Írta: Strigo | 2012. jan. 27. 16:33 | Kategória: Who are ya?
A sors fura fintorának köszönhetően az FA Kupa negyedik körében egy könnyed kis liverpooli látogatást tesz szeretett Unitedünk. A City kiejtése után a visit your rivals túra keretein belül újra a lehető legkeményebb ellenfelet kaptuk (miközben rendeznek pl. Stevenage – Notts County meccset is), de talán éppen ezért szeretjük a világ egyetlen komolyan vehető nemzeti kupakiírását. Hogy az Anfielden a szokottnál is forróbb lesz a hangulat, az most egy olyan futballistának köszönhető, aki pályára sem fog lépni. Szándékosan nem foglalkoztunk eddig komolyabban az Evra-Suárez afférral (kit érdekel a hetedik helyezett eltiltott csatára), de a szombati párharc kapcsán Steven Gerrard után újabb Pool-játékosnak szentelünk külön bejegyzést. Nem, mi sem tartjuk őt rasszistának, ő csak egyszerűen hülye, ráadásul a rosszindulatú fajtából. Megvizsgáljuk az uruguayi támadó előéletét, körbejárjuk a rasszizmus témakörét, és kielemezzük a liverpooli klub felelősségét is.
Ki is az a Luis Suárez? Luis Alberto Suárez Diaz néven látta meg a napvilágot Montevideóban, és a héten töltötte be 25. születésnapját, tehát három évvel idősebb mint jelenlegi klubjának utolsó bajnoki címe. A helyi náci Nacionalban kapott először profi szerződést, és újonc szezonjában 10 góljával bajnoki címhez segítette csapatát. Ekkor figyeltek fel rá a Groningen küldöttei, akik a Defensor elleni meccsen eredetileg egy másik játékost néztek volna meg, de a 18 éves srác csodagólja után 800 ezer euróért Hollandiába csábították. Nem maradt azonban sokáig a kis csapatnál, mivel itt sem adta alább 10 bajnoki gólnál. Már első európai szezonjában látszott viszont, hogy a zseniális képességek mellé elviselhetetlen magatartás párosul. Sárga- és piros lapjai ellenére egy év alatt majdnem megtízszerezte árát, mert 2007 nyarán az Ajax 7,5 millió eurót sem sajnált érte a Liverpoolba távozó Ryan Babel pótlásaként. Amszterdamban aztán hamar a szurkolók kedvencévé vált, amiben segítette 159 meccsen szerzett 111 gólja. Legeredményesebb szezonjában 49-ig jutott (közte három mesternégyes, és a kupában egy hatos is egy 14-1-gyes alázás alkalmával), csak idő kérdése volt, hogy mikor csap le rá egy még nagyobb klub. Végül 2011 januárjában a Liverpool 26,5 millió eurót fizetett érte, amivel pár óráig ő volt a klub legdrágább igazolása, de aztán jött Andy Carroll...
Képességeiben még a legelvakultabb United- és Everton-drukkerek sem kételkednek, de a pályán való magatartása alapján nem alaptalan a feltételezés, hogy az egyik legnagyobb patkány, aki mostanában Angliában a zöld gyepre lépett. Már Groningen-játékosként felhívta magára a figyelmet aljas szabálytalanságaival és színészkedéseivel, amit az Ajaxban sem nőtt ki, van Basten minden próbálkozása ellenére sem. Ha hinni lehet a transfermarkt.de statisztikáinak, pályafutása során már 60-szor mutatták fel neki a sárga kártyát, ezt egy alattomos középhátvéd is megirigyelné pályafutása befejeztével, de hősünk egyrészt csatár, másrészt még csak 25 éves. Gyakran kellett megjelennie klubjának, vagy a nemzeti sportszövetségeknek fegyelmi bizottságai előtt is. Volt, hogy csapattársával szólalkozott össze egy szabadrúgás elvégzésén (1 meccs); fent látható az eset, amint megharapta (!) ellenfelét (7 meccs); beintett a Fulham drukkereinek (1 meccs); legnagyobb vihart kavart és egyben leghosszabb eltiltása azonban Evra lenegrózásáért járt.
2011. október 15. Anfield, Liverpool – Manchester United bajnoki. Azon meg sem lepődtünk, hogy az eset egy trademark aljas utánrúgással indult, és a kettőjük között lezajlott párbeszéd is emiatt indult el. Ha valakinek sok ideje van, és szeretné elolvasni az FA hivatalos jegyzőkönyvét a Kutyaszorítóban-jellegű Mr. Evra kontra Mr. Suarez vitáról, az itt megteheti. Zanzásítva a dolgot, a bizottság végül Evra verzióját ítélte reálisnak, szerinte a következő beszélgetés zajlott (spanyolul) a gólvonalon, miközben a szögletre vártak:
- Anyád picsája. Miért rúgtál meg?
- Mert fekete vagy.
- Mondd még egyszer, és megütlek.
- Nem beszélek feketékkel.
- Meg foglak ütni.
- Gyerünk, feka. Feka, feka.
Hogy Suárez története micsoda, az a jegyzőkönyv szerint sem egyértelmű, a sztori alakulásának függvényében pedig végképp elveszünk a különböző változatokban. Először ugye tagadta az egészet, majd elismerte, hogy negritonak nevezte Evrát, de csak egyszer, a vallomásban pedig már negro szerepel, ami szerinte egy vicces, barátkozós kifejezés Uruguayban a fekete bőrű- vagy hajú emberek megszólítására. Abba most talán nem is érdemes belemenni, hogy Suárez vajon milyen okból akart barátkozni a felrúgása miatt eléggé ideges franciával, sokkal érdekesebb a nevetséges védekezése, miszerint az általa használt kifejezés nem provokáció. Abban a hangulatban, felfokozott idegállapotban egy ellenfél játékosnak odavetett negro igenis bántó szándékú, mint ahogyan Materazzi sem poénnak szánta Zidane családjának leterroristázását. Felesleges itt azon vitatkozni, hogy nyelvészprofesszorok szerint Montevideo külvárosában ezért nem verik össze a feketék, vagy hogy Glen Johnsont is így hívja néha az edzéseken. A kimondott szónak súlya van, ami jelentősen függ a szövegkörnyezettől. Mert hívhatod te a gyerekkori cimbidet Tezsvírnek, a nagy mellű havercsajt Csöcsinek, idézhetsz a Ponyvaregényből vicces niggerezést, de ha ugyanezt egy prímással/pultoslánnyal/Észak-Londonban teszed, akkor ne csodálkozz, ha valaki beveri az arcodat. Ha meg mégis megteszed, akkor egyszerűen csak hülye vagy.
