Írta: Everred | 2012. febr. 17. 19:35 | Kategória: elemzés
"Sírtam, és nem mosolyogtam többé/Azt hittem, a karrieremnek vége" - nagyon művészietlen fordításban ezt énekli a Mando Diao az Amsterdam című számban, és nagyjából ezt éreztem én is az Ajax-meccs szünetében: féltem, hogy blogírói és meccsnézői karrieremnek is Annyi, mert 1) képtelen vagyok ébren maradni egy United-mérkőzésen, 2) nem fogok tudni mit írni. Oké, sírásig azért nem fajult a helyzet, de mosolyogni se nagyon volt min.
Aztán a végére jobb lett a helyzet, mert most legalább leírhatom, hogy lényegében eldöntöttük a továbbjutást. Még ha a meccs nagyrészt időpocsékolásnak tűnt főképp; bár tény, igen vicces, hogy két, az aktív, nyílt támadófutballt oly nagy becsben tartó klub egy efféle dolgot szolgált fel nekünk. Hajtás után bővebben.
No hát, Amszterdam, csupa kellemes dolog európai fővárosa; csak akkor szórakozhatsz jobban, mint Amszterdamban, ha elektrosokkoltatod a központi idegrendszeredet. Jön ehhez a Manchester United, amely hagyományosan szereti tökönszúrni magát - vagy ahogy Fergie szokta mondani, "we do things the hard way" -, úgyhogy vártuk a futballparádét egy nyílt sisakos Uniteddel és egy lazán védekező Ajaxszal.
Aztán megláttuk a United kezdőcsapatát, és az izgalom a tetőfokára hágott, a nadrágok duzzadoztak: Cleverley a pályán, Nani és Young a pályán, Jones és Fabio a védelem két szélén, Rooney-Hernández duó - mindez gólokat üvöltött bele az arcunkba. Tudtuk azt is, hogy az Ajax hatodik a holland bajnokságban, ami azért egy ilyen múltú csapatnál nem kis művészet - kábé mintha a Porto állna a Gil Vicente mögött, vagy a McLarenek rendszeresen küszködnének azzal is, hogy az első tízbe beférjenek -, úgyhogy lehetett dörzsölgetni a tenyereket.
Ehhez képest mit láttunk az első félidőben? Összesen három alkalommal csak a rossz, pontatlan kiugratás miatt nem kerültünk ziccerbe, kihasználván az Ajax girbegurbe, szabályozatlan fogsorra hajazó lescsapdáját. De ennyi. Ez azért kevés a kollektív maszkulin arcoskodásra késztető vágy kielégítéséhez, mert mégsem menőzhetünk azzal, hogy néhányszor majdnem helyzetbe került a kedvenc csapatunk, csak annyi kellett volna, hogy a játékosok tudjanak rendesen passzolni.
Az angol lapok szerint Sir Alex igencsak felrázta álmosan ténfergő legényeit a szünetben, meg is látszott: a második félidő első 15 percében az Ajax a tizenhatosa elől is csak elvétve tudott kijönni. Helyzeteket, ettől még, nem dolgoztunk ki, de minden nincs együtt, ezt régóta tudhatjuk. A gól meg jött anélkül is, miután Rooney zseniálisan fejberúgatta magát Eriksennel - igen, szándékos volt! mer nálunk ekkora klasszisok vannak -, aztán már Young ügyesen és okosan csinálta, pedig ezt a két jelzőt addig nem nagyon volt miért alkalmazni rá.
Ezzel megint le is tudta a futballt a United; akadt még pár lehetőségféle, meg amolyan lepkefing kontrakísérlet, de olyan nagy dolgok megint csak nem történtek. Az Ajax kicsit feljebb tudott jönni, időnként konkrétan el tudott tölteni némi időt a tizenhatos környékén, de Jonny Evans mindkét félidőben nagy szorgalommal fejelgette ki a céltalan beíveléseket.
