Írta: Strigo | 2012. febr. 2. 13:23 | Kategória: osztályzás
Túl vagyunk rajta, ráadásul hoztunk három pontot az éllovason is, így már csak gólkülönbségünk miatt szorulunk a második helyre. A Stoke City ezúttal nem bizonyította kellemetlen ellenfél mivoltát, játékuk nagyjából kimerült a tizenhatoson belüli tömörülésben, még komolyabb bodychecket sem igazán osztottak ki. Az újabb clean sheet borítékolható volt a játék láttán, csak az volt a kérdés, hogy hány gólt sikerül átpasszírozni a luxemburgi népsűrűségű védelmükön. Próbálkoztunk átlövéssel, beadással, pontrúgással, végül a mostanában kissé szokatlan körömpasszos játék vezetett sikerre, ami két jogosan befújt (és egy elmaradt) büntető formájában materializálódott. Sok jó, két nagyon jó, és egy-két gyengébb teljesítményt láthattunk a United-játékosoktól, ezeket vesézzük ki az alábbiakban.
Amos – 7
Annyit izgultunk meccs előtt, hogy ki fog a kapuban állni (fészbúkos szavazásunkon még Sneijder is kapott voksokat), míg végül is teljesen mindegy volt a kapus személye. A megítélt hetes is inkább jóindulatú, ennyire munka nélküli teljesítményre nullást szoktunk adni, de nem szegény fiatal srácon múlt, hogy a Stoke még pontrúgásokig és beadásokig sem jutott. Három dolgot így is feljegyezhettünk: lehúzott egy beadást, kapujából bátran kilépve öklözött, és Jerome fejesét is hárította, mindezt sok-sok pontos kirúgás mellett. Easy.
Smalling – 6
Csapatba állítása érhető döntés volt Fergie részéről, a kosárcsapat magasságú Stoke ellen Rafael elveszett volna a pontrúgásoknál. Mivel sok ilyenre nem volt példa, a támadásokat pedig Smalling még annyira sem tudja segíteni mint anno Brown, az egyik leggyengébb United-játékosnak bizonyult kedd este. Persze volt területe és energiája is támadni, de inkább ne próbálkozott volna. Kajla.
Evans – 7
Ilyen csatárpárosokon kell edződnie Evans-nek, mint a colos és a predator. Kőkemény fizikai párharcra számítottunk, helyette Jonny simán lenyelte a kétméteres támadókat. De nem csak erre jutott energiája, előre is szívesen kalandozott, és több fantáziát láttunk ezekben, mint Smalling megindulásaiban (még idén megszerzi első gólját, bárki meglássa). Scholesnak oxival készítette le lövőre, K1-ezett kicsit a bal oldali szögletzászlónál, szóval mozgalmas meccsen van túl. Az meg egészen hihetetlen, hogy 96-szor is jó helyre passzolt. Felnőtt?
Ferdinand – 7
Legszívesebben neki is nullást adnánk, mivel még rutinmunkának sem neveznénk, ahogyan megállította a kósza Stoke-támadásokat. Fájós háta miatt akár gerincmelegítőben is játszhatott volna, de egy Its fukkin cold here twitter bejegyzésen sem lepődtünk volna meg, amit a 80. perc tájékán küld az okostelefonjáról. Jó volt látni, hogy valaki végre leordítja a rosszul helyezkedő társak arcát egy szögletnél, meg egyébként is nagy tanár volt végig. Sima ügy.
Evra – 7
Ezúttal jogosan hagyhatta el a helyét, hiszen Pennant leginkább a saját tizenhatosán volt megtalálható. Jó ideig egy személyben játszotta be a bal oldalt, többet is volt az ellenfél térfelén, mint hátul. Nem meglepő módon emlékezetes megmozdulásai is a Stoke kapujához közel történtek, de a bírónak már nem volt pofája befújni harmadik büntetőjét, pedig csapatkapitányunkat simán felrúgták a büntetőterületen belül. Wingback.
Valencia – 8
Megtartva jó szokását, ismét a meccs egyik legjobbjának bizonyult. A blog osztályzatainak átlaga alapján ő lett január legjobb játékosa, és a hónap utolsó napján sem lazsált. Felborult a pálya, szokták mondani, és ezúttal nem csak az egyik kapu irányába, hanem jobb oldalra is lejtett a játéktér. Smallinggal, Evans-szel, Berbatovval és Parkkal is remekül kombinált, és nem Valencián múlt, hogy beadásaiból nem született gól. Berbatov, Park és Pogba is jó helyzetből lőhettek, de ilyen-olyan okokból nem sikerült a gólszerzés. Ellentétben az általa kiharcolt tizenegyessel, mivel a visszarántásáért megítélt büntetőt Berbatov bevágta. Szívesen megnéznénk, ahogyan hétvégén Ashley Cole-t alázza, de azért annyira nem bánkódunk, hogy a playboyt eltiltották, így még inkább Antonio lehet a jolly joker.