Suárez nem rasszista, csak hülye. Hogy sok-e hülyeségért a 8 meccses eltiltás? Nézőpont kérdése, hiszen ha ugyanez a jelenet Marseille külvárosában játszódik le, Suárez aligha ússza meg törött állkapocsnál alább. Az angol szövetség útjai kifürkészhetetlenek, de most szerettek volna precedens értékű ítéletet hozni, mint tették azt például Ferdinand esetében (8 hónap doppingvizsgálat kihagyása miatt). A súlyos büntetést még talán így is megúszhatta volna az uruguayi, ha nem hazudozik össze-vissza, hetente máshogyan emlékezve vissza a történtekre. A bizottság indoklásában megbízhatatlannak és következetlennek ítélte meg Suárez tanúvallomását, így a többi tanú elmondása és a vizsgált videofelvételek alapján ezt az igen kemény büntetést szabták ki rá. A történetben azonban akad még egy szereplő, aki nevetségessé tette magát az ügy kapcsán, ez pedig nem más mint a Liverpool FC.
A klub hivatalos közleményt adott ki, meglepődve és csalódottan tudomásul véve az FA határozatát, melyet szerintük bizonyítékok hiányában, csupán Patrice Evra vallomása alapján hoztak meg. Ez még a 115 oldalas jelentés nyilvánosságra hozása előtt történt, akár csak a Wigan-meccs előtti demonstráció, amikor a csapattársak Suárez nevével és fotójával ellátott pólóban tréningeztek, ezzel nagyban megkérdőjelezve a szövetség Kick it out! elnevezésű rasszizmus elleni kampánya melletti elkötelezettségüket is. Bár a jegyzőkönyv megjelenése után felülbírálták álláspontjukat – nem is fellebbeztek – továbbra is elítélik a meghallgatás menetét és az ítélethozatal mikéntjét. Miért kell védeni még mindig? Miért nem lehet kiállni és elmondani azt, hogy sajnáljuk, és ha még egyszer ilyen történik, mi vágjuk ki a kisköcsögöt a keretből, úgy hogy meg sem áll PSG-ig.
Hogy miért fontos ez egy olyan meccsen, ahol a tettes a díszpáholyból nézheti csak az összecsapást? ha nem utazik el közben az Afrika Kupára A szurkolók miatt, mivel Evra nagy valószínűséggel ott lesz holnap délután. Fergie jó pedagógiai érzékkel akár pihentethetné is, mint tette azt éppen az Anfielden a rossz időszakban lévő Rooney-val, de balhátvédben nem sok alternatívája van, így csapatkapitányunk minden bizonnyal játszani fog. Hogy mit fog kapni a liverpooli drukkerektől, arról csak sejtéseink lehetnek, esetleg az Oldham fiatal játékosának, Tom Adeyeminek esetét vehetjük elő, mint elrettentő példát. A kupa előző fordulójában neki szólt be egy Suárez-pólós szurkoló a Kopból, nyilván ő is csak barátkozni szeretett volna, és ehhez a Liverpoolban köztudottan vicces You fucking black bastard megszólítást választotta. Ami biztos, hogy ez az egész nagyon nem kellett volna a két klub amúgy is sokszor undorító dolgokat kiváltó rivalizálásába, könnyedén tönkreteheti a holnapi mérkőzést is. Fergie és Dalglish nyugalomra intették mindkét csapat drukkereit és játékosait, de van egy olyan érzésünk, hogy Evra mosolya nem lesz őszinte, mikor bedobáshoz készül az oldalvonalnál, és ez lesz az utóbbi évek egyik legrohadtabb rangadója.
Eddig 103 komment érkezett

-
stanleykubrick 2012. 01. 27. 17:05 [No. 1]
-
RedMark 2012. 01. 27. 17:26 [No. 2]
Undorító ez az ember. És borzasztó nagy hülye. És valóvan nem abból a fajtából, mint pl. Balotelli, akin azért lehet röhögni, mekkora gyökér, de ez az ember(?)...
A hangulat az nagyon durva lesz. City és Pool, a két legutálatosabb csapat, akikekkel valaha is találkozhatunk. És persze mindkettő angol, hogy nehogy kevesebbet találkozzunk velük. És ha a city már knocked out, akkor jöjjön a másik. Nyerni fogunk.
GLORY MU! -
csakaMU 2012. 01. 27. 17:50 [No. 3]
Áh tudnék nagyon csúnyát írni, de legyünk úriemberek. Suarez egy igazi rohadék, az alja fajtából. Nyerni kéne holnap, bár ennyi sérülttel piszok nehéz lesz.
-
ManUtdpower88 - http://newtonheath.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 18:24 [No. 4]
Strigo, honnan van az a KKK-s csapatkép a Pool-ról? :) Azon nagyon jót nevettem.
Egyébként Suarezt kedveltem Ajaxos korszakában, plusz a VB-n is szurkoltam nekik. az uruguayi nemzeti 11-nek, de nem hittem hogy ez a srác ennyire hülye. Odaáll, megmondja hogy fasz voltam, megsértettem Evra etnikumát, és kész. Kap pár meccset. De hazudozott nyilvánosa. Kenny hányszor mondhatta neki azt hogy: Fiam, idióta vagy!???? :D
A köv meccsről csak annyit. Én tisztelem Steve G-t, de most nyomjuk ki őket az FA-ből, meg aztán a 3 pontért megyünk a PL-ben is :) GGMU -
TarseneHenger 2012. 01. 27. 18:25 [No. 5]
h8.abload.de/img/suarezbeingsuarezmkvei.gif
h10.abload.de/img/suarezzxo00.gif
strackattack.com/gifs/_soccer/2010-2011/luis%20suarez%20outrageous%20tackle.gif
h12.abload.de/img/suarezg6ujn.gif -
clacka 2012. 01. 27. 18:37 [No. 6]
@ManUtdpower88: Kellemes meglepetés, hogy nem vagyok egyedül: ugyanis alapvetően én is kedveltem Suarezt az Ajaxnál, és én is drukkoltam az uruknak, szóval el tudtam volna képzelni nálunk. Bár a harapásos ügye engem is elbizonytalanított, de a dél-amerikai vérnek tudtam be, és arra gondoltam, Fergie meg tudná "nevelni"...:) No mindegy, azóta nálam is kiesett a pikszisből. Ja, és valóban respect Stevie G-nek, de örüljön az Olajosok kiverésének és a ligakupának, elég neki ennyi sikert feldolgozni egy hétre...:)
-
bfgbobo 2012. 01. 27. 19:06 [No. 7]
remélem holnap Fryers kezd...