Akadt néhány kellemetlenebb momentum, főleg, ha ostobán elszórtuk a labdát veszélyes helyen, de inkább csak a távoli lövéseknél lehetett hördülni, azokat meg De Gea igen jó hatékonysággal tologatja kifelé, mondjanak rá bármit is egyébként (amúgy köszönet Méhes Gábornak, aki felfigyelt rá, hogy De Geának nem csak hibái meg nagy bakik nélkül lehozott 90 percei vannak, hanem nagyon jó mérkőzései is, magyarországi kommentátorok között ő az első győztesünk).
A hajrában aztán a változatosság kedvéért Ajaxék adták el a labdát igen olcsón - valójában elég drágán, mert Valencia végül belesérült a labdaszerzésbe, de az nem volt benne az eredeti árban, inkább csak másodlagos költség -, és egy ügyes Csicsó-Rooney-Csicsó összjáték végén megvolt a 2-0 (0-2, pedánsabbak kedvéért). Elnézve ezt az Ajaxot, kellemetlen csoda lenne, ha innen kiesnénk. Még a jóval, ahem, potensebbnek tűnő Basel is csak 3-3-mat hozott össze az Old Traffordon, amivel az Ajax kitörölheti a hátsó felét.
Szóval csúnya, epic fail lenne a kiesés, de az sem lenne örömteli, hogy ha a visszavágó is ilyen steril volna. Ez nem volt éppen jó reklám az Európa Liga egészének, bár a többi 30 csapat persze nem tehet arról, hogy ez a kettő inkább altatódalt játszott, mint futballt. Fergie meg is mondta a meccs után, hogy nem volt elégedett a teljesítménnyel: hát, nem is csoda. A következő körben, vélhetően az Athletic Bilbao ellen, több kell, már amennyiben az Ajax nem spankel meg bennünket durván az OT-n. De ez annyira nincs benne ebben a párharcban... hogy akár még meg is történhet.
Eddig 47 komment érkezett

-
Gejzirmark 2012. 02. 17. 20:04 [No. 1]
-
notarrogantjustbetter 2012. 02. 17. 20:05 [No. 2]
Jó azért a BL nyolcaddöntők színvonala sem sokban különbözik, az is indokolatlanul szar. Tavaly a Marseille elleni 2 meccs az mi volt? Csak így a legfrissebb..de lehetne sorolni.
-
Newton_Heath 2012. 02. 17. 20:10 [No. 3]
Azért a csapat tele volt sérülésből visszatérő vagy nem játékban lévő focistával: Cleverly,Young, Nani, Hernandez, Fabio, Jones.Nem lehetett gálát várni. Szerintem jó volt ez a meccs arra,hogy kicsit játékba lendüljenek.
-
Kriky 2012. 02. 17. 20:23 [No. 4]
"De Geának nem csak hibái meg nagy bakik nélkül lehozott 90 percei vannak, hanem nagyon jó mérkőzései is."
Szerintem nem feltétlenül attól függnek a dolgok, hogy jó meccse van-e, vagy sem, inkább a kapusunk erősségeivel és gyengeségeivel kell tisztában lenni. 16-oson kívülről (természetesen kisebb túlzással élve) senki nem lő neki gólt (kivételt képez azt hiszem, a CS-en beszedett potya), ezzel szemben még nem jött ki idén úgy szögletkor, hogy azt mondtam, "oké, ez az övé".
Pillanatnyilag talán az ellenfeleink taktikája az lehetne, hogy megpróbálják rárúgni a labdát valamely védőnkre, majd az így kicsikart szögletből betalálnak. Nagyobb így a gólszerzés esélye, mint ha távolról lövöldöznek a "Flying Spainard" kapujára. :)
-
RedMark 2012. 02. 17. 21:03 [No. 5]
Így az utolsó 15 percre sikerült megtalálni a csatornák között a Storyt és nem kellett szenvedni a streamekkel. Jövő héten megnézhetjük mit kezd a reservekkel az Ajax, mert ezt tényleg nem vettük komolyan. Az előny megvan. De azért szerintem ennyire nem volt szörnyű, és azért depressziós se lettem tőle, az eredményért mentünk, meg egy-két gólért, az megvan, viszlát.
