Írta: Strigo | 2012. jan. 30. 16:09 | Kategória: osztályzás
Egy sorozattal kevesebb, és ugyan az utóbbi években megszokhattuk, hogy az FA Kupából idő előtt távozunk, mégis kissé szomorkás a hangulatunk. Persze, okolhatjuk a sorsolást, a rengeteg sérültet, az ellenséges hangulatot, de igazából amiatt lehet rossz kedvünk, hogy elbuktunk egy olyan meccset, ahol a Liverpool semmivel sem volt jobb nálunk. Jobb ma egy zakó, mint holnap egy újrajátszás, tartja Fergie ki nem mondott örökbecsűje, ennek szellemében megbontotta a meglepően jól működő középpályás háromszöget, a rizikózás pedig ezúttal nem bizonyult kifizetődőnek, ismét Kuyt lőtt ellenünk gólt az Anfielden. Hogy Rooney, Vidic, vagy egy átlagos championship-kapus hiányzott-e jobban a szombati mérkőzésről, az a kiosztott érdemjegyekből kiderül, mint ahogyan az is, hogy tulajdonképpen a Barthez – Cafú, Ferdinand, Vidic, Richardson – Xavi, Giggs, Hargreaves – C Ronaldo, Maradona, Kluivert tizenegy szopott az Anfielden.
De Gea – 4
És akkor még jóindulatúak voltunk, mert akadt két jó védése. Egészen elképesztő ámokfutást vitt véghez, amiben volt kiejtett labda, ötösön belül ellenfélhez passzolás, mellényúlás, és nem mellesleg két gól is. Az első egyértelműen az ő hibája, hiába állt előtte a fél Liverpool. Ilyenkor egy kapusnak két lehetősége van: vagy kimozdul, és Carrollt arcon könyökli, Aggernek meg a gyomorszájába lép, hogy odaférjen a labdához (ha útban van, még Evans is kap egy oldalast), vagy marad a vonalon, és hárítja a lövést/fejest. DG a kettő közti megoldást választotta, birkózott kicsit Carrollal, miközben Agger fejese épp felette szállt el, szerintem a haját még súrolta is. Abszolút védhető (mármint nem a spanyol kapusunk, de erről hamarosan hosszabban értekezünk) lett volna, ami a Kuyt-gólra már nem feltétlenül igaz – bár ilyen helyzetben elvárható lenne, hogy zárja az egyik oldalt, fogja a rövidet, sprinteljen ki a kapuból, vagy valami. Ő az új, csini, trendi Barthezünk.
Rafael – 7
Az Emiratesben csereként is lekapta őt a pályáról Ferguson, a maradék negyed órányi rossz játékot átmentette az Anfieldre is. Viszont amilyen szörnyű volt a meccs elején, annyira nagyot játszott később. Gólpassza elsősorban harcosságának érdeme, a popzenészre hajazó José Enrique hibáját kihasználva tökéletesen adott középre, de nem ez volt az egyetlen jó beívelése. Hátul a szokásos agresszív védőmunkáját hozta, megspékelve néhány bravúros, fejjel való mentéssel. A mikrofonfrizurás Cafú.
Smalling – 6
Sajnos úgy tűnik, Evans mellett (mostanában inkább helyett) Smallingban is benne van meccsenként egy gól, mármint az ellenfélnek. Szerencsére akárcsak a múlt héten, ezúttal sem tudták kihasználni középhátvédünk elhasalását, de kezd aggasztó lenni, hogy Smalling néha úgy csúszkál utolsó emberként, mint malac a jégen. Nem volt ő rossz egyébként, és nagyon szőrös szív kéne, hogy a második gólért őt hibáztassuk, de tény, hogy feleslegesen futott vissza, ezzel megmentve Kuyt-ot a leshelyzettől. Van még ideje fejlődni, de még mindig csak kicsi Rio.
Evans – 6
Pár szó kicserélésével akár copy-paste megoldást is választhattam volna Smalling jellemzéséről. Evans is jól szűrte a támadásokat, fejelgette ki a labdákat, szerelt is, de a döntő pillanatban mégis csak ő veszítette el a fejpárbajt Carrollal szemben, amiből ugye megszerezték a győztes gólt. Persze 40 méterre a kaputól még nem feltétlenül óriási hiba, ha lefejel valakit egy kétméteres izomcsatár, de ismerünk valakit, aki akár sárga lap árán, de megakadályozta volna a szituációt. Jonny a szegény ember Vidice.