-
ManUtdpower88 - http://newtonheath.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 19:17 [No. 8]
@clacka: Én azt sajnálom hogy nem nyert több mindent :S Ami persze nem azt jelenti, hogy most FA kupát kívánok neki, hanem közös megegyezéssel egy EB címet a nyáron :) Nekem Anglia a kedvencem ... Annyi jó játékos, valami mégsem stimmel ... Suarezre visszatérve, én is el tudtam volna képzelni nálunk, de örülök hogy mégsem jött. De az tény, ő vétel volt a Poolnak, Carroll pedig kiadás. Ez a véleményem.
-
L8R1 2012. 01. 27. 19:34 [No. 9]
Glory Glory MAN UTD
-
Tikamester 2012. 01. 27. 20:10 [No. 10]
"Szándékosan nem foglalkoztunk eddig komolyabban az Evra-Suárez afférral"
ehhez kellett volna tartanotok magatokat továbbra is... Strigo, baszki, mit tettek veled a tévében? Majka mellé ültettek, összezártak Árpa Attilával, Hajdú Péter tett rajtad erőszakot??
csak beleolvastam, mert full gáz ez a poszt, rohadtul kicsinyes és szánalmas, és méltatlan felvezetés egy ilyen meccshez -
qweasz 2012. 01. 27. 20:13 [No. 11]
Nagyon emlékeztet így ez a kreol kis csíra a kölyökkori játszótérröl arra a tipikus tenyérbemászó fajtára aki nagyon sötét ugyan, de cserébe van valami ösztönös érzéke rá, hogy épp azt hozza ki egy vitás helyzetböl és a vele leálló gyanutlan áldozatból, mintha ő lenne a tótumfaktum te meg jó ha meguszod, hogy nem röhögnek körbe a többiek.
-
notarrogantjustbetter 2012. 01. 27. 20:17 [No. 12]
Hagyjuk ezt a rágcsálót...forrongjon inkább Liverpool. Bár ahogy az itteni liverpool blogot nézem ott inkább besavanyodás van:D sok örömforrás nem található manapság arrafelé az tény:D
Kíváncsi leszek Evra játszik-e, szerintem kikönyörgi, már ha ilyen Fergusonnál egyáltalán van... de mindegy is, várom a meccset
BEL19VE
-
Beyonder 2012. 01. 27. 20:18 [No. 13]
Olvastam még decemberben egy bejegyzést, ahol több oldalon át elemezte valaki, hogy a negrito ebben a kontextusban (figyelembe véve az uruguayi nyelvhasználatot, kulturális kontextust) minek felel meg. (Nem találom a linket sajna.) Az lett a konklúzió, hogy ennek nem a niggerezéshez van köze (még ha Evra azt is gondolhatta), inkább az angol "boy"-ra hasonlít, abban az értelemben, ahogy a fehérek Amerikában évszázadokig "boy"-nak szólították a feketéket, függetlenül attól, hogy 10 éves gyerekről vagy 50 éves felnőttről volt szó. Suarez negritózása is kábé ugyanez a kategória, ugyanúgy a lekezelés, megalázás volt a célja. Erre lehet mondani, hogy ez része a pályán zajló küzdelemnek (vö: "csibészség"), csak akkor tessék a következményeket is viselni. (Plusz ez esetben az is része a "küzdelemnek", hogy Evra nem nyeli le a dolgot, és elmeséli a sztorit a játékvezetőnek is.)
A Pool-fanok egy része aztán igazolta is, hogy egy kis niggerezésért nem mennek a szomszédba:
redflagflyinghigh.com/wp-content/uploads/2011/12/Some-racist-fans.jpg -
qweasz 2012. 01. 27. 20:28 [No. 14]
A liverpooliaknak nem tünt még fel, hogy Luis se az a habfehér europid ?
-
crouchy 2012. 01. 27. 20:32 [No. 15]
Nincs kedvem megint vitatkozni egy sort de ez: "egy Suárez-pólós szurkoló a Kopból" egész egyszerűen nem igaz. Küldeném a linket, csak megauploadot sajnos azóta lekapcsolták, de szívesen elküldöm a videot Strigo, 3 Suarez pólós ember áll a szögletzászlónál, az afroangol (ez megfelel?) játékos meg kikocog a tizenhatosról, majd kb az ötös magasággába rohan vissza. Persze az operatőr egyből a Suarez-pólós embereket mutatta, hiszen ha egyszer a média kitalálta hogy Suarez rasszista ezt a témát meg kell lovagolni.
-
Strigo - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 27. 20:40 [No. 16]
@crouchy: A witness who gave evidence to Liverpool officials and the police said: "I was to the right of the Kop and the No11 turned to walk away after a tackle. I heard a single voice shout, 'You fucking black bastard.' He spun round with shock on his face and started pointing at the crowd, from where the shout had come."
-
Sonogashira 2012. 01. 27. 20:58 [No. 17]
Jajj srácok, én télleg jobbat várnék egy Manchesteri blogtól... Olyan mérhetetlen elvtelenség uralkodik itt, hogy az szörnyű... Egyrészt Suarez eltiltása minden józanul gondolkodó ember szerint totálisan indolokatlan és túlzó volt, Evra pedig már többször bizonyította a szavahihetetlenségét, mivel nem ez volt az első ilyen feljelentése. Egy kis realitásérzéket plíz... Ha fordított előjellel történik meg, állítom, hogy nem álltam volna Glen Johnson mellé, ha amiatt picsog, hogy Rooney leniggerezte. Egyszerűen nem férfihoz méltó dolog rágalmazni. Nincs azóta se SEMMILYEN képi vagy hangi bizonyíték, így egyetlen valódi bíróságon sem állta volna meg a helyét a vád, azonban az FA nem bíróság, hanem egy (színtisztán elfogult) bizottságra bízta a döntést. Az ellenfél játékosainak ócsárolása pedig télleg az egyik legszánalmasabb dolog, annak ellenére, hogy Rooneynak köztudottan a 2. legalacsonyabb IQja van az élő emberek közt Kiszel Tünde után, a Liverpooli blog nem vele foglalkozik. Ideje fölnőni skacok!
-
Beyonder 2012. 01. 27. 21:07 [No. 18]
@Sonogashira: "Evra pedig már többször bizonyította a szavahihetetlenségét, mivel nem ez volt az első ilyen feljelentése"
Hát ez egy ordas nagy hazugság, amit Evra lejáratására találtak ki. Még egyszer, nagybetűvel: HAZUGSÁG.
