunk velük, mint Tiszán a hajóvonták, újat is nehezen tudunk róluk írni, így jobb híján megvizsgáljuk, hol tart a mensziti jelenség. Na meg persze kezdőt is tippelünk. Elolvasom »

Napok óta megy a károgás a kommentek között, hogy ki se álljunk a City ellen az FA kupában, meg hogy visszasírjuk majd az 1-6-ot a hétvége után, pedig nem a varjaktól szenvedtünk vereséget, hanem a Szarkáktól! Már csak a „ha ez a Newcastle 3-1-re kapott ki a Shittytől, mi meg 3-0-ra a Magpies-tól, akkor mennyire fogunk kikapni a Shitty-től” matematikai feladatból kiinduló számmisztikai elemzést vártam – szerencsére erre nem került sor. Arra viszont igen, hogy sajnáltatjuk magunkat, amiért már a 64-es táblán meg kell küzdeni a Cityvel. De miért?

Természetesen nem tilos tartani a meccstől. Ha nem lennének elveim, még 0-1-es hendikeppel is meg merném rakni a vereségünket, mert lelkileg kicsit maga alatt van most a gárda, de amíg le nem fújják a találkozót, ne hirdessünk győztest és vesztest, és főleg ne temessük a szezont. Leginkább azért ne, mert ha esetleg el is megy a hajó, és idén – ne adj Isten – kupa nélkül maradunk, akkor sem ezen az egy meccsen csúsztunk el – ez csak egy lehetőség volt a sok közül. Arról nem is beszélve, hogy még egyáltalán nem csúsztunk el…

Elolvasom »

Azt szokták mondani, hogy egy kiadós vereség, egy kínos kudarc akár afféle ébresztő is lehet, "wake-up call", ahogy az angolok mondják. Ha így van, akkor ennek a Manchester Unitednek be kéne újítani egy vekkert, a régi, méretes, csörömpőlős fajtából, amit csak ütvefúróval lehetett leállítani - mert úgy fest, a dobhártyarepesztő, falakat leomlasztó csörgésen kívül semmi nem elég.

Tovább után diszkréten jelezzük, hogy nem éppen a tegnapi, newcastle-i pofáraesés volt az első a maga műfajában ebben a szezonban: nagyon ügyesen tudjuk halmozni az észveszejtőbbnél észveszejtőbb szopásokat. Ha már egyszer kikapunk, nem adjuk alább egy alapos alázásnál, afféle vereségnél, amit még évek múltán is kárörvendő mosollyal emlegetnek fel a Liverpool-drukker kollégák. Nincs ez így jól.

Egy olyan csapatról, amely mindössze két mérkőzést vesztett el a szezon rajtjától december 31-ig eltelt időszakban, talán szentségtörés lett volna azt írni, hogy újjáépítésre szorul; ám mivel ugyanez a csapat azóta minden meccsét elbukta, ráadásul meccsenkénti három kapott gólos átlaggal, immáron nyugodt szívvel mondhatom: a Manchester United, bár nem érkezett egyértelműen egy korszak végére, a csapat, a taktika és a játékfelfogás bizonyos elemeinek tekintetében igencsak tatarozásra szorul.

Amilyen az óév, olyan az újév, tartja a bölcs mondás, és sajnos ez most a Manchester Unitedre is igaz. 2011-gyet egy hazai buktával zártuk, hogy aztán 2012 első mérkőzésén is három gombóccal gazdagodjunk hasonló mennyiségű pont helyett. A végeredmény kissé talán túlzó, hiszen ez a Newcastle nem volt ennyivel jobb, de akik két ilyen gólt szereznek, ráadásul a kapusuknak pár kifutáson kívül nem kell komolyabbat védenie, azok megérdemlik a győzelmet. A szomorú tény, hogy a szezon során először nem sikerült a kapuba találnunk (a szezon során nem először Simpsonnak köszönhetően), előrevetíti, hogy döntetlennél jobb eredményt akkor sem érdemeltünk volna, ha nem kapunk két gólt az ellenfél térfeléről elvégzett szabadrúgásból, és Cabaye föld-levegő rakétája egy centivel feljebb találja el a kapufát. A gond ezúttal még csak nem is az összeállítással volt, sokkal inkább a töketlen támadójátékkal, mivel nem tudtunk mit kezdeni az egyébként remekül játszó Szarkák hátsó sorával. A továbbiakban osztályzunk, és beszopódunk a fészbúkba is.

Elolvasom »

Mielőtt még Greenpeace-es aktivisták lőnének térden a nyílt utcán, szeretném leszögezni, természetesen nem a verébalakúak rendjébe és a varjúfélék családjába tartozó madárkák leölésére, hanem a Newcastle United csapatának megalázó felülmúlására bíztatok a címben!

Mert bizony a Newcastle United csapatát nem egyszerűen le kell győzni szerda este idegenben, hanem meg kell alázni! Itt nem elég a békés 1-0, a kontrollált játék és a magabiztos védekezés. Nem, itt fölényes, megalázó, tekintélyt parancsoló sikerre lesz szükség! Hogy miért? Öt jó okom is van, amelyeket a „tovább” után fejtek ki!

Eljött 2012, és mégsem lett vége a világnak. Persze tudom én, hogy a pszeudocsillagászati médiabaromság december 21-re teszi az apokalipszist, amit a maják oly ügyesen megjövendöltek, de az, hogy a Föld és környezete még létezik, jó alkalmat ad arra, hogy az aktuális témába átvezessük ezt a már most nagyon fárasztó bevezetőt. Ugyanis a Manchester United sem ért véget, létezik, nem omlott össze, pusztán tökönszúrta magát, így aztán most mindannyian éghetünk, mint az a bizonyos szentesi adóállomás.

A Blackburn elleni vereség minimum kínos, még inkább agyzsibbasztó volt, de hát tovább kell lépni, mit csinálhatunk? Sok van ebből a szezonból, és szerencsénkre Manciniéknak a jelek szerint eszük ágában sincs ellógni előlünk, pedig megtehették volna már párszor. Most már csak annyit kérnénk, újév alkalmából, hogy minden szükséges posztra legyen legalább egy bevethető ember, aki életében 20 meccsnél többet játszott azon a poszton. Köszönjük, hajtás után indokoljuk.

70 év rengeteg; belegondolván abba, hogy ezt most így 27 éves fejjel írom le, úgy meg aztán tényleg az. Az ember ebben a korban már nem igazán foglalkozik semmivel, megrökönyödik a fiatalokon, és mindig az jut eszébe, bezzeg az ő idejében. Előjön egy sereg különféle betegsége, nyugdíjas, és maximum az unokák azok, amik még igaz örömet adnak neki az életben. Ezzel szembenézvén ugyanakkor, ha az ember 70 éves korában is azzal foglakozhat, ami az életét jelenti, akkor gyakorlatilag tulajdonképpen semmi gond nem lehet, mert ha van motiváció, akkor van folyamatos megújulás is.