Evra – 6
Őt sem dícsérjük meg a második gól előtti helyezkedéséért, mivel ha kicsit jobban koncentrál, akkor Kuyt nem szerzett volna ekkora előnyt, hogy egyedül törjön kapura. Bár érthető, ha csapatkapitányunk nem tudott csak a mérkőzésre figyelni, hiszen folyamatosan kapta az ívet a hazai drukkerektől. Különösen a bedobások elvégzése lehetett kínos számára az 5 méterről anyázó és fújoló poolosoktól (egy majmozó idiótát elő is állítottak), de egy ideig szépen tette a dolgát, akár Downing, akár Maxi tűnt fel mellette. Előretöréseiben most nem sok fantázia volt, a gólt meg ugye az ő helyéről kaptuk, és csapatunk kezd kissé emlékeztetni az Evra előtti időkre. Le Kieran Richardson.
Scholes – 7
A két öreg egyszerre kapott helyet a kezdőben, ami akár rosszul is elsülhetett volna, de nem véletlen, hogy pontosan Scholes lecseréléséig játszottunk fölényben. A labdabirtoklási- és középpályás fölény persze nem meglepő, ha a másik oldalon Carragher játszik a védelem előtt, még ha teljesen más szerepkörrel is. A még mindig szokatlan 22-es mez viselője osztogatott jobbra, osztogatott balra, osztogatott hátra, előre meg nem nagyon. Néha ugyan feltűnt az ellenfél tizenhatosánál, de labdához sokszor nem ért azon a részen. Több mint 100 sikeres passz 75 perc alatt, ő a hetero Xavi.
Carrick – 7
Ezúttal nem ő játszott a védelem előtt, szabadabb pozíciót kapott, és elsősorban a jobb oldalra segített be, szokás szerint remekül. Hendersont elnyomta, Gerrarddal visszazárt, jó labdákat adott Rafaelnek és Valenciának, és nem rajta múlt, hogy zseniális indítását Welbeck elbutáskodta. Fizikai jelenlét, megbízhatóság, munkabírás – ilyen lenne egy egészséges Hargreaves.
Giggs – 5
Három belső középpályásunkból ő játszott a leggyengébben (bár a második félidő jelentős részét a bal oldalon töltötte). Mi ugyan annyira nem éreztük rossznak, a meccs alatti és utáni hozzászólásaitokban nagyon lehúztátok, ezért az objektivitást előtérbe helyezve módosítottuk a szerkesztőségi hatost. Akadtak ugyan eladott labdái, de még így is többször passzolt jó helyre, mint bármelyik liverpooli játékos. Kreativitása most nem eredményezett gólt, vagy komolyabb helyzetet, de ebben a közvetlen környezetében található játékosok (értsd: Park és Welbeck, és a meglepően jó Kelly) sem voltak segítségére. Nem tudjuk senkihez hasonlítani, ő már az a szint, amikor másról mondják, hogy talán ő lehet az új Giggs.
Valencia – 7
Ha nem lő öngólt, nem puskáz el féltucatnyi gólhelyzetet, és nem állítják ki a Stoke ellen holnap, akkor semmi sem menti meg attól, hogy ő legyen január hónap legjobb játékosa. Arsenal elleni jó formáját abszolút átmentette egy héttel későbbre is. Már szólója utáni kapufája is gólt érdemelt volna, de nem jött ki a jobbküli (az utánacsúszó Maxi hogy úszhatta meg sárga nélkül az esetet, meg az egész meccset, az rejtély), majd sarokkal indította a gólpasszig futó Rafaelt. Később is egyértelműen a Valencia vezérelte jobbszárny okozott nagyobb gondokat a hazaiak védelmének, de pár elszenvedett szabálytalanságon és kiharcolt szögleten kívül nem nagyon sikerült semmi az egyenlítői Céronaldónak.
Park – 6
Épp azon agyaltunk, hogy félidőben le kéne kapni a koreait, mert az égvilágon semmit nem csinált – hacsak a tőle sok méterre pattanó, rosszul átvett labdákat nem számítjuk – erre tökéletesen érkezett a rövidre Rafael beadására. Aztán úgy ennyi volt, amit hozzátett a meccshez, pedig Ferguson még be is hozta középre robotolni. Csak gólja menti meg a rossz osztályzattól, na meg az, hogy ő a szöuli Maradona.