-
Májmedence 2012. 01. 27. 21:10 [No. 19]
én csak azt nem értem, hogy miért nem lehet egy feketére, niggerre, fekára at mondani, hogy fekete, nigger, feka vagy. melyik része zavarja? :D
ennél SOKKAL durvább párbeszédek hangzanak el akár egy sima egyetemi negyedosztályú tartalékbajnokin, hagyjukmár ezt a férgezést :D
-
Beyonder 2012. 01. 27. 21:14 [No. 20]
@Sonogashira: Hátha nem tudsz angolul, itt a zanzásított verzió:
Először a Pool honlapjának szerzője írta ki twitteren, hogy Evra háromszor vádolt már meg játékost rasszizmussal, és mindháromszor alaptalanul. Tipikus kabátlopásos eset: voltak "ügyek", csak nem úgy, ahogy Móricka elképzeli, és nem 3 hanem 2.
1. eset: 2006-ban állítólag Steve Finnan niggerezte le Evrát. A panaszt egy süket, szájról olvasó szurkoló tette. Evra nem tett feljelentést, nem szólalt meg az ügyben.
2. eset: Amikor a Chelsea pályamunkásaival balhézott össze Evra, két edző (Mike Phelan és Richard Hartis) azt állította, hogy volt rasszizmus is a háttérben. Evra soha nem állított ilyesmit. -
ferguson1 2012. 01. 27. 21:16 [No. 21]
@Sonogashira: "Ideje fölnőni skacok!"
Itt egyedül, akinek ideje lenne fölnőnie, az suarez, aki mint a poszt is bizonyítja, lényegtelen, h hol játszott eddig, mindenhol képes volt tapló lenni...
-
crouchy 2012. 01. 27. 21:17 [No. 22]
@Strigo: A SUAREZ-pólós srác az ami nem igaz. Suarez pólós srácok nem ott ültek. Egy sima fekete vagy piros pólós srác mondta ezt. lehet hogy jól hangzik hogy a suarez-pólos, hisz ő egy köcsög rasszista, de nem igaz.
-
Beyonder 2012. 01. 27. 21:17 [No. 23]
@Májmedence: Te most csak játszod a hülyét, ugye? Vagy csak a klubbodat utánzod: ők is rendkívül ügyesen mentek házhoz a lófaszért. Megúszhatták volna simán egy 3 meccses eltiltással, ha egy kicsit több agyuk van.
-
kart1 2012. 01. 27. 21:21 [No. 24]
just arrogant
not better -
Beyonder 2012. 01. 27. 21:25 [No. 25]
A Bébé-sztorit nem üti, de azért vicces:
sportgeza.hu/futball/2012/01/27/kamuvideo_alapjan_adtak_erte_22_millio_eurot/ -
Beyonder 2012. 01. 27. 21:28 [No. 26]
Közben látom, hogy a sztori is kamu. :)
-
weqer 2012. 01. 27. 21:43 [No. 27]
evra egy rohadt majom meg francia is (vagy majdnem,bevándorló)duplán utálom.Sikerült jegyet szereznem holnapra,le is fogom köpni ha lesz rá lehetöségem.Come on Pool.
-
Májmedence 2012. 01. 27. 21:47 [No. 28]
@Beyonder: csak azt akartam kifejezni, h elképesztő módon fel lett fújva ez az egész, iszonyatosan álszent dolognak tartom. sztm mindenki azt mond, amit akar, legfeljebb kinevetik. és főleg egy heti több tízezer fontot kereső játékos viselje el és focizzon.
nemtudom ki gondohatja komolyan, hogy Suarez rasszista, mintha legalábbis Hitler képét ölelve aludna el minden este.. :)
-
psychocska 2012. 01. 27. 21:49 [No. 29]
@weqer:
Nehogy úgy járj, mint Cantona áldozata :D -
Balázs80 2012. 01. 27. 21:52 [No. 30]
Strigo, a Negro szó csak egyszer hangzott el a 105 oldalas FA tanulmány szerint. Amit te leközöltél az Evra verziója.
Elhiszem, hogy utáljátok Suarezt, de nem kellene lesüllyedni a zugfirkászok Blikk szintjére. -
onlyunited 2012. 01. 27. 21:56 [No. 31]
Azon a csapatképen fekszek a röhögéstől!:):):):)
-
Biztosan nem rasszista egy indián,hülyén festene,csak kicsit ideges típus. -
zozi007 2012. 01. 27. 22:00 [No. 32]
Remélem lesz olyan jó a meccs, hogy utána nem ezzel az üggyel kell foglalkozni..
-
Pacho 2012. 01. 27. 22:06 [No. 33]
Nincs semmi baj. Legalább ezt a gyökeret, most már mindenki feljelentgetős niggernek fogja nevezni. Elintézte magának. Ilyen az amikor a nigger reklámot csinál magának.
-
Balázs80 2012. 01. 27. 22:07 [No. 34]
Ez óriási:
"A súlyos büntetést még talán így is megúszhatta volna az uruguayi, ha nem hazudozik össze-vissza, hetente máshogyan emlékezve vissza a történtekre."
Evrát a történtek után 1-2 héttel kérdezték ki, úgy hogy nézhette közben a videót. Suarezt, meg 5-8 héttel a történtek után, videó nélkül.
Én arra sem emlékszem mit mondtam pár napja foci közben, nemhogy 8 héttel később.Összességében egyetértek azzal, hogy Suarez, hülye volt ebben a dologban. De az FA már azelőtt elítélte, hogy megtörtént volna a "tárgyalás", mondhatott volna ő bármit. Tökmindegy volt.
Amúgy Uruquay-ban egyetlen szó van a feketére, negro...ezt használják rasszista kijelentéseknél, mérgesen, barátságosan, viccesen stb.A cikkből pedig hiányzik a lényeg (hacsak nem az a lényeg, hogy röhögjetek egy jót a 'pool-on, bár azért kár ilyen hosszú cikket írni), hogy az egész abból pattant ki, hogy Evra a negro szót nigger-nek fordította le (jó franciához méltóan nem nagyon beszél spanyolul).
Ez is benne van a Fa statementben, hogy Comolli (előtte bent volt már a bírónal SAF, Evra si) érkezéséig senki nem tudta megmondani, mit is mondott pontosan Suarez, mert senki nem beszél jól spanyolul. Erre elfogadják Evra verziójat, a spanyol diskurzusról.
-
UFC 2012. 01. 27. 22:08 [No. 35]
szerintem meg az író 1 patkány.