Carrick – 7
Vagyunk annyira szigorúak, hogy ezúttal lefelé kerekítjük Carrick osztályzatát. Pedig a statisztikái nem gyengék: még ezen a tingli-tangli meccsen is 10 kilométert futott, és 129-szer továbbított csapattárshoz. Kapura is lőtt, de két távoli kísérletét blokkolták, bal oldali beindulása után pedig tőle szokatlan módon nem koncentrált eléggé, és a kapu mellé emelt. Kicsit aggódhattunk is, mikor Huth arcon fejelte őt, de szerencsére a keret többi tagjával ellentétben úgy tűnik, ő bírja a gyűrődést. World class.
Scholes – 8
Visszatérése óta most játszott először végig egy mérkőzést, sőt, a 92. percben még egy megkerülős cselre is futotta az öregtől. Láthattunk tőle egy olyan igazi szkólszos lövést húszról, ami valamelyik védő seggéről szögletre vágódott, igazi szkólszos becsúszást sárga lapért cserébe, igazi szkólszos ötvenméteres átadást Valenciának, és a tizenhatoson belüli körömpasszokból is kivette részét, az első tizi előtt például ő fordított remekül Park elé. Nagyon jól működött Carrickkel alkotott középpályás kettőse, ketten együtt többet passzoltak mint az egész Stoke. Fergie knows.
Park – 7
Ezért szeretjük őt annyira. Kedden sem játszott kiemelkedően, mégis végighajtotta a meccset, ráadásul egészen jó hatékonysággal. Szabad feladatkört kapott: sokszor tűnt el eredeti helyéről, a bal oldalról, és nem csak középen, hanem a jobb szárnyon is kavargatott. Neki köszönhetjük a vezetést jelentő büntető kiharcolását, és bár kapura nem lőtt, a legtöbb szerelést is ő mutatta be, leginkább Pennant lehetett emiatt bosszús. Anti-Nani.
Berbatov – 7
Lehet, hogy nem a leghasznosabb tagja idén a csapatnak, de ha focit akarunk látni, még mindig leginkább a bolgár varázslóban bízhatunk. Harmincegyedik születésnapja alkalmából pár szép trükkel köszöntötte az Old Trafford népét, belőtte a saját tizenegyesét, és főleg miatta történtek passzok az ellenfél tizenhatosán belül. Nem adtuk el most januárban, ami bizakodásra adhat okot, hátha Fergie még komolyabban számol vele idén. Genius.
Hernandez – 5
Vele viszont nem tudjuk, számoljunk-e komolyabban. Kezdőként semmiképp, de már a tavalyi, solksjaer-i szinten lévő szupercsere státuszát is kezdi elveszíteni. Büntetőjét belőtte, amire még akár azt is mondhatnánk, hogy jót tett az önbizalmának, de ezt a második tizenegyesnél el is veszíthette, mikor Berbatov állt oda. Minden bizonnyal jobban figyelnek rá, mint tavaly, de ez még nem mentség arra, hogy egyetlen veszélyes akciónkban sem vett részt. Mi van veled, Csicsó?
Pogba – 7
Húsz percekre sem szoktunk osztályzatot adni, de Pogba most meggyőzött minket, hogy a ligakupás bohóckodás nem számít, és ha jó emberek veszik körül, akkor ő is jó teljesítményre képes. Jól passzolt, láthattunk tőle remek cselt, és egy blokkolt lövést is. Még idén nagy hasznára lehet a klubnak, hiba lenne őt elengedni, főleg bagóért. Rising star.
Darron Gibson – 10
Minden más Everred tegnapi posztjában.
Eddig 65 komment érkezett

-
csinovnyik 2012. 02. 02. 13:50 [No. 1]
-
ketomika22 2012. 02. 02. 13:50 [No. 2]
jók az osztályzatok talán Smalling mozog 5-5.5 között Pogba meg szuper
GIBSON MEG MÉG SZUPEREBB!!
-
Linkid - http://palinfc.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 02. 13:51 [No. 3]
a legjobban azt vártam, hogy jön e a Gibbo 10 :) azt osztályzatok korrektek, Valencia pedig két lábbal világklasszis spíler lenne! nyáron remélem megtanítják neki a balost használni.
@ketomika22: itt a tegnapi MU-s rövidfilm linkje, február 8-ig lehet onlány megnézni, siess:
off: ha van kedvetek nézzétek meg légyszi:
palinfc.blog.nepsport.hu/archives/2012/02/02/Ki_az_a_Chuck_Norris_20120128/
-
ketomika22 2012. 02. 02. 14:05 [No. 4]
@Linkid: Jaj istenem köszönöm szépen! :))
-
Beyonder 2012. 02. 02. 14:06 [No. 5]
Borsó egy 6-ost simán megérdemelne. Küzdött keményen, többször labdát is szerzett (!), és az összjátékban is egyértelműen fejlődik. Aki kicsit is ért a focihoz (értsd: rúgott már labdába nagy pályán), az eddig is tudta, hogy igenis technikás a srác, de ez ebből a 11-esből is kiderült. Berbának szerencséje volt, hogy pár centivel lemaradt a kapus, Csicsónál viszont nem a szerencsén múlott.