GLORY MU -
000Karesz000 2012. 02. 17. 21:04 [No. 6]
Én a második félidőt láttam csak, az alapján azt tudom mondani, hogy az első gólig nagyon jól játszott a csapat. A vezetés tudatában megint előjött az alvás. Csak a kontra, semmi más. Ahelyett, hogy még 2-3at rúgtunk volna. Megvolt rá az esély.
-
RedMark 2012. 02. 17. 21:20 [No. 7]
Annyira szeretném, de annyira: Mario Gotze's agent confirmed that United interested in the midfielder. :D Olyan rég volt már ilyen, nem bírtam ki.:DD
-
RedMark 2012. 02. 17. 21:21 [No. 8]
-
oregtrafford 2012. 02. 17. 21:38 [No. 9]
@RedMark:
Én örülnék neki. (Sneijdernek nem)
Sokan mondják, hogy a németek nem válnak be a PL-ben. Na de könyörgöm, hány német fordult már meg ott egyáltalán? :D
Én így kapásból össz-vissz 2-t tudok mondani, az egyik bevált, a másik meg egy örök vesztes, a csapat mégis megszenvedte távozását.
Szerintem az angol bajnokságra leginkább a német hasonlít az elitligák közül. -
RedMark 2012. 02. 17. 21:50 [No. 10]
@oregtrafford: Így vagyok vele én is. Tényleg a német amelyik ilyen még, de azért nem olyan kemény mint a PL, de nem rossz. Így hirtelen egyébként Ballack jut eszembe, meg Mertesacker.
-
RedMark 2012. 02. 17. 21:51 [No. 11]
@RedMark: Ha a közelmúltat veszem alapul...
-
Garanciazárjegy 2012. 02. 17. 21:54 [No. 12]
Ha már említetted Méhes Gábort, szívesebben hallgatom a story tv-n őt, mint a Digi sport néhány "kiemelkedő", nagy tudású kommentátorát. Tudnak "érdekes" megjegyzéseket tenni a meccsek folyamán.
-
stanleykubrick 2012. 02. 18. 0:10 [No. 13]
Örülök a második kommentnek. Tavaly a Marseille ellen is csak pöcsörészés ment. De hány meccsen nem vittük túlzásba a focit? Nem értem ezt a halálhörgést. 2-vel nyertünk idegenben, egy csomó játékosunk pihent, egy raklap sérült kezd visszatérni. Az ember nem is hisz a szemének. Ha valamikor, akkor tényleg most aztán lehetett igazán örülni. Az EL-t illetően optimistább vagyok, mint a PL-t illetően.
-
psychocska 2012. 02. 18. 0:33 [No. 14]
Vidic nevezése az EL keretbe, lehet hogy jelent valamit?
www.dailymail.co.uk/sport/football/article-2102758/United-defender-Nemanja-Vidic-hoping-return-end-season.html -
bfgbobo 2012. 02. 18. 1:10 [No. 15]
@psychocska: gondolom nem sokat veszithetunk vele ha nevezzuk..
-
rikkisweet 2012. 02. 18. 8:43 [No. 16]
Nem kell a rekviem. Nyertünk 2 góllal egy nagyon rossz ajax ellen, de ez mégis csak egy európai kupameccs volt. Tényleg sokan voltak a kezdőben, akik most jöttek vissza a sérülésből, és nem vallottak szégyent, de nem is váltották meg a világot. Ami nekem abszolút pozitívum volt, hogy látszik, Fabio is meg fogja oldani a bal oldalt, mert azt, hogy Rafael megoldja a jobbot, mostanában láttuk. Kicsit higgadtabbnak kell lenniük, ennyi. De aki látta, hogy egy arsenal elleni kupameccsen milyen jól nyomták a középpályán, tudják, nagy értékei a klubnak. Glory!
-
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 02. 18. 9:00 [No. 17]
@RedMark: Eriksent a csapatba! Götze túl drága, de persze nem fogok sírni ha megvesszük, de az Ajax játékosa is figyelemre méltóan tolta ellenünk, plusz a vételára kb harmada annak amit Marioért kér a Dortmund. Én a dán srácra szavazok!