-
Beyonder 2012. 01. 27. 22:08 [No. 36]
@Májmedence: Fel lett fújva, persze, de ebben a Pool a leginkább hibás.
Amúgy a posztban Strigo többször is leírta, hogy szerinte Suarez nem rasszista. Én sem állítom, hogy az lenne.
-
Balázs80 2012. 01. 27. 22:08 [No. 37]
@Pacho: kire gondolsz, "'coz I'm black" Evrára? :D
-
weqer 2012. 01. 27. 22:13 [No. 38]
@psychocska: Nem olyan fából faragtak,hogy csak úgy hagyom magam.Ahogy az a hülye crystal palace szurkoló tette anno.:)
-
YNWA 2012. 01. 27. 22:13 [No. 39]
Erre inkább nem írok semmit.... Látszik mekkora az agyi kapacitása az írónak! Remélem Evra játszik holnap, aztán meg látja mi az amikor az Anfield szívből utál valakit...
-
Balázs80 2012. 01. 27. 22:14 [No. 40]
A cikk elejéhez, én emlékszem egy Alan Smith nevű Man utd (aki egyébként a Leedstől jött :o ) játékosra, aki emlékeim szerint nem kevés sárgát kapott életében.
-
kewell 2012. 01. 27. 22:18 [No. 41]
küldöm nigger evrának a következő videót:
www.youtube.com/watch?v=0bELRWSG7lg -
Balázs80 2012. 01. 27. 22:20 [No. 42]
Alan Smith 49 sárgát kapott Man utd-s karrierja végéig. S ebbe benne volt egy hosszú kihagyás ugye a lábtörése miatt. Tudom, tudom a vége fele már középpályást játszott, de akkor is.
A rövid memória megszépíti a múltat :D
-
whyalwaysus 2012. 01. 27. 22:27 [No. 43]
A Liverpool szurkolóktól csak a mocsokra futja, ám a száraz tények ezek:
Evra 2006 nyara óta a MU-ban:
4* bajnok, 2* ligakupa, 4* szuperkupa, 1*BL, 1* klub vb
Liverpool 2006 nyara óta:
-
Folytatódhat a huhogás, a fújolás meg a yawn :)
-
hedath 2012. 01. 27. 22:30 [No. 44]
@Balázs80: igen, és ő középpályást játszott nálunk.
-
hedath 2012. 01. 27. 22:30 [No. 45]
@hedath: mármint nem csak a vége fele :)
-
Balázs80 2012. 01. 27. 22:33 [No. 46]
@whyalwaysus: már vártam
Igazi tukkó mank hozzászólás.
mikor nem tud mit mondani, csak felhozza, hogy mit nyertek.
Na az ilyen erkölcsi bajnokok miatt vagytok szerintem sok embernek antipatikusak. -
Balázs80 2012. 01. 27. 22:36 [No. 47]
@hedath: na ebben nem vagyok biztos, de utána járok :)
-
weqer 2012. 01. 27. 22:41 [No. 48]
We won it 5 times
we won it 5 times
in Istambul
we won it 5 times -
whyalwaysus 2012. 01. 27. 22:44 [No. 49]
Nem tudok mit mondani? Mondok én neked mást is.
A pool blogon úgy vezették fel a meccset, hogy ' Liverpool vs. ötven kilométerre tanyázó egysejtűek.'
Mindezt úgy, hogy a pool tagja egy bizonyos Bellamy, aki 'többsejtűként' golfütővel verte a saját csapattársát és még lehetne folytatni a sort (Gerrard és Carragher brutális belemenései és piros lapjai pályafutásuk során, Suarez sorozatos románkodása a pályán stb.)
-
Balázs80 2012. 01. 27. 22:44 [No. 50]
Egyébként kung fu Cantona, vagy Keane (aki direkt eltörte az ellenfél lábát, mert anno beszólt) mennyivel jobb játékosok erkölcsileg.
Lehet itt fújjolni, köpködni Suarezre...csak nem érdemes ebből az esetből messze menő következtetéseket levonni.Egyébként mindig is tudtam, hogy a mank szurkolók nem arrogánsak, csak jobbak...tisztelet a kivetélnek.
-
Beyonder 2012. 01. 27. 22:49 [No. 51]
@Balázs80: De hogy jön ide Smith? :D Az ő sárgalapjai változtatnak azon, hogy Suarez egy tapló?
És mi erről Rio véleménye?
a3.sphotos.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-ash4/s320x320/419262_230908846993675_115926278491933_494759_2019088722_n.jpg(19)
-
Balázs80 2012. 01. 27. 22:49 [No. 52]
@whyalwaysus: mert tőled nem csak a mocsokra futja?
Attól még, hogy a 'pool szurkolók szerinted olyanok amilyenek...neked is olyannak kell lenned?
Erre mondom, hogy tipikus...fröcsögés..egymás pocskondiázása, holott egyik klub sem jobb a másiknál.
De valamiért ti mégis úgy gondoljátok, hogy ti nem vagytok képmutatóak. -
janek_ 2012. 01. 27. 22:52 [No. 53]
Hihetetlen, tudom, de én még mindig meglepődök, hogy ilyen sokan bele tudnak sétálni egy teljesen nyilvánvalóan szándékosan provokatív írásba.
Végtelenül mulattat, ugyanakkor valljuk meg, valahol szomorú is ez. -
Balázs80 2012. 01. 27. 23:02 [No. 54]
@Beyonder: Úgy jön ide, hogy a cikk megemlíti, hogy már 60 sárgánál jár, s mekkora tapló emiatt.
Erre hoztam fel Smith-t tévesen, mert igaza volt vki itt előttem, az első évét leszámítva középpályást játszott.
Mindkét csapatban játszanak taplók. Nálunk is, nálatok is. Nem sorolok neveket, ha nem baj. De ha gondolod kifejtem kire gondoltam, bár szerintem tudod te is.
-
shoka 2012. 01. 27. 23:09 [No. 55]
Who_are_ya_-_blogger_edition
Jo volt az iras, mert egy kicsit feltolta az adrenalint a rangado elott:) Remelem a szerzo es az elso lelkes kommentelok is csak poenbol es hangulatkeltesbol irtak fogalmazvanyukat, mert fociszurkoloi szempontbol borzasztoan kreten megnyilvanulasok voltak. Ugyanis egy magyar bloggernek lerasszistazni es lehulyezni a vilag hatodik legjobb jatekosat es az angol liga es a vilag egyik legpatinasabb klubjat nem tul okos dolog. -
Balázs80 2012. 01. 27. 23:13 [No. 56]
Az én gondom nagyjából annyi, hogy míg nálunk vannak olyan szurkolók akik ha más 'pool szurkoló fröcsög, akkor megmondja neki, hogy téves úton jár.