-
Beyonder 2012. 02. 02. 14:11 [No. 6]
@Beyonder: Illusztráció:
www.youtube.com/watch -
Vesper Lynd - http://stopliestusarok.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 02. 14:13 [No. 7]
Gibson - 10!!! ennyi. :)))
persze a többivel is egyetértek. ;)
GLORY MU!!! :)OFF:
valahol azt olvastam, hogy a Práter söröző vasárnap nincs nyitva. ez vajon korrekt infó? mert ha igen, akkor a Chelsea meccset ott nem nagyon lehet megnézni... :( -
Linkid - http://palinfc.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 02. 14:19 [No. 8]
@ketomika22: nincsmit ;)
-
nekedX 2012. 02. 02. 14:58 [No. 9]
Pogba félelmetesen tehetséges, bűn lenne eladni.
-
ketomika22 2012. 02. 02. 15:04 [No. 10]
De jó film, sírtam a végén köszönöm szépen :'''))))))
-
Beyonder 2012. 02. 02. 15:10 [No. 11]
@Vesper Lynd: Nyitva vasárnaponként is.
-
Ssenki 2012. 02. 02. 15:26 [No. 12]
Scholes nagyon nagyon jó volt tegnapelőtt. Hihetetlen ez az ember.
Smalling volt a leggyengébb, de csak hernández után, aki ha nem szedi össze magát, el is cserélhetnénk valakire. -
netfort 2012. 02. 02. 15:29 [No. 13]
Hernandez simán kaphatott volna hatost, összjátékban jó volt, sokszor volt megjátszható, lesre se futott sokszor, a beadásokra rendre lehelyezkedett (nem az ő hibája, hogy nem értek el hozzá). Kb . olyan lesz mint Evans, ha jót csinál akkor is leszólja a többség.
Szerintem 6. -
Ssenki 2012. 02. 02. 15:30 [No. 14]
Ja és még egy dolog: Valencia már-már annyira jobb lábas hogy zavaró, egyszerűen nem is ér soha ballal a labdához, pedig ha adnánk neki egyet, két kézzel könyörögne érte a Madrid vagy a Barca.
-
RobinGood 2012. 02. 02. 15:40 [No. 15]
@Beyonder: +1
-
Patrik 2012. 02. 02. 15:42 [No. 16]
@Beyonder: ekkora lolt, a bolgárnál a kapus bemákolta az irányt, de még így sem érhette el, ilyen egy jó tizi, bár Csicsóé is jó volt, az is védhetetlen
-
RobinGood 2012. 02. 02. 15:46 [No. 17]
Azért elég vicces, hogy most Berbatovot élteti a többség, de mikor sokkal többet játszott, akkor ő volt az egyik állandó célpont (jogosan) hogy menni ziccert hagy ki és milyen béna.
Szerintem kedden láthattuk mi is lehet az oka annak, hogy kevesebbet játszik. Hiába zseniális varázsló, de az a flegma hozzáállás, az a belassult viselkedés ahogy végig játszott. Nekem minden alkalommal az volt az érzésem, hogy olyan mintha szívességet tenne azzal, hogy hajlandó pályára lépni. Miközben vitathatatlanul zseniális labdákat tesz időnként.
-
Beyonder 2012. 02. 02. 15:58 [No. 18]
@Patrik: Berba nagyon jól rúgta, ezt nem vitatom, Borsó viszont kivárt egy századmásodpercet, amíg bemozdul a kapus, és elküldte a másik irányba. Nézd vissza.
www.youtube.com/watch?v=FsXpOssEzDI -
Beyonder 2012. 02. 02. 15:59 [No. 19]
@netfort: +1
-
RafaRoo 2012. 02. 02. 16:13 [No. 20]
Vele viszont nem tudjuk, számoljunk-e komolyabban.-Chicharito
Na ezt azért ne! Oké, hogy nincs olyan formában mint tavaly, de azért 7 gólt így is összelövöldözgetett, ne küldjünk már el félszezon rossz teljesítményért embereket! Valenciát is hányan el akarták küldeni és hol van most? Ráadásul szerintem (szerintem) "nem is annyira borzalmas ízű a borsó mint aminek sokan mondják" ;)
-
RobinGood 2012. 02. 02. 16:37 [No. 21]
@RafaRoo: hát igen. Azért azt se felejtsük el, hogy idén kevesebbet is játszik Chicharito mint tavaly. No és Welbs sem termelt többet a bajnokságban, sőt.
-
Rio 2012. 02. 02. 16:42 [No. 22]
@RobinGood: kellene egy fogalmat találni arra a szurkolótípusra, aki bármilyen, rosszabb szériát követő játékost elküldene a klubtól LELKIISMERETFURDALÁS nélkül.