-
rikkisweet 2012. 02. 18. 9:09 [No. 18]
Ez a középpályás-igazolás dolog, nagyon érdekes kérdés. Én is azok közé tartozom, akik pár hónapja sírva könyörögtek a Sir-nek, hogy igazoljon, mert nagy a baj. Scholes visszatérésével (lehet, hogy aláír még egy évet), és a meglévőekkel (ha nem sérülnek le újra) ez az idény már megoldható, és nem tudom, jó lenne-e, ha pl. egy Sneijder-féle spílert ültetnénk rá Cleverley-re. Ez a játékos nagyon nagy értéke a United-nek, csak hagyni kell játszani. Ha nála van a labda, mindig lehet valami érdekes dologra számítani. Ott van még Pogba, aki alig várja, hogy bizonyítson, ott van Keane, de Jones is tud feljebb játszani (lehet, jobban is). Ne felejtsük, hogy a United csapatjátéka nem az irányító kp-ra épül, nincs is ilyen a játékrendszerben, nem biztos, hogy kell nekünk egy Sneijder. Götze jöhetne, de nagyon drága. Nagyon jó lenne, ha a fiatal - reserve - középpályásainkat minél többször próbálnánk ki tétmeccsen. Főleg az el-ben, mert a bajnokságot nem szabad kockáztatni.
-
qweasz 2012. 02. 18. 9:15 [No. 19]
Azért annyira ne savazzuk már ezt az Ajaxot, láttam ennél már gyengébb PL meccset idén. Jelen pillanatban leginkább engem az izgat kit kaphatnánk a Bilbao-Moszkva után. No meg a Cityt is figyelem félszemmel, ők valszeg mennek vissza Portugáliába a következö kanyarban, és azután a nyóc közt sorsolva már ugye nincs azonos nemzet ellen védettség ? Amugy az Ajax ellen otthon lessz foci is szerintem, föleg ha SAF játékban akarja tartani legjobbjait, és a sérülésböl felépülteket visszarázni. Valencia nagyon rosszkor esett ki, de remélem kevesebb lessz az az egy hónap.
-
Dávid 2012. 02. 18. 10:12 [No. 20]
Sztem az OT-on jöhetne a csapatba Carrick mellé Pogba.Rooney mellé meg Kean.
-
stanleykubrick 2012. 02. 18. 10:17 [No. 21]
@qweasz: Én nézegettem, pl Valencia-PSV lesz ezt követően. Ahol mindenképpen kieshet egy jó rivális.
Aztán a Kharkiv-Olympiakosz párharc lesz a következő, ők is verhetőek lennének a nyolc között.
Aztán egy Liege-Bruges összecsapás is kinéz, szintén verhető gárdák közé tartoznak. Twente-Schalke is esélyes, azt talán egy fokkal erősebb már. De, ha az Udinese kiesne, akkor PAOK-Az is lehet még.
Szóval, ha sikerülne még továbblépni, akkor akár a 8 között is találkozhatnánk abszolút verhető riválissal. Mondjuk tény, hogy a City, Atletico Madrid és talán a Valencia/PSV duó elkerülése a cél. -
Lujzalona - http://alapvonal.blog.nepsport.hu/ 2012. 02. 18. 12:18 [No. 22]
Everred, a Mano Diao Amsterdamjáért pacsi!
-
reeddevil85 2012. 02. 18. 12:18 [No. 23]
Azért sokkal több német volt ,mint 2!!!
-
Peterdy 2012. 02. 18. 12:38 [No. 24]
Klinsmann és ziege a 90-es években. Klinsi az év jáékosa is volt azt hiszem.
-
RedMark 2012. 02. 18. 13:44 [No. 25]
@reeddevil85: @Peterdy: Írtam, hogy a közelmúltban. Az pedig, hogy több volt mint kettő, az egyértelmű. Én most a topcsapatokat néztem és a közelmúltból bennem megragadt teljesítményeket. Nem zártam ki annak a lehetőségét, hogy több németet is találhatunk a PL-ben. És csalódott sem lennék, ha a számuk gyarapodna a nyáron, a United keretében...