Welbeck – 4
Nem könnyű az egyedüli csatárok élete, főleg ha a merész támadójátékáról és látványos focijáról híres ellenfél 5 védővel kezdi a meccset. Welbeck nem is tudott sokat kezdeni az egyre inkább horrorfilmesedő Skrtel-lel, de ebben bizony benne van az ő felelőssége is. Rafael beadásánál előre néztem, hogy ki érkezik középen, nos Danny ott kolbászolt a rövidnél, de annyira rosszul helyezkedett, hogy majdnem megakadályozta Parkot a gólszerzésben. Többször is helyzetbe került a második félidőben, de még Carrick ziccerrel felérő indítását is kihagyta, a Nani-féle ellövöm-akárhányan-állnak-előttem megmozdulásairól nem is beszélve. Rooney, Berbatov, de még talán Hernandez is jobban érzi ezt az egycsatáros játék dolgot, ez mindenesetre kiderült. Welbeck még fiatal, mozgása és gólszerzési mutatói alapján ő lehet a manchesteri Kluivert.
Hernandez – 0
Ferguson kockáztatott, feladva a 4-5-1-gyet, átállva kétcsatáros játékra, de Chicharito idei szezonjához méltóan teljesen használhatatlan volt.
Berbatov – 0
Na ő meg minek jött be? Időhúzó cserének 1-2-nél? Labdához sem ért. Persze mindig okosabbak vagyunk mint a manager, de mi legkésőbb a 60. percben becseréltük volna, mert nem volt aki elöl helyzetbe hozza a társakat.

Eddig 62 komment érkezett

-
RobinGood 2012. 01. 30. 16:35 [No. 1]
-
harryangel 2012. 01. 30. 16:38 [No. 2]
Az osztályzatok jók,engem csak az zavar,hogy egy ócska,szar Pool-tól kaptunk ki.Egy ötlettelen,diletánssokkal teli csapattól.
Pedig a lehetőségeink megvoltak és a gólokat is elkerülhettük volna.
Sajnálom.
Majd holnap. -
stanleykubrick 2012. 01. 30. 16:47 [No. 3]
Azt hiszem tudom osztani Strigo gondolatait.
Főleg mert nem félt oda a flopot de Gea sporttársnak. Én továbbra is félve várom a vele kapcsolatos jövőbeli fejleményeket. Nem gondolom, hogy ő lesz az új tuti hálóőrünk, de cáfoljon rám.
De még a Barthezhez való hasonlítást is kikérem eddig. Mert Bartheznek mérföldekkel nagyobb karaktere volt. -
Ssenki 2012. 01. 30. 17:29 [No. 4]
Ja ez így korrekt lett. Remélem De Gea idén nem véd már olyan sokszor... Katasztrófa volt bazdmeg, katasztrófa... annyira látszott rajta a frusztrálság, meg önbizalomhiány. Valamit tenni kell vele, vagy mehet a hamarosan visszavonuló Abbiatti helyére.
18 milláért megvehettük volna Brad Friedelt is.Chicharitot meg tavaly sem kedveltem túlzottan, nem olyan jó játékos ő, amilyennnek tűnt sajnos.
Na hajrá srácok, nincs nagy gebasz, az EL meg a PL mellé remélem befurakodik Fergie fontossági sorrendjében.
-
Peti 2012. 01. 30. 17:33 [No. 5]
Tudom, sokan nem értenek egyet velem, de Valencia szerintem borzalmas. Meccsenként van 1-2 jó megoldása, de egy olyan csapatnál, ahol a széljáték a legmeghatározóbb, ott ez kevés.
Túl azon, hogy már az összes balhátvéd tudja, hogy csak jobb lába van, és csak kifelé "cselez", még meg is akasztja a támadást azzal, hogy átveszi, megáll, szimpatikusan ugrál hármat a labda felett, amíg a védő felveszi pozícióját, végül vagy belerúgja a védőbe, vagy meglepő módon elrúgja az alapvonal felé, és megpróbálja lefutni a védőt, ami ha sikerül is, a belső védők addigra rég felvették az emberüket, és kifejelik...
Welbeck pedig nem csatár. Tudom, hogy nem lehet mindenki van Nistelrooy, de ha 5 ziccerből egyet berúg az Arsenal ellen, akkor én nem azt gondolom, hogy az ő góljával nyertünk, hanem azt, hogy döntetlen is lehetett volna miatta. -
HarmanSmith 2012. 01. 30. 17:58 [No. 6]
Többnyire egyetértek az értékelésekkel - egyedül Giggs esetében éreztem úgy, hogy kicsit lágyszívűek voltatok. Ha Ferguson is kicsit kevésbé szerelmetes belé, és lehozza mondjuk a 60. perc környékén, akkor talán nyerhettünk is volna.