-
Tibi13 2012. 02. 02. 16:42 [No. 23]
Hernandez magához képest most jól nyomta a mezőnyben, de még bőven van hova fejlődnie. Már kezdtem hiányolni a "nagyképü Berbatov", "szarik az egész meccsre" meg egyéb hozzászólásokat. Mióta látom játszani ilyen a stílusa. "Futóbolondoknak" ott van Rooney és Welbeck.
-
Rio 2012. 02. 02. 16:42 [No. 24]
@Rio: EZ @RafaRoo-nak ment :)
-
Strigo - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 02. 17:39 [No. 25]
@RafaRoo: Szó sem volt ilyesmiről, hogy elzavarnánk a mexikóit, nem kell olyat belelátni ami nincs ott.
-
cuko 2012. 02. 02. 17:45 [No. 26]
@Rio: +1
@Beyonder: "kivárt egy századmásodpercet" - ne mondd már azt, hogy te azon a <24fps-es, tévéről felvett gagyi, villogó felvételen látod ezt. :'D
+ azért egy panenkához nem kell technikai zseninek lenni, Csicsó is azért még messze áll ettől a jelzőtől szerintem - de az való igaz, hogy látszik, hogy ügyesebb összjátékban, mint tavaly. -
Patrik 2012. 02. 02. 17:45 [No. 27]
hát nemtudom, szerintem Berba küzd rendesen, ez flegmaság a stílusa, ettől kiszámíthatatlan, múltkor is szerzett így 3 labdát, Csicsó meg összevissza fut, mégse szerez soha, cserébe zavarja a védelmet, meg a kapusnak ki kell rúgnia mezőnybe, ez stílusfüggő, mindkettő hasznos. Én mind Roo, Welbs, Csicsó, Berba-nak rendszeres lehetőséget adnék a PL-ben, szerintem Fergie is most így van vele, a hajrában meg az játszik sokat aki legjobb formába lendül.
A tizik meg egyformán jók voltak szvsz, ami védhetetlen mind2-ő, lehet van benne valami amiT Beyonder mondasz, de szerintem minimális a külömbség. -
stanleykubrick 2012. 02. 02. 18:11 [No. 28]
Nálam továbbra is inkább a keret erősítése a cél. És én inkább a Rio, Giggs duó kérdésével foglalkoznék. Mert Rio még mindig kellene, de ennyi sérülés már nem teszi reálissá, hogy komolyabban számoljunk vele. Fergie pedig mintha Giggs miatt nem is akart volna igazolni középre. De azért remélem nyáron már fog. Bár így belegondolva, az Anderson, Cleverley, Carrick, Giggs, Pogba ötös meg fogja győzni Fergiet a dolgok rendben lévőségéről, de még az is lehet, hogy Scholesnak is összekönyörögnek 1 évet. Aztán lehet Jones is fentebb csúszik 1 sorral. És amíg Vidic le tud tolni évi 50 meccset, addig Fergie úgy fogja értékelni, hogy Rio, Smalling, Evans, Jones tökéletesen pötyögnek mellette, ami valóban igaz is.
No, de persze mindenki sérült lesz, tehát ezek az elemek nem fognak állni. -
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 02. 02. 18:32 [No. 29]
@stanleykubrick: Jogos a felvetésed, de pl. Rio most is nagyon kellett, az hogy ordít, üvölt másokkal, na az nagyon kell oda hátra. Szerintem mellette a társak teljesítménye is sokkal jobb. Giggs meg maradjon is, de már csak részleges bevetéseken kapjon szerepet, fontos meccseken, oda viszont vitathatatlanul kell a rutinja. Amúgy szerintem Fergie tanult az idei szezonból, hogy nincs rendben a keret, s fog igazolni, meg fogja erősíteni a középpályát és a védelmet is. Kapusokon nincs értelme agyalni, 3 olyan opció is van hátul, ami nagyon nagyon jó. A védelembe kell ember, mert sérülésekkel számolni kell, ugyanezt vélem a középpályáról is. csatár poszton is erősítenék, de mindenképp valami ifivel. Szóval szerintem lesz pár új emberke, ettől nem kell félni. Azért azt is be kell látni, hogy ilyen szezon, ami a sérülés mennyiségét illeti, hát nem szokványos. Szerintem az is jó igazolás lenne jövőre, ha nem 50-60%-os sérülés listánk lenne (ami a keretet illeti), hanem csak 10-20%. Ez azért egy érdekes év ...
-
Strigo - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 02. 18:42 [No. 30]
Most zárult le a transfer window, hagyjuk már az átigazolásokat, srácok!
-
PerfectStranger 2012. 02. 02. 18:48 [No. 31]
Üdv Mindenkinek!