-
DefinitelyMaybe 2012. 02. 18. 13:45 [No. 26]
Babbel vagy Hamann sem voltak éppen kutyaütők.
Most meg Huth kapitánykodik Stoke-ban, de főállásban fát vág.
-
Flack 2012. 02. 18. 16:42 [No. 27]
@RedMark: 40 misiből jobban is bevásárolhatunk.
-
RedMark 2012. 02. 18. 17:04 [No. 28]
@Flack: Hát, persze, ez nyilvánvaló. 40 millióból vehetünk egy kp-t és egy védőt is. Például Eriksen, Hummels... De nem tudom vajon a Mester kiben gondolkozik, ha gondolkozik egyáltalán valakiben. Bár nem hiszem el még most sem, hogy megvennénk Götzét, vagy egyáltalán elköltenénk 40 milliót most nyáron. Götze menedzserének szavait is csak azért idéztem, mert komolyan unom ezeket a hülyeségeket és már csak nevetni tudok rajtuk. Ilyen például Piqué este, ugyanis most azt találta ki a sajtó, hogy visszajönne Manchesterbe, mert összekapott Peppel, de volt már ilyen CR-el is... Komolyan nagyon vicces a sajtó. De ettől függetlenül nem bánnán, ha lennének érkezők, csak ne úgy, hogy elnyomjuk a feltörekvő, kibontakozni vágyó ifiket.
-
zsee 2012. 02. 18. 18:06 [No. 29]
A tuttosport szerint megállapodott a Juventus Pogba megszerzését illetően.
-
Ssenki 2012. 02. 18. 19:39 [No. 30]
@zsee: Pogbát nem adja el az öreg, tudja mekkora hiba lenne elveszíteni, nem fogják hagyni hogy elmenjen.
-
bfgbobo 2012. 02. 19. 0:07 [No. 31]
Nekem gyanus h meg nem erkezett cafolat Pogbaval kapcsolatban
-
qweasz 2012. 02. 19. 11:00 [No. 32]
Nincs olyan poszt amelyre ne rontaná egy új ember a fiatalok bekerülési esélyeit. Ugyhogy ez nem jó vezérfonál, mert kp-ra Cleverly meg Pogba ellenére is kell az ember. De a védelem szerintem ugy jó ahogy van, ha az ikrek már kezdik bejátszani a széleket és Evans meg Smalling is a középet akkor minek oda még egy sztár Vidic, Evra meg Rio mellé ? A csatársorba meg most is a bőség zavara van, a szélek dettó, kapusunk meg alakul.
-
Gejzirmark 2012. 02. 19. 11:02 [No. 33]
@bfgbobo: jah, elég gáz a helyzet. Most gyakorlatilag Fergie meggyőzőképességén múlik minden, mivel fél éven belül lejár a szerződés, és kvázi boldog boldogtalan tárgyalhat vele. Aki nagyobbat mond, az viszi a srácot. Ha minden igaz, akkor ingyen.
-
stanleykubrick 2012. 02. 19. 11:21 [No. 34]
@qweasz: Annyi csak a gond, hogy Clev, Pogba, Fryers hármasnak is talán kell még 1-2 éve, de ez nem is feltétlen baj. Bár Pogbával most már azt se tudjuk mi lesz. A Giggs, Scholes, Rio hármasnak meg most már tényleg nincs sok. És bizony, végig kell gondolni, hogy a 30-as embereinknek mi lesz a jövője. Ebbe azért borzasztóan meghatározó emberek tartoznak: Evra, Vidic, Carrick, Park, Berbatov. Nekik is 2-3 igazán jó évük van még, persze, addigra remélhetőleg csúcsra jár pár ember, érkeznek is, meg jönnek fel fiatalok is.
