Írta: Strigo | 2012. jún. 21. 19:35 | Kategória: szezonzáró
Nem sok pénzt tettünk volna fel arra tavaly májusban, hogy Rafael sokkal többet fog játszani a 2011/12-es szezonban, mint tesója. Ez az összeg még inkább csökkent volna nyár elején, hiszen vállsérülés miatt több hónapos kényszerpihenő várt mai bejegyzésünk főszereplőjére. Aztán decemberben hirtelen ismét felbukkant a kezdőcsapatban, ráadásul elég szokatlan szerepkörben: Parkkal együtt a középpálya közepén kapott szerepet a rossz emlékű Blackburn elleni meccsen. Mindössze 18-szor dobta őt be Fergie, ráadásul a szezon végére ismét elveszítette a mester bizalmát. A továbbiakban ismét egy fél szezont elemzünk.
Tulajdonképpen nem csak mi, hanem a vezetőség is elégedett lehet Rafael idényével, hiszen a hírek szerint 4 évvel meghosszabbították szerződését. Valóban, a tavaszi hadjáratnak aktív részese volt a fiatal brazil, legjobban talán a Blackburn elleni második meccsen nyomta. Akadtak azért mélypontjai is, elég csak a Bilbao Old Traffordon szerzett harmadik gólja előtti elbambulásra, vagy az Everton elleni ámokfutásra gondolni. Utóbbival alighanem kissé elvágta magát Fergusonnál, hiszen az utolsó meccsekre már nem ő volt a kezdő jobbhátvéd. Hogy jövőre ő lesz-e az első számú a posztján? Ezt még talán maga Fergie sem tudja.
Smalling, Jones, Valencia – egyikük sem született jobbhátvéd, mégis többször játszottak az elvileg az ikreknek fenntartott pozícióban. Egyikük sem nyújtott maradandót, pedig mindannyiuknak voltak jó meccsei a szokatlan helyen. Smalling egyértelműen a magassági fölénnyel dolgozó csapatok ellen jön jól, Valencia az all-out-attack jegyében kaphat itt szerepet, Jones meg ugye jokernek tűnik (és talán jobbhátvédként volt leghasznosabb első szezonjában). Ezzel a trióval (na meg a sérülésekkel) kell megküzdenie Rafaelnek hogy ő legyen a number one two. Nézzük meg mi szól mellette és ellene!
Gyorsaságával és agresszivitásával kiemelkedik védőink közül, de ugyanezek tulajdonságok néha hátrányt is jelentenek: a PL bírói ugyan általában engedik a kemény játékot, de a túl nagy lendülettel elkövetett szabálytalanságokra gyakran reagálnak sárga lappal. Mivel nem a Gary Neville által erőltetett addig-hátrálok-amíg-csak-lehet vonalat képviseli szereléseinél, hanem proaktív módon megpróbálja még azelőtt elvenni a labdát a szélsőtől, hogy az beadáson gondolkozna, gyakran csírájában fojtja el az ellenfél bal oldali támadásait. Pont emiatt viszont egy-egy ügyesebb támadó könnyen játssza őt át, amivel még rosszabb helyzetbe kerül a United védelme, mint egy behátrálós full-back szerepeltetésénél. Előrejátéka is kettős: sebessége és technikai tudása miatt remek összjátékra képes akár Valenciával, akár Nanival, viszont beadásai Brown-szintűek, a kapu előtt pedig rendszeresen elkapkodja még a legtisztább helyzeteket is. A játék minden elemében javulnia kell, de még csak 21 éves (júliustól 22), és a legjobb úton jár.
Hogy mi lehet az ő jövője a Unitednél? Még 4 évig a játékosunk, tehát az ő esetében nem lehet vízválasztónak nevezni a következő szezont. Az idény elején aligha lesz csúcsformában, hiszen nagy valószínűséggel benne lesz a brazilok olimpiai keretében, de remélhetőleg legkésőbb őszre stabilizálhatja helyét a csapatban. Eseménydús 12 hónapon van túl, hiszen súlyos sérülése miatt a szezon első felét teljesen kihagyta, januárban pedig Fabiot követve ő is megházasodott. Májusban Daniel Alves sérülése miatt bemutatkozhatott a brazil válogatottban (a tesó után fél évvel), mostanában meg azon gondolkozhat, életében először mihez fog kezdeni ikertestvére nélkül. Úgy tűnik, a klub hosszú távon tervez vele, ami nem is véletlen, hiszen jogilag immár saját nevelésű játékosnak (és nem mellesleg Angliában nevelkedettnek) számít. Persze visszaigazolást erre legkorábban a mezszámok kiosztásakor kaphatunk: annyira gondolom senki sem bánná, ha jövőre június második napján kéne foglalkoznunk vele.
comments powered by Disqus comments powered by Disqus
Eddig 16 komment érkezett

-
ketomika22 2012. 06. 21. 19:46 [No. 1]
-
Aleksz10 2012. 06. 21. 20:09 [No. 2]
pont ezt beszéltük, hogy nincs 2-s a csapatban és ha valaki ő megérdemelné, hisz a posztra úgysem igazolunk, a többiek (Jones, Smalling) már így is alacsony mezszámban tolják. Remélem meg is kapja a 2-st, az adhat neki még egy lökést:)
-
bfgbobo 2012. 06. 21. 21:02 [No. 3]
egyik kedvenc
-
UnitedFan 2012. 06. 21. 21:40 [No. 4]
kedvencem
-
BeeKay 2012. 06. 22. 0:46 [No. 5]
csípem én is (leginkább a mentalitását), de sajnos gyenge a testvérével együtt. Se nem united szint, se nem brazil válogatott szint.