Kategóriákkal pontatlanabb volt, mint a két másik belső középpályásunk, az egy-egy elleni próbálkozásai szinte mindig kudarcba fullottak (hányszor próbálta meg merveni Kelly-t újból és újból - sikertelenül), ami önmagában még nem lenne AKKORA hatalmas gond, de ehhez képest túlságosan sok támadásunk futott át rajta (és így halt meg), és láthatóan el is fáradt a hajrára.
Valencia pedig fantasztikus formában van, és úgy gondolom ez volt az a meccs, ahol ez igazán látszódott is rajta. Rég nem láttam már ilyen magabiztosnak az ecuadorit, olyan passzokat és megoldásokat húzott elő (lásd a fent is említett sarkazás a gól előtt), amikből csak úgy sugárzott a magabiztosság. Lövése gólt érdemelt volna. A második félidőben sajnos kevesebbszer keresték a többiek.
Nagyon nagy szüksége lenne a csapatnak arra, hogy Valencia állandósítsa a formáját, mivel jelenleg csak ő és Carrick az igazán jó formában levő játékosaink. A szélső-helyzetet tekintve meg aztán különösen, hiszen Nani és Young is sérülésből fog visszatérni, méghozzá úgy, hogy előtte mindketten pocsék formában voltak.
-
DefinitelyMaybe 2012. 01. 30. 18:53 [No. 7]
@Ssenki: Messze a legjobb játékosotok mostanság szerintem.
Némi off, hogy a tweetek alapján úgy tűnik, hogy megszerzitek egy prospectünket, Freddie Veselit, de még semmi sem hivatalos.
-
ketomika22 2012. 01. 30. 19:36 [No. 8]
@Peti: HA ezt 3hónapja mondod egyetértek de ezzel a semmis csellel úgy bassza át a védőket.... és méghozzá okosan kitapasztalja őket, aztán bohóckodik velük, nagyon jó nézni amit csinál!
Szerintem is Giggs 6os az teljesen lehetetlen lett volna ez az 5ös nagyjából....
Welbs megérdemelte, Scholes-Carrick páros meg szuper volt nekik kéne kezdeni a Stoke ellen!
-
zsakfos1 2012. 01. 30. 20:19 [No. 9]
@Ssenki:
Nem akarok egy United szívet se tovább keseríteni,de a Roma 6 millió euróért (+3 bónusz jöhet még hozzá) vette meg Stekelenburgot...Már nyáron se igazán értettem miért nem kellett Fergusonnak. -
zsee 2012. 01. 30. 21:00 [No. 10]
azért ne temessük De Gea-t , EL be jó lesz, legalább már van ott tapasztalata is.. :)
-
sannyer 2012. 01. 30. 21:02 [No. 11]
mennyire szánalmas már egy FA kupa meccs osztályzás végére betenni egy bajnoki címekről szóló képet... gondolom a BL győzelmek számáról is van egy 5-3 -mas meze.
-
Strigo - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 30. 21:25 [No. 12]
@sannyer: Valóban megfelelőbb lett volna egy 11-7 feliratú mez, egyébként nem szánalmas BL (és BEK, azt ne hagyd ki) győzelmek számával érvelni egy FA Kupa poszt alatt?
-
Patrik 2012. 01. 31. 1:34 [No. 13]
Berbatovot akarom látni a kezdőbe!!!!!!!!
-
Fletcher82 2012. 01. 31. 8:38 [No. 14]
több helyen is olvasom hogy Lindegard megsérült a tegnapi edzésen és ma De Gea fog védeni...
ami a Stoke-ot ismerve "isteni" lesz...legalább 4-5gólt kell majd rúgunk hogy nyerjünk, mert vagy 3 szögletük vagy Delap bedobásuk gól lesz.... -
knicksfan88 2012. 01. 31. 8:50 [No. 15]
Berbatovot szeretném látni én is, mert váratlant, agy egy kis pengét, zsenialitást ő tud hozni a csapatba! Én nagyon szeretem az összes játékosunkat, de hagy mutassa meg mindenki hogy mit tud!