Remélem Ferguson 2016-2017-ig nem akarja letenni a lantot. És erre szerintem minden esély megvan, 2013-2014-ig tuti fel sem merül a visszavonulás gondolata. Ezt a generációváltást igazán levezényelhetné és még 1-2 nagyobb siker beférhetne. -
Flack 2012. 02. 19. 11:22 [No. 35]
@Gejzirmark: anno meg tudta győzni, hogy hozzánk jöjjön és ne az Arsenal/chelsea-be. Gondolom Pogba többet szeretne játszani, de jelenleg max a padre fér oda.
-
Gejzirmark 2012. 02. 19. 11:32 [No. 36]
@Flack: Ne ő nyilatkozta nemrég, hogy mennyit tanul már azzal is, hogy világklasszisokkal edz meg nézi őket a pálya széléről? Remélem nem csak PR szöveg volt...
@stanleykubrick: pontosan erről van szó, azért lenne jó igazolni 1-2 kiforrott játékost, mert a fiatalok még nem tudják vinni a hátukon a csapatot. Ez alól talán Clev kivétel, szerintem ő már most is fontos játékos lenne, ha elkerülnék a sérülések. Wiganban már bizonyított végül is... -
Doky 2012. 02. 19. 11:34 [No. 37]
Glory Glory
-
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 02. 19. 12:07 [No. 38]
@Gejzirmark: 1-2 kiforrott játékos ... Szerintem Eriksen gyerek pl még nem az, de lassan "felforr" :D Szóval ilyen "félkész" zseniket is lehetne venni, addig amíg nem kerülnek még több pénzbe. Én hiszek ezekben a fiatal tehetségekben. Sőt mi több, néhány Ajax játékos igazolta is magát az elmúlt években, Sneijder (mindenki igyon egy felest :D), Rafael V.D. Vaart, Köcsög suarez, Emmanuelson ... S pont emiatt kellene még most kicsit megtölteni a keretet, mert sok meghatározó emberünk 30-31 az idén, s ezek a fiatalok még ha csak lassan is, de beépülhetnének közéjük, s ugyanez lenne elvárható Pogbától, a Keane tesóktól, s még jó pár ifitől. Szerintem ha ezt megcsinálja Fergie, nem fogja annyira megnyögni a csapat a két nagy öreg visszavonulását, Rioval kiegészülve háromét ... Rio még csak 33 .. azért őt még ne nyugdíjazzuk. Szerintem ez az az időszak a MU-nál amikor meg lehet lépni egy ilyen fiatalítást, s mindezt úgy, hogy a jelenlegi keretünk sem öreg!
-
Gejzirmark 2012. 02. 19. 12:28 [No. 39]
@ManUtdpower88: Hét igen, az Eriksen elég jól nyomja, 20 éves, idén 31 meccsen 6 gól 13 gólpassz. De ő is belekerülne vagy 10-15 millió Euróba. Götze még csak 19, de 30-40 millió az ára. Ők viszont ilyen fiatalon sem számítanak ígéretnek, mert már most is bizonyítanak folyamatosan.
Rioval nem az a gond, hogy 33 éves, mert egy védőnél ez még nem tragédia, viszont elég sérülékeny. Nem vagyok biztos benne, hogy akár 2 szezon benne van még ezen a szinten. -
RedMark 2012. 02. 19. 12:44 [No. 40]
@ManUtdpower88: Azért Van der Sart se felejtsük el...:D
Egyébként egyetértek veled, de a jelen kerettel még nem annyira égető a fiatalítás-"kártya" meghúzása. Met azért a Védelem bőven njól el van látva fiatalokkal, a középpályán is megvagyunk "életkorilag" és elől is Welbeck, Hernadez is huszas évei elején járnak, Rooney meg közepén. Majd úgy 3-4 év múlva... -
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 02. 19. 12:52 [No. 41]
@RedMark: igen igen, írtam is hogy nem öreg a keretünk, de ha 3-4 év múlva az lesz, akkor nem lenne pánik, hiszen úgy lennénk mint a bohóc, hogy nem baj, van másik. :) Őszintén szólva én a mostani keretből Andot eladnám, Owent meg ... hát ő még annyi vizet sem zavar, kár érte, mert ettől többet vártam tőle mikor idejött. Nem égető a fiatalítás, dehogyis, de ha szép sorban csinálunk mindent, akkor frankó lesz. Nézd meg Chelseat, Villas-Boasnak fiatalítania kell, mindeközben várják tőle az eredményt is. Nem is működik. A Mourinho féle csapat kezd korosodni. Biztos vagyok hogy mi nem fogunk ilyen hibába esni, hiszen mindenre válasz a: 25 év!