A Pool elleni meccs után azt éreztem Giggsen, hogy fáradt, és helyette jól jönne Pogba, ezt a véleményemet itt is megosztottam. Erre mi történik? Giggs pihen, Pogba beáll, és nem mellesleg igazolja az elvárásokat!!! Én ilyen fiatal gyerektől ilyen magabiztos és pontos játékot még életemben nem láttam, úgy mozgott, mintha a PL-ben való játék a világ legtermészetesebb dolga lenne számára. Igaz, a Stoke nem volt valami kemény ellenfél, és egy már megnyert meccsre állt be, szóval éles helyzetben még mindig nem láttuk, de reménykedjünk benne, hogy ami késik, nem múlik. Rám nagyon jó benyomást tett.
-
Kimi93GOMU 2012. 02. 02. 19:22 [No. 32]
PerfectStranger
Abszolút egyezek veled, szerintem is Giggs nemes egyszerűséggel elfáradt, remélem a hétvégén (is) a Carrick-Scholes páros lesz középen, nagyon magabiztosak, és ez kell most nekünk! Ugye ami kérdéses hétvégére számomra is, az a kapus, jobbszélső hátvéd, balszélső középpályás és csatárposzt, jó lenne Amos a kapuba had bizonyítson egy erős csapat ellen is, most derülne csak ki hogy mit tud igazából, jobbhátvéd posztra meg jó lenne Rafael ha nem félnék attól minden percben hogy elveszti a fejét és hátulról felrúgja az ellenfél játékosát és jönnek a sárgák... de ha nem ő hát akkor Smalling, nagyon bírom a srácot, csak tegnapelőtt gyengén játszott... Balszélre csak Parkot rakhatjuk, Giggs már nem játszik olyan jól a szélen mint régen (meg mint említettem, fáradt), Nani és Young visszatérése még korainak tűnik, így csak a koreai maradt, bár lehet Fergie húz egy meglepőt és benyomja LMF-nek Fabiot :D Csatárposzton én biztos vagyok benne hogy Rooney visszatér (egyből a kezdőbe) és bárki is legyen a társa, gólt kell szerezniük nincs mese. Én ezt a kezdőt szeretném látni vasárnap a londoni kékek ellen: Amos - Smalling Ferdinand Evans Evra - Valencia Carrick Scholes Park - Rooney Berbatov -
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 02. 02. 19:24 [No. 33]
@Strigo: Szerintem nyugodtan lehet ilyesmin gondolkozni. Az érthető, hogy most nem jött senki, na jó, valami srác a Shittytől ... De ha valaki már most az igazolásokról beszél, hát tegye ... amúgy is csak annyit írtam, hogy igazolás helyett kiegyeznék egy rövidebb sérülteket tartalmazó névsorral. Most az a legfontosabb, hogy Londonban ismét 3 pontot szerezzünk, az Ágyúsok elleni derbi után. Nagyon szurkolok majd! És még annyit tennék hozzá, hogy: Glory glory Man United!
-
oregtrafford 2012. 02. 02. 19:27 [No. 34]
Felháborít, hogy Gibson nem kapott jegyet!
Amúgy meg örülök, hogy Pogbának is adtatok osztályzást.
Könnyed felvezetés volt ez vasárnapra. -
stanleykubrick 2012. 02. 02. 19:33 [No. 35]
@oregtrafford: Keress rá a végére. :)
-
Marcelo 2012. 02. 02. 21:03 [No. 36]
Hetekkel ezelőtt még ment Pogba szidása rendesen. Persze most meg mindenki dícséri. Akik látták a tavalyi youth cup menetelést tudták mivel van dolguk és most villantott is belőle a fiatal francia. Nem véletlen mondja ám el kb. minden héten Sir Alex hogy szeretné ha a srác aláírna, és nem véletlen volt hajlandó elmenni hozzá és édesanyjához személyesen, hogy a Unitedhez szerződjön, mint anno Giggs-szel tette.
Szerintem még nagyon jó focista lehet belőle (bár sajnos mindig vannak elkallódó tehetségek... khm Morrison khm), én szívesen látnám már többször a premier league-ben. Kisebb csapatok ellen, szerintem könnyíthetne a középső középpályásokra nehezedő terhelésen. Carrick-et Scholes-t lehetne pihentetni, bejöhetne utolsó fél órákra, vagy akár majd a következő hónapok meccsei közül a Norwhich, Westbrom vagy Wolverhampton ellen kezdőben is szívesen látnám.
Egyszer már egy fiatal Paul, az akadémiáról történelmet írt itt, remélem megteszi ezúttal egy újabb is. :)
-
RobinGood 2012. 02. 02. 21:19 [No. 37]
@Marcelo: Sajnos akik most a gatyájukba élveznek negyedóra Pogba látványtól, azok lesznek a leghangosabb kritikusai és ők fogják majd követelni, hogy adjuk kölcsön meg cseréljük el, meg zavarjuk el meg stb.