-
ketomika22 2012. 01. 31. 8:52 [No. 16]
@Fletcher82: Nebassz! remélem nem igaz, miért pont most?? (FFFFUUUU-fej)
-
psychocska 2012. 01. 31. 9:10 [No. 17]
Úgy néz ki, Ravelnek reszeltek:
www.guardian.co.uk/football/2012/jan/30/west-ham-ravel-morrison-manchester-united?newsfeed=true -
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 01. 31. 9:28 [No. 18]
Hát ez a Linde sérülés, állati jókor jött! :) Ez már amolyan hab a tortán!
Ti nem érzitek azt hogy mostanában már nem basz szét az ideg ha lesérül valaki? Már kellő nihillel kezelem az egészet. Mikor a keret nagy része egyben volt, s lesérült valaki itt morogtam, hogy a francba meg .... most már megsérül valaki, csak áthúzom a nevét a sérültek sorba. (Csak jelzem, kezdenek többen lenni mint az egészségesek :D)ui: Az mekkora már hogy Origo szalagcímnek hozza, hogy pályán a: Juve, az MU és az Olaj :D Már a normális, nem elvakult United drukkerek is így nevezik a Shittyt :)
@Strigo: Mi a gond azzal a képpel a posztban? Szerintem nincs baj vele, egy kis remény a hétköznapokra :) Lassan lehet 20., bár ezt csak félve jegyzem meg :D
-
Kövi_akovike 2012. 01. 31. 10:19 [No. 19]
@Strigo: Ott a pont. :)
-
Aoutum 2012. 01. 31. 10:36 [No. 20]
@ManUtdpower88: Ugye tudod,hogy az nem a SHITTY?(pedig édes lenne :))
Az a Szolnoki Olaj Kosárcsapat aki ma játszik vmi Európai kupában.
Am meg állítólag(kósza hírekből,egyikse nagyon megbízható)De Gea nem volt edzésen mert "rosszul volt" és ugye lehet Linde is megsérült.....:S
AMOS TIME! -
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 01. 31. 10:51 [No. 21]
@Aoutum: Basszus, pedig már jót nevettem az egészen, álmomban nem gondoltam a szolnoki kosárcsapatra. :) na mindegy, de azért lehet olaj a Shitty is :) Csak így már nem olyan vicces. Vagyis de, mert az lényeges volt, hogy mi játszunk, de hogy ők is ... az senkit sem érdekelt.
Ma nagyon kellene a 3 pont, mivel a hétvégi derby ennél csak nehezebb lehet. Csak az a baj, hogy a Stoke jó csapat. Abban jó, hogy lerúgnak, szétrúgnak, nincs piros csak sok sérült és 20 méter magasak, és elnyomnak egy egy pontrúgásnál. Hétvégén szerintem még az iksz is jó lenne, tekintve, hogy még az Olaj is játszik majd a londoniakkal. Nem is egyel :)
-
stanleykubrick 2012. 01. 31. 10:56 [No. 22]
"But Lindegaard was left screaming in agony after injuring an ankle in training and United's medical team fear he has damaged ligaments." Ó anyám!
Ez másik cikkből: "Manchester United's goalkeeping crisis deepened on Monday when David de Gea called in sick and Anders Lindegaard left the training ground on crutches."
Tomasz a gÁzmozdony visszatér! :D Legalábbis én tuti őt védetném, mint a pelyhedző szakállú Amost egy ilyen csapat ellen.
-
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 01. 31. 11:07 [No. 23]
@stanleykubrick: Most erre mit lehet mondani? Nem jut eszembe semmi értelmes ... Mintha az ég is a Shitty végső győzelmét szeretné ... A Sejk keze messzire elérhet :D
-
RobinGood 2012. 01. 31. 11:09 [No. 24]
@stanleykubrick: Miért? Amos idősebb mint DeGea :-) Ráadásul idén már védett is :-)
-
stanleykubrick 2012. 01. 31. 11:15 [No. 25]
@RobinGood: Mégis jóval kevesebb rutinja van és tapasztalata van. EL, spanyol bajnokság...
De nyilván a de Gea hype is közrejátszik ebben a kijelentésben.
Bár lehet, hogy mégis de Gea fog védeni, de az tuti, hogy messze nem 100% sem az önbizalma, sem az egészsége. -
Linkid - http://palinfc.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 11:23 [No. 26]
Ha ez a sérülés súlyos akkor idén nem sok minden csurran-cseppen.
-
RobinGood 2012. 01. 31. 12:24 [No. 27]
@stanleykubrick: Én Kuszczak előbányászása kapcsán írtam. DeGea azért annyira nem gáz, hogy ha egészséges akkor ne védhetne. No meg a linkelt cikk a Sunról származik, úgyhogy a valóságtartalmát azért fogadjuk fenntartásokkal szerintem :-)
-
kovacstomi - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 12:38 [No. 28]
Hihetetlen, h egyesek, h milyen szinten eltemetik De Gea-t..