Nálatok nem nagyon találkoztam még ilyennel. Biztos van, csak én még nem találkoztam vele.
Ellenben a sok-sok kupa által megrészegített és talán emiatt magas lóról beszélő szurkolóval annál többet. -
DominicT 2012. 01. 27. 23:25 [No. 57]
@janek_: +1
Szomorú ez, de valljuk be, azért közülünk is akad pár harcos aki gondolkodás nélkül beáll a "süllyedjünk le a szintjükre" sorba.
Kíváncsi vagyok, az itt fröcsögők mit szólnának ha suarez chelsea-s lenne és egy pool-ossal teszi mindezt...
Ellenben ha suarez MUs lenne, én ugyanolyan gusztustalannak tartanám a tettét (mint ahogyan evans, scholes piroslapos belépőit sem vitatom csak mert a MUban játszanak) -
chiedis 2012. 01. 27. 23:42 [No. 58]
Na már várom a Dinamótok elleni beharangozót:
a pályára John "Anton, you fuckin' black cunt" Terry vezeti pályára a kékeket.
Sokkal nagyobb problémának tekintem, h a videóbíróval a kutya sem foglalkozik, a bundával nem tud és nem is akar így maradt egy ütőkártya és ezeken kell lovagolni. Platini bemondta az ultit. -
Deli11 2012. 01. 27. 23:45 [No. 59]
ŐŐŐŐőőőőő Nem én akartam ezt belinkelni, de így FAIR Play :D Sorry! www.borsonline.hu/news.php
-
istván 2012. 01. 28. 0:14 [No. 60]
Hát gyerekek, megint bizonyságát adtátok annak, hogy miért utál benneteket olyan rengeteg ember, gyakorlatilag egész Anglia ( amennyiben egy kalap alá vehetlek benneteket, klaviatúrapankrátorokat az itteni, liverpooli ugyekben legalább nagyjából képben levo MU drukkerekkel ) . Nagy pofa - kevés hozzáértés. Már bocs, de ennyi marhaságot honnan szedtél ossze blogger ? A Fókusz nem egy autentikus hírforrás, nem mondták még ?i
-
a_fater - http://pingvinek.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 28. 0:26 [No. 61]
Magánvélemény: abba még senki nem halt bele, hogy csúnyát mondtak neki. Tán ez a pszichikai hadviselés része, én mindig csak röhögni tudtam azon, akik ilyenen bepöccentek a focipályán (Torghelle, Vincze Pilu stb.)
Túl van lihegve az egész, amennyiben meg mégis rasszistának ítélünk valakit, akkor is furcsának tartom, hogy politikai véleményért ki kellene nyomni bárkit is egy csapatból.
Viszont a poszt kiváló, mert felpaprikázta a hangulatot a rangadó előtt :-)
-
Beyonder 2012. 01. 28. 1:09 [No. 62]
@a_fater: Suarez sem hal bele ebbe a 8 meccsbe. Hülye volt, megfizet érte. Hol itt a gond? :D
-
Beyonder 2012. 01. 28. 1:12 [No. 63]
@Deli11: Nem tudom, feltűnt-e, hogy se Lampard, se Hasselbaink nincs ott Evra szobájában. De biztos nagyon fájt ez nekik.
-
Peterdy 2012. 01. 28. 1:23 [No. 64]
@Balázs80: Bali, annyi ésszel bírsz, mint Balu, vagy csak direkt hazudozol. Smith a United színeiben 23 sárgalapot kapott ezzel szemben te ennek a dupláját állítod. Miért nem említed Gerrardot, akit minden meccsen ki lehetne állítani.
@shoka: Általános iskolai tananyag az értő olvasás gyerekek:"Suárez nem rasszista, csak hülye."-a szövegből idéztem...kell még ragozni.
@istván: Pittike. ereggy pool-blogot olvasni, ha nem teccik a a hangnem. Az FA hivatalos jegyzőkönyve nem elég hivatalos neked, vagy azt nem hiszed, hogy Suarez több mint 60 lapot szerzett? Ahogy a posztban írva vagyon, a "szavaknak súlya van"....neked ezt még gyakorolni kell! -
SteveandnotG 2012. 01. 28. 5:33 [No. 65]
Először is szép, napszaknak megfelelő időtöltést kívánok.
másodszor ekkora szar, ócsároló, nyálfröcsögő, habzószájú postot még nem nagyon láttam. Elég sok bejegyzést olvastam már (innen hál' istennek még nem sokat), de Liverpool szurkolóként, ottani blogot olvasva se láttam még az itt felmutatott mocskolódás feléig sem érőt. Büszkék lehettek magatokra, veregethetitek egymás vállát virtuálisan, hogy dejólmegmondta.. gyönyörűek a képek is...
milyen tanúkról beszélsz? milyen videóról? (annak ellenére, hogy valszeg lefekázta azt a csicskát Suárez)
arról miért nem írsz, hogy a drágalátos csapikapitok le"nigga"zza lampardot meg hasselbainket 2oo4ben még monacosként? véletlenül ...
Suárez hülye, valóban az és én is nyakonvágnám néha, de ez a nyálverés szinte már szóra sem érdemes. nem is akartam reagálni, csak annyira felbasztam magam a végére, hogy muszáj voltam.Tudjátok mit! Begyűrünk holnap titetek (ma) mint a szart, aztán nyalogathatjátok egymás sebeit a kommenteitekkel.
ennyi idő után így ócsárolni egy olyasvalakit, akinek fogalma sincs róla, hogy ezt csináljátok, legfőképp senkit sem érdekel, mert már a bünti is mindjárt lejár.. nem is tudom, kicsit faszverésnek tűnik, bár ti tudjátok. biztos nem került sok időbe a képeket összemontírozni. Jó szurkolást holnapra és aztán nehogy elszakadjon a cérna valakinél...
soha nem fogok ide visszajönni, de aki ide eljutott bejegyzésem olvasásában remélem rájön, hogy mennyire felesleges volt... legalább, mint a bejegyzés.YNWA
:)
-
wolfswood 2012. 01. 28. 5:41 [No. 66]
Nem tudom hogy ha a ti játékosotok(pl: Rúni) kapott volna ilyen kis fos ügyért ennyi büntetést,akkor is így "örülnétek"?
Majd hétvégén szétrúgjuk a seggetek Suarezzel vagy nélküle mindegy!