Jó lenne kicsit reálisabban értékelni őt is. Most tényleg jól nyomta bban a kevés játékidőben ami jutott neki. Az arcán látszott, hogy megérezte mi várhat itt rá, ez talán motiválni fogja. De felesleges csodát várni tőle, mert akármilyen tehetséges is, nagyon más az első csapat és az ifi. Nem hasonlítható össze. Ahogy egy sokkal nagyobb rutinnal rendelkező De Geanak (bár kényesebb poszton) gondjai vannak az alkalmazkodással, a ránehezedő nyomás kezelésével, úgy egy ilyen fiatal srácnak ez még nehezebb dolog lesz.
Az szerintem is jó lenne, ha most már több lehetőséget kapna. Első PL meccsén az a minimum volt, hogy nem alibizni szállt be, hanem odatette magát. Ezt talán lehetne azzal honorálni, hogy újra lehetőséget kap ha úgy adódik, de nem vagyok benne biztos, hogy 2-1-es Chelsea vezetésnél ő jut először Fergie eszébe (bár Kikoval bejött annak idején :-) ) -
Patrik 2012. 02. 02. 21:30 [No. 38]
@RobinGood: +1
-
stanleykubrick 2012. 02. 02. 21:39 [No. 39]
@RobinGood: Ezért szoktam megjegyezni, hogy azért Cleverleyvel vagy éppen Jones kollégával szemben is magasak az elvárások. De Hernandez is 88-as év szülötte és ő is lesz még ennél sokkal jobb, pedig mostanság őt lett divat kritizálni, mint tavaly Evrát. Evrát bazze?!
Szóval lesz ez még sokkal jobb is. Képesek lehetnénk versenyre bárkivel, sőt, jó eséllyel ütnénk is bárkit, főleg itthon, ha idén Vida ott lenne a védelemben, meg Rooneyt nem kellene ennyire hátul is bevetni sokszor. Termelhetné a gólokat, az a dolga. Szóval ahhoz képest nem is állunk olyan csehül, persze csak a bajnokságban persze. Carrick meg egyenesen zseniális, mindig az volt, főleg az itteni pályafutása elején és vele azért jönnek az eredmények, hogy pontosabb legyek, jelentős részben ez neki is köszönhető, sőőőt. Pedig mennyi savazást kapott ő is az elmúlt években. -
RobinGood 2012. 02. 02. 21:53 [No. 40]
@stanleykubrick: Igen Cleverley a másik (és tényleg Jones-szal is hasonló a helyzet) Mindenki úgy tesz, mintha már kész klasszis lenne mint mondjuk Rooney, pedig még alkalma sem volt eddig bizonyítani. A dologban az a bosszantó, hogy ha újra rendben jön és játszik és nem fog villogni, vagy épp lesz 1-2 gyengébb meccse, akkor majd neki esik mindenki, hogy milyen szar és nem United szint. Jobb lenne józanul gondolkodni és rájönni, hogy van szürke is nem csak fekete meg fehér.
Carrik kicsit más tészta, mert ő azért már nem ígéret kategória, vele szemben jogosak az elvárások és jogos volt az is, hogy sokan (én magam is) elégedetlenkedtünk és volt idő, amikor nem örültem ha játszott (pedig az egyik kedvencem volt sokáig). Most hál' Istennek nincs így, mert talán éppen akkor amikor a legjobban kellett akkor talált magára.
A hiba meg mindenki játékában benne van (lásd Carrik a Liverpool ellen).
-
oregtrafford 2012. 02. 02. 22:52 [No. 41]
@stanleykubrick:
Igaz-igaz, mea culpa. -
kizzmyass 2012. 02. 03. 0:15 [No. 42]
Nálam Smalling 5 és Chicha 6, a többi okés! Az viszont, hogy Borsó technikás lenne, hááát... Persze attól függ kihez képest.
Gibbo tízese alap, titkon máris kezdek benne reménykedni, hogy a tegnapelőttin felbuzdulva majd Obertan is be fog köszönni a szarosoknak :D
Más: most nézem, hogy eladtuk 50 Centet? Nem úgy volt, hogy csak kölcsönbe megy? -
PerfectStranger 2012. 02. 03. 6:52 [No. 43]
@Kimi93GOMU: Ezt a kezdőt minden további nélkül aláírnám!
Pogbáról annyit, hogy akik most dicsérik - pl. én - nem feltétlenül kell kritikusai legyenek később. Én nem azt írtam, hogy a jövőben azt várom tőle, ő legyen az új vezér és alapember a középpályán. Csak arra törekedtem rávilágítani, hogy ilyen fiatalon élete első meccsén remekül helyt állt, és szívből kívánom neki, hogy így folytassa.
Más: miért is fikázzuk Morrisont? Rég olvastam híreket róla, mi történt? Eligazolt a Shittyhez?
-
zozi007 2012. 02. 03. 7:43 [No. 44]
@Marcelo: Nincs Morrison szerződésében visszavásárlási opció? Ilyet olvastam, és jó lenne ha tényleg lenne.