-
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 01. 31. 13:00 [No. 29]
@kovacstomi: De miért temetik? Engem inkább az zavar hogy elvileg lesérült.
ui: Ha CR jó kapusnak tartja a "Kolbászt", akkor lehet benne valami. Egy kis idő és beérik mint a jó nyári piros paradicsom...
-
Strigo - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 13:08 [No. 30]
@kovacstomi: Nem mi temetjük, ő ásta el magát.
-
kovacstomi - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 13:10 [No. 31]
Állítólag Linde vmi horror sérülést szedett össze (ide szezononunkhoz, amúgy kitünően passzolna) David meg rosszullétre panaszkodott, mondjuk tény megnézném, ahogy De Gea mondjuk egy szögletnél telibe hányja az egyik Stoke játékost.:D
-
kovacstomi - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 13:14 [No. 32]
@Strigo: Faszt ásta el, hagyjuk már, egyrészt első szezonja, egy tök más futballban, ahol eddig védett, másrészt fiatal még kurvára. Nem kell parázni be fog érni a kis csávó és fasza kapus lesz, az ilyen Amosokat felejtsük már el, Ligakupában a világ végéről lőtt neki gólt egy fogalmatlan tag.. Kuszczak meg azt se tudjuk egyáltalán él-e még.
-
Joly 2012. 01. 31. 13:19 [No. 33]
@Strigo: Ne hülyéskedj már.
-
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 01. 31. 13:24 [No. 34]
@kovacstomi: A horror sérülés mit takar? Konkrétan tudja valaki?
-
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 01. 31. 13:32 [No. 35]
„Éreztetned kell, hogy jelen vagy, ha kell úgy, hogy átgázolsz valakin.”
Ezt egy korábbi MU játékos tanácsolta De Geának :)
Kitaláljátok ki lehetett a tanácsoló? Majdnem biztos vagyok benne hogy az is tudni fogja aki nem olvasta a cikket az adott oldalon :D Tippek? -
kovacstomi - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 13:35 [No. 36]
@ManUtdpower88: Ankle injuryt írnak mindenütt.
-
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 01. 31. 13:41 [No. 37]
@kovacstomi: Köszi! Egyébként máshol meg az apróbb sérülés szót használják. Lehet nem kell agyalni, majd este meccs előtt a Digin elmondják, úgyis tudni fogják, majd leszakértik nekünk. Maradjunk annyiban, hogy nyugodtabb lennék ha David mégsem lenne beteg, Linde hiányában őt várnám a kapuba. És a kibaszott védelem is ugorjon fel a szögletnél, mert nem lehet mindig egy emberre mutogatni. Amost nem ismerem annyira, nem tudom hogy védene ... Amúgy én ma is várom a fiatalok a csapat közelébe, örülnék neki ha jól állnánk (mondjuk 3-0) és akkor jöhetnének be páran. Nem csodát várok tőlük, hanem csak meglátni mit is tudnak a PL-ben.
-
Aoutum 2012. 01. 31. 13:44 [No. 38]
Közben Morisonnal is van vmi pletyka , hogy megy vhova de azt nemtalálom.
Vélemények?
-
DefinitelyMaybe 2012. 01. 31. 13:50 [No. 39]
@Aoutum: Írtam már tegnap, csak leszartátok. Szerintem max többen lesztek, de azért kíváncsi vagyok, hátha befürdünk, és létrejön az új Giggs-story. :D
-
stanleykubrick 2012. 01. 31. 13:51 [No. 40]
Én mérges vagyok de Gea barátunkra, de én bízom benne, tudom, hogy idő kell neki. Csak egyszerűen én sem érzem, hogy ezek beleférnek most már. Amúgy összeségében az ideigazolását nem értettem teljesen és abban a pillanatban se tudtam elképzelni, hogy 35 évesen itt fog védeni, most se igazán, de persze, hogy szurkolok neki. Sok pénz volt, fiatal, szimpatikus.
Szinte minden sorozatra jutottak hajmeresztő hibái.
Benfica(BL)-Blackburn Rovers(PL)-Liverpool(FA)
Amik jelentős szerepet játszottak abban, hogy végül megnehezítettük a helyzetünket.