-
drizztdnb 2012. 06. 22. 1:20 [No. 6]
@BeeKay: Még nem MU szint, de azok lesznek, főleg egy olyan csapatnál, amilyenek mi vagyunk.
Nem mellesleg, az Arenal ellen lőtt első gólja (ha jól emlékszem) sem volt kutya...megy, hajt mint ahogy Neville tette, és ha kicsit tapasztaltabb lesz, már lehet nem lesznek olyan vehemensek a szerelései és lehet kicsit többet is fog "hátrálni". Támadásban meg egyértelmű, hogy nyerő, és egy szélső ebben igen is legyen jó. Beadni nem a legvészesebb megtanulni, és ha mi látjuk, az öreg is látja...
-
mufc 2012. 06. 22. 10:56 [No. 7]
United leggyengébb játékosa. A bajnokság + a tavalyi BL is elment rajta
-
RafaRoo 2012. 06. 22. 11:37 [No. 8]
Rooney után ő a kedvenc játékosom (nem csak United szinten). Szeretem, azt, hogy mindig küzd és csúszik, mászik. Szerintem kicsit több bizalmat kéne kapni, és egy kettes mezt is, ha már felhoztuk.
-
ketomika22 2012. 06. 22. 13:17 [No. 9]
@mufc: Mi ment el rajta?? a tavalyi BL??? hogy?? nem is játszott... A bajnokság meg 38meccsből áll és nem egyből!!!!!!
-
UnitedFan 2012. 06. 22. 14:43 [No. 10]
@mufc: ha ő lenne a united leggyengébb játékosa, azt hiszem veretlenül lennénk bajnokok.
-
RafaRoo 2012. 06. 22. 15:01 [No. 11]
@mufc: Igen nyilván... A tavalyi Bl-t kérlek magyarázd el, mert ha jól emlékszem döntőben voltunk és ő ott nem játszott...
-
Dr Rudeboy - http://manunited.blog.nepsport.hu/ 2012. 06. 22. 15:12 [No. 12]
what. nem mu-szint!? ki lenne mu-szintű jobbhátvéd, srácok??? ti mit szívtok? egyébként személyesen én is jones-ot preferálom, de csak a rengeteg energiája és jó felfutásai miatt, azt mex lehet box-to-boxban is használni. rafael nagyon jó.
-
ManUtdpower88 2012. 06. 22. 15:16 [No. 13]
@mufc: Gratulálok Öregem, jó nagy balfaszságot sikerült ideírnod :)
Szerintem Rafael lehetne hosszú távon a jobb bekkünk, de ehhez az kell, hogy amikor egyben van, él és mozog, akkor ő legyen a kezdő. Nincs értelme szarozni, Jonesy a nyomában nincs jelenleg .. Ezt SAF is beláthatná. Persze, hibázik, mint mindenki aki ezt a csapatsportot űzi, de neki nem kell kétszer mondani hogy nyomás előre és építs, vagy futás hátra és rombolj. Tesójával együtt az lehet a MU elsődleges nagy feladata hogy állandósítsák őket a védelem két szélén, mondjuk 2 éven belül. A védelem belseje Evans-szel, Jonesyval és Smallinggal szerintem zsírul működhet majd, ha kiesnek a nagy nevek egyszer. Persze most még Vida visszatérését várom leginkább. Én örülök hogy ez a kis Pumukli aláírt 2016-ig, őket csak nem kéne elveszíteni. Egyébként nem akarok offolni, de most végre kuss van az átigazolási piacon, legalább is azon részével ami minket érint. :) Vihar előtti csend? Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én kicsit élvezem hogy nincs szinte napi két baromság kitalálva rólunk. Szerintem fogunk még igazolni, de jobb hogy most az EB eltereli a figyelmet.
Én jövőre több lehetőséget adnék Rafának, be kell játszania magát. Szimpátia: 10/10.
-
RafaRoo 2012. 06. 22. 15:18 [No. 14]
10/7,5
-
ketomika22 2012. 06. 22. 16:25 [No. 15]
@ManUtdpower88: +1 Ha egészséges ő játszon, kivéve Stoke.
-
ketomika22 2012. 06. 22. 16:25 [No. 16]
@ManUtdpower88: +1 Ha egészséges ő játszon, kivéve Stoke.
Szerintem a világ egyik legjobb(modern) jobbszélső hátvédjéről szól ez a poszt. Sajnálom szegényt, hogy a hozzá képest gyenge Jones több bizalommal van megáldva, meg azért, hogy pont brazil és Dani Alves mellett esélye sincs.... Egyik kedvencem, nagyon bírom, remélem, végre bent marad a csapatban...