-
Vesper Lynd - http://stopliestusarok.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 03. 9:18 [No. 45]
@Beyonder: remek, akkor ez valami régi infó lehetett. :)
-
kovacstomi - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 03. 9:20 [No. 46]
A legnagyobb kritikusok, TI vagytok, ti húzzátok le De Gea-t, anyázzátok Evans-t, kampányoltok igazolásokért, és majd ti lesztek azok is, akik elzavarjátok a picsába Pogba-t, mondván, nem MU szint..
@zozi007: WHU, állítólag van opció.
-
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 02. 03. 10:07 [No. 47]
@kovacstomi: Ezt most miért?
-
RobinGood 2012. 02. 03. 10:29 [No. 48]
@kovacstomi: ki?
-
bfgbobo 2012. 02. 03. 11:30 [No. 49]
@kovacstomi: jogos, Macheda is még csak 20 éves, de már tavaly elzavarta volna mindenki :D
-
Rio 2012. 02. 03. 12:28 [No. 50]
@kovacstomi: Szerintem a szurkolói lélektan egyik legfontosabb velejárója a fekete-fehér gondolkodás. A meccsen a bírót szidjuk, az ellenfelet anyázzuk, okosabbak vagyunk az edzőnél/szövetségi kapitánynál. Miért pont De Gea/Evans megítélésénél tennénk kivételt?
Persze akadnak olyanok, akik színesben látnak, de a törzskommentelők nagy része nem ebből a táborból kerül ki. Ahhoz kell egy olyan tulajdonság, amit úgy hívnak: kívülről szemléled önmagad/kedvenc csapatodat.
No erre a szintre nehéz eljutni, és kikerülni az agyunkra ereszkedő lila/vörös ködöt.
-
Marcelo 2012. 02. 03. 13:04 [No. 51]
@RobinGood: "Sajnos akik most a gatyájukba élveznek negyedóra Pogba látványtól, azok lesznek a leghangosabb kritikusai és ők fogják majd követelni, hogy adjuk kölcsön meg cseréljük el, meg zavarjuk el meg stb. " - könnyen lehet.
Ugyanakkor én nem arra akartam bátorítani senkit, hogy szarja össze magát Pogbától, pont hogy a korábbi nagy kritikusoknak szerettem volna rávilágítani, hogy attól, még, hogy egy szar liga kupa meccsen nem váltja meg a világot, maga a játékos lehet még jó. Pont annyit mondok amennyit te is: kaphatna több lehetőséget.
De Gea meg más tészta, ő elvileg rendszeres kezdő lenne, ezért igazoltuk, és az Atlético-nál már bizonyított is. Ha nem lennének a szem problémái, jogos lenne a kritika vele szemben, így inkább a szakmai stábot érheti, mivel állítólag már az Atlético-ban is gond volt ebből tavaly év végén, mégis őt kezdtük el kezdőként játszatni, nem Lindegaard-ot, ameddig a srác szeme meg nem gyógyul. Pogbának elég lenne egy-egy meccsre alkalom adtán beugrania.
-
RobinGood 2012. 02. 03. 13:18 [No. 52]
Ha minden igaz lesz Rooney, Nani, Young és Cleverley is vasárnap.
www.manutd.com/en/News-And-Features/Football-News/2012/Feb/rooney-nani-young-and-cleverley-could-be-back-for-chelsea.aspxViszont Lindegaard egy ideig biztosan nem.
-
bfgbobo 2012. 02. 03. 13:29 [No. 53]
www1.skysports.com/football/news/11667/7474433/United-risk-losing-starlet
a pofám leszakad komolyan mondom...
-
stanleykubrick 2012. 02. 03. 13:34 [No. 54]
@RobinGood: Clev és Young sem hinném, hogy kezdene. Egyszerűen annyit hagytak ki, hogy el nem tudom képzelni, hogy kezdőként be legyenek vetve. De talán esetleg csereként van esély a pályára lépésükre. Ez a két meccs most brutálisan fontos lesz! 4-6 pontot hozni kell és akkor tényleg azt mondom én is, hogy jelentős esélyjavuláson ment át a csapat. Mert én 3 pont hátrány mellett, mindig felhoztam, hogy sokkal keményebb meccseink lesznek. (Most viszont már hátrány sincs.) Viszont azért jó páron túl tudna lenni most már a csapat és elég jó eredményekkel, akkor azért felcsillanna a reménysugár. Most kell megfogni a Cityt!