Remélem, hogy jó tapasztalat volt ez az idei szezon a spanyolnak. Mert jövőre nagyon nagy szükségünk lesz rá, ha egy jó BL szereplést akarunk kicsikarni, végre el akarjuk jutni az FA kupában is ismét a döntőig. És, ha netán idén nem sikerül megnyerni a bajnokságot, akkor bizony jövőre lesz miért visszavágni a városi riválisnak bőven. Plusz kell Vidic és valaki középre, de nagyon és az ne Jones legyen. De ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem játszhat ott, csak az még mindig sovány középre. Így, hogy szemmel láthatóan egyik fiatalunk sem nagyon fog itt maradni és Scholes sem lesz (vagy mégis? :D) -
Peterdy 2012. 01. 31. 13:53 [No. 41]
@Aoutum: WestHam -hez megy, már átment az orvosin. A kezdő fizuja 10-15 ezer font lesz:)..vicces mert 30ezres fizut követelt, vagy annyit utasitott el, ezt pontosan nem tudom. Ha a premier ligába feljutnak és ott jól teljesít, akkor 65 ezerig is emelkedhet(forrás:Guardian)
-
stanleykubrick 2012. 01. 31. 13:59 [No. 42]
@Aoutum: Én minden fiatal középhátvédnek örülök, valóban lehet jobb lenne egy 23-25 éves srácot igazolni, de én hiszek benne, hogy egy ilyen srác igenis hasznára lehet a csapatnak.
Egyébként Vidic is alig töltötte be a 24. életévét mikor idejött. Rio 23 múlt mikor idejött.
Szóval én nem csak a közvetlen kész hátvédekben hiszek. Persze némi rutin nem árt. Piquet kellett volna anno megtartani, de szép is lett volna, bár az sajnos lejátszott szitu volt. -
ketomika22 2012. 01. 31. 14:04 [No. 43]
@kovacstomi: Én bízom De Geaában mert látszik rajta hogy ő lesz 2-3év múlva a világ legjobbja! DE pont ezen a meccsen jönnek ki a legjobban a gyengeségei, és ezt nem akarja senki!
@kovacstomi: xDD mekkora lenne aztán amikor oda megy a bíró őt is! -
kovacstomi - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 14:05 [No. 44]
@Aoutum: Életemben nem hallottam a srác nevét..
@DefinitelyMaybe: Dani, mondjál már róla pár dolgot, hátha, te már láttad játszani stb.
-
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 01. 31. 14:07 [No. 45]
@DefinitelyMaybe: Ez a srác járt már valaha az első csapatotok közelében? :) Sosem hallottam róla, hogy őszinte legyek ... Ti leigazoltátok Hargot a nyáron hogy többen legyetek, mi is igazolunk hogy ne legyünk kevesen :D
-
kovacstomi - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 14:09 [No. 46]
@ketomika22: Egy vagy két éve volt meccs, amikor Evra hányt, emlékszem mutatta a kamera négykézláb volt, és ömlött ki belőle vmi átlátszó cucc. De volt meccs amikor Evra mellett még valaki, (már nem emlékszem, szinén okádott.)
-
RobinGood 2012. 01. 31. 14:20 [No. 47]
@kovacstomi: Amosnak nem jár a türelem?
Amúgy szerintem kicsit félreértetted amit írtunk. Én legalábbis nem DeGea helyett, hanem Kuszi helyett választanám Amost.
Ha DeGea egészséges, akkor védjen csak. Kell neki a daráló.
-
kovacstomi - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 14:25 [No. 48]
@RobinGood: Amos, ha egy kicsit is jó lenne, nem kellett volna De Gea-t megvenni. Idősebb mint a spanyol, és még 0 PL meccs van, sokat elárul.
Kuszczak meg, mondom azt se tudjuk él-e...
-
xabinho72 2012. 01. 31. 14:26 [No. 49]
@kovacstomi: Nani hányt azon a meccsen
-
xabinho72 2012. 01. 31. 14:27 [No. 50]
Közös meccsnézési terv mára nincsen?