HAJRÁ LIVERPOOL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
És Mi voltunk,vagyunk és leszünk is. -
SteveandnotG 2012. 01. 28. 5:45 [No. 67]
@istván: fasza :)
YNWA
-
SteveandnotG 2012. 01. 28. 5:46 [No. 68]
@wolfswood: :)
-
RedMark 2012. 01. 28. 6:55 [No. 69]
@psychocska: :DDD
-
xLiverpoolx 2012. 01. 28. 8:23 [No. 70]
Evra mit fog ma az Anfielden kapni... huuu azt nevárja! YNWA (olyan szar a postotok min a manchester united)
-
Yihad 2012. 01. 28. 8:44 [No. 71]
Bocs @SteveandnotG: , de Evra mivel hogy néger nyugodtan használhatja az n- betűs kifejezéseket (nigger, nigga stb.....), ugyan úgy ahogy a romák is a c-betűst, ennyi a különbség.
-
ciccio 2012. 01. 28. 9:15 [No. 72]
Az ilyen mérkőzések hevében bőven történnek ilyenek. Kis alibi francia tipikusan olyan, mint kishazánkban a feketék és a rézbőrűek. Tipikus! Ha gáz van, akkor előhúzzák az "azért mert c..., v. fekete vagyok?" Strasbourgban meg az öltönyösök meg is kajálják.
-
MLM...poharam! 2012. 01. 28. 10:26 [No. 73]
Suárez,vs Evra,,,,,,,röhej hogy,már az Angol (labdarúgó)szövetség is nyalja az USA valagát,mutatva!ezt a ,,rasszista kirohanást"is (példásan)megoldottuk!!!FOR EVER LIVERPOOL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-
hoosentrohger 2012. 01. 28. 10:45 [No. 74]
Liverpool szimpatizánsként osztom ezt a véleményt. Teljesen mindegy, hogy otthon mit jelent a szó. Idegen környezetben az idegen szokásokhoz kell alkalmazkodni. Míg egy katolikus templomba nem mezítláb mész be, egy mecsetben összevernek, ha nem veszed le a cipőd. Rómában viselkedj úgy, mint a rómaiak - tartja a közmondás, teljesen jogosan
-
GBH LIVERPOOL 2012. 01. 28. 11:11 [No. 75]
Mind a kettőt ki kellett volna állítani és eltiltani mondjuk 2 mecsre.Suarez egy kicsit forrófejű de evrárol is elmondható ugyanez,ez mindig benne van a játékban. Azért nem kéne ennyire emberileg lehúzni tudom ez egy ilyen cikk, de annak a híres unitednek is voltak vannak és lesznek gyökér paraszt játékosai, hamár itt tartunk akkor csak gondolkozzank el a mu fanok egy kicsit és ne verjék magukat ennyire ezen a piti ügyön.Csak úgy mellékessen megjegyezném ennek semmi köze a rasszizmushoz,ahhozképest Suarezt elég jól kidekoráltátok. Ez az - Anyád picsája. Miért rúgtál meg? kérdésre ti mit vlászolnátok? Gondolom nem az lenne a válszotok,hogy bocs, hanem elküldené a 3,14-csába.Mert ti keménye vagytok.Egyébkent meg evra kezdte a szópárbajt,csak ezt senki nem veszi figyelembe, csak azt hogy NIGGER.
-
asd 2012. 01. 28. 11:24 [No. 76]
buzik vagytok mindahányan! hányszor kaptátok meg a legkönnyebb ellenfelet?légy szíves hadd ne számoljak utána... hozzávagytok szokva ahhoz h az FA kinyalja a picsátokat, és igen evra egy:
NEGRITO!
remélem ma beszoptok mint a ház és saf majd sírhat... -
qweasdyxc 2012. 01. 28. 11:28 [No. 77]
ismerek egy mu fant, aki azt mondja, hogy nem jár erre a blogra, mert fos, és hogy sajnos tényleg too arrogant. Mellesleg bármibe mernék fogadni, hogy többet tud a klubról, mint ti összesen, akkor felőlem verhetitek a nyálatok.
-
Yihad 2012. 01. 28. 11:42 [No. 78]
@GHB LIVERPOOL: Járj utána ez így van :D
Képzeld még a zsidó is zsidózhat :DSzerintem az eredmény vagy x vagy 1 gólos MU győzelem, LFC játékosokból szerintem azért sokat kivett a szerdai city elenni meccs, a MU játékosok meg relatív pihentek, csak a sok sérült..... :(
GGMU
-
kewell 2012. 01. 28. 11:43 [No. 79]
-
juergenw 2012. 01. 28. 11:46 [No. 80]
én csak beleolvasgattam a kommentekbe, de találtam jelzést arra, hogy Suarez se europid.
Hát pont ez az, ő aztán az igazi "fehérbőrű" rasszista :D ezen röhögök a legjobban :D ez olyan, mintha Valencia leniggerezné Evrát... -
ubulka92 2012. 01. 28. 11:48 [No. 81]
Büszkék lehetnek magukra a "vendégkommentelők", ennél nagyobb szennyet csak a barca drukkerek hagytak maguk után a nyári barátságos bohóckodás után.
-
ALonso14 2012. 01. 28. 11:49 [No. 82]
A mencseszteri bennfentesektől kérdezem:
Igaz, hogy Evra banánba kapja a fizetését?
-
loserpool 2012. 01. 28. 11:56 [No. 83]
Cicska poolt ma szétfogjuk szopatni :) sírva fogtok hazamenni, most még nagy a pofátok, de nembaj, miután kiestek majd emnni fog a sírás parasztok. i'd rather walk alone
-
stanleykubrick 2012. 01. 28. 12:00 [No. 84]
Tudtam, hogy itt elindul a komment henger. Így lenne ötösöm a lottón bakker.
Ez a legutolsó Alonso komment 'zseniális'. A színvonal mindig a végére fut be. :D -
qweasz 2012. 01. 28. 12:06 [No. 85]
@qweasdyxc: Had dícsérjelek meg, korodhoz képest elég helyesen tudsz már írni, bár az érvelésed árulkodó, utoljára kiskamasz koromba hencegtem azzal milyen ügyes ismeröseim vannak. Persze nem kétlem én, hogy tőled többet tud az illető, de ha az arroganciát majd mélyebben megérted és valóban elítéled, lehet nem írsz majd ilyet.
-
filez 2012. 01. 28. 12:09 [No. 86]
Ezek a srácok nem az eszükért keresik a pénzt,hanem azért,mert olyan bennük,ami kevés emberbe...tehetség.