-
RedMark 2012. 02. 19. 13:54 [No. 42]
@ManUtdpower88: Persze, nálunk folyamatosan fiatalodik a csapat, itt Fergie nem követte el azt a hibát, amit a Chelseanél hagytak megnőni. Anderson nekem egy tökéletes kiegészítő ember, csak a baj az, hogy kettő is kijönne belőle... Igen, Fergie nem véletlenül nem tud kudarcot vallani, mert a fiatalokban van a potenciál és velük tud sikeres lenni egy-két hatalmas sztárral megtoldva. Ez viszi előre a United bármi legyen is, erre ez a szezon azt hiszem egy jó kis példa lehetne.
-
ManUtdpower88 - http://#eeaa6a1baf804ef990b562d9fdbd7361/ 2012. 02. 19. 15:56 [No. 43]
@RedMark: Ejj ejj, Eriksen most is egy jó kis szögletet tekert De Jong fejére! Le is cserélte az edző, hiszen kell ő még a héten ellenünk. Kár hogy nem vagyok játékosmegfigyelő a MU-nál. Nem ajánlanék sok embert, de ezt a srácot most igen. Azt hiszem nem vállalnék nagyobb kockázatot mint az aki Bebé-t javasolta :D LOL :D
-
ketomika22 2012. 02. 19. 16:41 [No. 44]
Hát én Pogbát nagyon sajnálnám.... az 20 perc nagyon jó volt amit játszott. Most is kaphatna ennyit a meccsen! Remélem nem lesz hülye, hogy elmegy!!!
Nem tudom ki hogy van vele de én maximálisan megbízom SAF-ban a "csapat-cserét" illetően! Csak maradjon itt végig! -
kizzmyass 2012. 02. 20. 0:36 [No. 45]
@RedMark: Elsőre nekem is ők ketten ugrottak be, na meg Hitzlsperger :D
@ketomika22: +1, én a visszavágón speciel kezdetném Pogbát, csak hogy érezze a bizalmat, bár minimum csereként Fergienél is tuti játszani fog majd! -
bfgbobo 2012. 02. 20. 11:26 [No. 46]
dejó lenne egy pár év mulva magyart látni MU mezben
-
clacka 2012. 02. 20. 14:57 [No. 47]
Én adnék a Story4-nek egy tízest azért, mert
1. ebben a körben mindkét alkalommal a mi meccsünket választották ki, és
2. "lizingelték" Méhes Gábort, és már ezzel az egyetlen húzással lekörözték a digisportot annak minden felvezető-rávezető-közbevezető-levezető cuccával együtt...:)
Szólj hozzá te is
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Persze az ember mindig az év mérkőzését várja, de a kieséses szakasz odavágóin azért ritkán lehet nyílt sisakos játékot látni, mert a hazai csapat nem akar gólt kapni. Az Ajax ráadásul azért eléggé underdog volt, naná hogy beálltak védekezni. A mi motivációnkról meg ugye sokat elmondott, hogy a főnök a régebbi nyilatkozatait meghazudtolva elkezdte magyarázni, hogy mennyire fontos ez a sorozat. Meg is látszott az első félidőn, hogy a srácok csak a pacskert küldték ki, mondván majd az is elég lesz. Meg is kapták a hajszárítót, ahogy kell.
Ennek a meccsnek egy előnye van, hogy letudtuk. Van egy kényelmes előny, jöhet a zsé csapatból pár legény 30-40 percre a visszavágón.