-
RobinGood 2012. 02. 03. 13:59 [No. 55]
@stanleykubrick: Ha bevethető, akkor szerintem Clev játszani fog, mert Scholes öt napon belül nem tud már két meccset vállalni szerintem. Ők simán lehetnek egymás cseréi. És el tudom azt is képzelni, hogy Nani és Young egymást fogja váltani. Valencia most nagyon jó formában van, úgyhogy remélem ő játszik. Rooney meg Rooney, ha lábra tud állni játszik :-)
-
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 02. 03. 14:13 [No. 56]
@bfgbobo: Ez igen ... mi van ezekkel a mai srácokkal? Sosem cserélném el a United mezt ... semmiért. Csak ha már maga SAF kér rá, hogy húzzak a faszba, mert szar vagyok. Nem gondolkoznék azon hogy aláírjak-e ... Ha azt mondanák én lehetnék a vizesnyolcas, az is boldogsággal töltene el ... Kis túlzás, okés, de na ...
-
ketomika22 2012. 02. 03. 14:40 [No. 57]
@bfgbobo: hihetetlen milyen hülyék ezek...
-
Rio 2012. 02. 03. 15:24 [No. 58]
sportgeza.hu/futball/hirek/2012/02/03/elfogytak_a_manchester_united_kapusai/
Amos kezd a Chelsea ellen. Hmm, durva párhuzam lenne, ha ugyanaz történne, mint tavaly az Arsenalnál, amikor az első és a második számú kapus sérült volt, és egy Szczesny nevű nevenincs harmadik számú hálóőr bevédte magát a csapatba :) :)
-
Linkid - http://palinfc.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 03. 16:03 [No. 59]
Az NSO - a focival foglalkozó blikk, tudjátok - szerint Terry sem lesz bevethető vasárnap!
Se Drogba, se Terry, se Cole, se Ramires, se Mikel, se Kalou? Nem ártana három pontocskát hozni így. Mondjuk így is ott van még Mata, Lampard, Essien, Sturridge és Torres is beindul előbb-utóbb...
-
csakaMU 2012. 02. 03. 16:54 [No. 60]
@Linkid: abszolút nyerhetőnek érzem a meccset, jó lenne ha Fergie papa nem taktikázná el magát.
-
PerfectStranger 2012. 02. 03. 17:06 [No. 61]
@Rio: én spec. nem bánom. Korábban is írtam már Kimi93GOMU felvetésére, hogy aláírnám az általa vizionált hétvégi kezdőt, ami Amos nevével kezdődött. Van ugyanis egy megérzésem a Chelsea elleni meccsel kapcsolatban:
A Chelsea megtépázott önbizalmának remek alkalom az ellenünk következő meccs, címerükhöz híven oroszlánként fognak küzdeni ellenünk, efelől semmi kétség. Ez azonban nem predesztinálja őket arra, hogy jobban játszanak, mint eddig tették, és arra sem, hogy legyőzzenek minket. Az, hogy melyik csapat lesz a jobb a hétvégén, szilárd meggyőződésem szerint a pillanat kérdése lesz, hogy ABBAN a 2x45 percben melyiknek megy jobban a játék. Van egy olyan érzésem, hogy nem a kapusokon fog múlni a végeredmény, ezt nem tudom indokolni, csak ezt érzem. Ennél fogva - és itt térek vissza Amosra - nem tartom veszélyesnek, hogy egy nagycsapat ellen egy tapasztalatlan fiatal fog védeni.
Továbbmegyek: Amostól még kapitális hibát nem láttunk. Ennek egyik oka persze az, hogy nem játszott sokat, de Kusczak sem, tőle mégis láthattunk korábban. De Geát a kapitális hiba tekintetében nem kell bemutatnom. Lindegaard jelenleg a legideálisabb választás a kapuba szerintem, nála csak egy nagy baj van: a kirúgásai katasztrofálisak. Amos ebben mindenképp jobb nála. Ha pedig abból indulunk ki, hogy gól nélkül nincs győzelem, egy 90. percbeli 0-0 nál egy jó kirúgás (amit Lindétől szerintem nem várhatunk) megalapozhat egy gólhelyzetet, és persze magát a gólt is. Emiatt Amos igenis helyet kaphat, szóval örülök neki. Meglátjuk mi lesz, és egy dolgot ne feledjünk: ha már a botladozó Chelse-től fosunk, mi lesz a Spurs ellen? Azon a meccsen szerintem sokkal több múlik... -
Patrik 2012. 02. 03. 17:46 [No. 62]
@kovacstomi: igazad van de tényleg
-
Linkid - http://palinfc.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 03. 19:24 [No. 63]
@csakaMU: akkor már ketten vagyunk :) nálunk felépült egy huszárezred, náluk kidőlt, mi tűrhető formában vagyunk, ők kevésbé. nálunk van valencia, nálunk nincs. minden a kezünkre játszik... ilyenkor szokott a csapat 3-0-ra kikapni :DDD
-
Anduril77 2012. 02. 04. 10:57 [No. 64]
Nem értem Csicsót miért kell lehúzni ennyire! :/
-
Dr Rudeboy 2012. 02. 04. 13:25 [No. 65]
@ManUtdpower88: mi szurkolók vagyunk, ők profi futballisták
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Egyet értek kb az összessel, de én hernandeznek 4-et adnék. ha ő pályán van mínusz 1 ember