-
Kowi 2012. 01. 28. 12:10 [No. 87]
Liverpool szurkolóknak üzenem, tessék megnézni a Chelsea hogyan jár el Terry esetében. Csak kicsit olvassatok utána. A Liverpool ezen ügy kapcsán való minden egyes mozdulatában ott a csalódottság, ami az évek során felgyülemlett az eredménytelenség során. Érdekes, hogy Terry esetében a Chelsea nem akadékoskodott, kiadott egy rövid közleményt és nem védték rögtön Terryt, hogy jajj már, ugyan már, megesik az ilyen. Megesik, csak figyelembe kellene venni, hogy az FA harcol a rasszizmus ellen és Suarez előéletével, valamint azzal, ahogy az ügyben ő és klubja eljárt, és a mentsége, miszerint a haverokat is negrozza odahaza, elég nevetséges. Megismétlem mégegyszer, csak nézzétek meg milyen profin jár el a Chelsea az ügyben, a média nem is fújta fel, mivel nem hadakoztak, mintha még ők lennének az áldozatok. Ennyit erről az ügyről. További szép jó napot, jó meccsnézést és Evra győztes gólt a 92. percben!
-
janek_ 2012. 01. 28. 12:23 [No. 88]
@qweasdyxc Gratulálunk neki, és innen csókoltatjuk. Kérlek add át neki személyesen.
-
Kowi 2012. 01. 28. 12:25 [No. 89]
PS: A liverpooli kommenteken jót nevettem. :D
-
SteveandnotG 2012. 01. 28. 13:23 [No. 90]
@ubulka92: szemét között nem elég feltűnő a még több szemét ugye?
-
SteveandnotG 2012. 01. 28. 13:27 [No. 91]
@Kowi: profin járt el a cselszki?
a két eset közt a különbség az, hogy Terry angol, így tudja, hogy amit beszél offenzív, rasszista. Videó is van róla és ráadásul egy másik angolnak mondta, míg Suárez esetében a párbeszéd spanyolul zajlott, az ember kis túlzással örül, ha megtudja kérdezni étteremben, hogy hol a vécé, mert Nem Beszél Angolul... innen kezdődik.Valamelyik másik okos mondta, hogy feka fekázhat. Szóval! ha engem valaki lefehérez, akkor az rendben?
ne niggázzon a csicska akkor se kameránakjah, és mielőtt még félreértések gyűlnének, Suárez egyik nagyapja feka (negro) !! ezt fogadjunk nem sokan tudtátok.
a rasszista gyökér favágó Teri meg még mindig csapikapi, meg AVB bevédte... valóban igazi profizmus
na jónapot
YNWA
-
SteveandnotG 2012. 01. 28. 13:30 [No. 92]
@loserpool: otthon játszunk, aki haza megy az ti lesztek, barom. és ha inkább egyedül sétálnál, te bajod, de valahogy meg is értem
:)
-
Gabiapu 2012. 01. 28. 15:42 [No. 93]
Kiesett a NEGRO a ... bandájával együtt!
-
chiedis 2012. 01. 28. 15:43 [No. 94]
imádom ezeket a nagyképű, gusztustalan beharangokat. Ahányszor Strigo ámokfut, annak mindig szopás a vége és csinál hülyét magából :D
who a'ya -
ALonso14 2012. 01. 28. 16:01 [No. 95]
Nektek is és evrának is a focival kellett volna törődni, nem a Liverpool szapulásával. Meg is lett az eredmény. YNWA.
(evra szépen elaludt a gólnál, biztos arra számított, hogy feljelenti Kuytöt mert rasszista és lefújják a meccset)
-
Patrik 2012. 01. 28. 16:09 [No. 96]
@chiedis: mi má csak a chelsit tudjuk biztosan ütni, elég szomorú...
-
ALonso14 2012. 01. 28. 16:23 [No. 97]
Nem szoktam más blogokra írogatni, de most véletlenül tévedtem ide ma reggel. Azért más blogokon nemsűrűn látok ilyet, hogy egy ellenfél csapatról ilyen alpári módon írnának a hozzászólók. Pl: "leszopatjuk a csicska Liverpool".
Azért a fagyi néha visszanyal.
-
janek_ 2012. 01. 28. 17:40 [No. 98]
@ALonso14 Visszakerestem, és a csicska szót a poszt alatt kizárólag magukat Liverpool szurkolónak aposztrofáló egyének használták.
Hogy is volt a fagyival, meg a nyalással? :)
-
janek_ 2012. 01. 28. 17:42 [No. 99]
@janek_ Na, jó bocs, egy elírással nem tudok mit kezdeni. Egyébként is, nem hiszem, hogy egy nem is regisztrált tag böffentése miatt kellene ítéletet mondani egy közösség felett, de nyilván ezt te jobban tudod!
Peace!
-
weqer 2012. 01. 28. 23:28 [No. 100]
We love you Liverpool we do
we love you Liverpool we do
we love you Liverpool we do
OOOOOOOOOOOOOOOOOO
Liverpool we love you. 2-1 -
mezter 2012. 01. 29. 0:10 [No. 101]
@Yihad: Már mér niggerezhetne attól valakit mert ő is az? Nem értem. Szóval akkor nem ugyan olyan jogai vannak csak mert más a bőrszíne? Ha ő niggerezhet, akkor én mért nem? Vagy akkor ő nem fehérezhet le engem csak mert ő nem az?
-
OldSchoolShit 2012. 01. 29. 7:36 [No. 102]
Nos, ezek után Evra jobban teszi, ha feljelengetés helyett részt vesz egy "hogyan fogjunk embert a 88. perc táján" szakmai továbbképzésen!! :D
Amíg a United szurkolók a Liverpool-ra köpködtek, a Liverpool szép csendben kipöckölte őket a kupából!!! YNWA!!!!!
-
OldSchoolShit 2012. 01. 29. 7:38 [No. 103]
@OldSchoolShit: a szó helyesen: feljelentgetés! :)
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Gyűlni fog a komment, mint a felhők az Anfield Road felett az elmúlt években.
Remélem lenyomjuk őket, most optimista is vagyok. Talán azért, mert az FA jelen esetben már viccesebb sorsolással tényleg nem is ajándékozhatja meg a csapatot.
A Poolnak amúgy kell számolni bőven. Nekik sem jönne jól az X. Mert akkor kétszer jöhetnének az OT-ra, plusz lesz egy Spurs elleni meccsük is. A Ligakupát pedig muszáj behúzni a nemzetközi kupaszereplés érdekében. Az ellenfelet pedig ilyenkor nem illik lebecsülni. Lásd: Az Arsenal tavalyi botlását.