-
psychocska 2012. 01. 31. 14:30 [No. 51]
sorry gyerekek, de ezt nem hagyhatom ki, Rooney a Barcáé:
www.skybet.com/cms/breaking-transfer-news.shtm?name=Wayne+Rooneymuhhhhhhhhahahahahaha
kíváncsi vagyok hányan kapnak szívszélütést -
DefinitelyMaybe 2012. 01. 31. 14:32 [No. 52]
@kovacstomi: Az a helyzet, hogy idén annyira elbaszott mód csináltuk az egész reserve/youth ügyet, hogy Veseli is jó, ha ősztől 5 meccset játszott úgy összesen, de lehet, sokat mondtam. Azok is jobbára valami lebeszélt felkészülési meccsek voltak. Jövőre talán újra a reserve ligában kéne próbálkozni, még ha az sincs szerintem a legjobban megoldva. Úgyhogy őszinte leszek, meccsen még az életben nem láttam. :) De a match reportok alkalmával általában nem ő tőle voltak elájulva.
De régebben komoly tervek voltak vele, nem egy világmegváltó cucc, de azért csak csékája volt a svájci U-válogatottaknak. Mindenesetre nálunk hamarabb került a padra a tizenhétéves Rekik, ez a csóka meg már elmúlt 19, a távozása így indokolt. (Vagy még Savic is, szokás mostanság ezzel viccelődni, hogy lelőjem még előttetek, amióta csinálta a kabarét a Liverpool/Spurs ellen. :D)
Szerintem egy védőnél/kapusnál sosem lehet előre megmondani a dolgot, teljesen más ütemben tudnak fejlődni, úgyhogy a tököm tudja, sokat nem veszíthettek...
Mondjuk ha a "first team action" a célja, akkor ez egy több mint érdekes döntés, de végül nyomi Sturridge-nek is úgy tűnik, bevált.... :D
-
kovacstomi - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 14:38 [No. 53]
@xabinho72: Régi helyünk, Fregatt még mindig offos, most hívtam őket, az új meg messze van (nekem) plusz hvg-n CFC away..
@DefinitelyMaybe: Kösz, ha valóban jön akkor, sztem reserve lesz belőle egy ideig, nem hinném, h egyből first team.
-
RobinGood 2012. 01. 31. 14:38 [No. 54]
@kovacstomi: Arra az Evra féle hányásra én is emlékszem. Elég durva volt.
@kovacstomi: Szerintem ez nem feltétlenül igaz. DeGea nagyon fiatal a kapusok között, elég ritka, hogy ilyen szintű csapatban ilyen fiatal kapus az első számú. Amos attól még lehet jó kapus, hogy leigazoltuk De Geat. Hart is egy hasonló helyzetben mutatkozott be a PL-ben, szóval... :-)
@Aoutum: Ezt nem értem, hogy miért kell nekünk leigazolni egy svájci gyereket aki a Cityben sem kell.
-
ketomika22 2012. 01. 31. 14:38 [No. 55]
@psychocska: Most akkor mi van?
-
psychocska 2012. 01. 31. 14:40 [No. 56]
@ketomika22:
Semmi kül, a Barca úgy akarja behozni a 7pontos hátrányát, hogy megvették Rooneyt és a legfrisebbek szerint Van Persie is oda tart. Ez van Tomikám... -
ketomika22 2012. 01. 31. 14:42 [No. 57]
@psychocska: Ja huhh
-
kovacstomi - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 14:42 [No. 58]
@ketomika22: Be ne vedd már ez csak hülye játék amivel lehet baromkodni.:D
-
ketomika22 2012. 01. 31. 14:45 [No. 59]
@kovacstomi: Basszátok meg én hülye vagyok ne ijeszgessetek már!
-
psychocska 2012. 01. 31. 14:47 [No. 60]
muhahahahaha
-
kovacstomi - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 01. 31. 14:50 [No. 61]
@ketomika22: Nyugi, elárulok egy titkot, Roo-t a Real fogja vinni.;)
-
RobinGood 2012. 01. 31. 14:54 [No. 62]
@kovacstomi: Miért kell őt szívatni? Köztudott, hogy a Citybe megy Pizarro cseréjének :-)
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Scholes esetében elég a 6-os is. Értem én hogy nyugger meg minden, de ha játszik akkor játsza azt ami Scholes játék. És ha betömörülő antifoci van akkor legyen kreatív és durrogtasson 30-ról. A többi mese habbal.
Carricknek szintén elég lesz a 6-os is, mert azért akár mennyire könnyű az első gólt DeGea nyakába varrni bizony Carrick embere volt Agger és jó szokása szerint leszarta, hogy ellépett mellőle.
Park viszont kaphatna 7-est is (bár az meg lehet, hogy kicsit sok lenne), de végülis gólt szerzett és a feladatát szerintem teljesítette. A kreativitást nem hiszem, hogy tőle várhatnánk és ezen a meccsen nagyon kellett volna.