Nem sok pénzt tettünk volna fel arra tavaly májusban, hogy Rafael sokkal többet fog játszani a 2011/12-es szezonban, mint tesója. Ez az összeg még inkább csökkent volna nyár elején, hiszen vállsérülés miatt több hónapos kényszerpihenő várt mai bejegyzésünk főszereplőjére. Aztán decemberben hirtelen ismét felbukkant a kezdőcsapatban, ráadásul elég szokatlan szerepkörben: Parkkal együtt a középpálya közepén kapott szerepet a rossz emlékű Blackburn elleni meccsen. Mindössze 18-szor dobta őt be Fergie, ráadásul a szezon végére ismét elveszítette a mester bizalmát. A továbbiakban ismét egy fél szezont elemzünk.

Tulajdonképpen nem csak mi, hanem a vezetőség is elégedett lehet Rafael idényével, hiszen a hírek szerint 4 évvel meghosszabbították szerződését. Valóban, a tavaszi hadjáratnak aktív részese volt a fiatal brazil, legjobban talán a Blackburn elleni második meccsen nyomta. Akadtak azért mélypontjai is, elég csak a Bilbao Old Traffordon szerzett harmadik gólja előtti elbambulásra, vagy az Everton elleni ámokfutásra gondolni. Utóbbival alighanem kissé elvágta magát Fergusonnál, hiszen az utolsó meccsekre már nem ő volt a kezdő jobbhátvéd. Hogy jövőre ő lesz-e az első számú a posztján? Ezt még talán maga Fergie sem tudja.

Smalling, Jones, Valencia – egyikük sem született jobbhátvéd, mégis többször játszottak az elvileg az ikreknek fenntartott pozícióban. Egyikük sem nyújtott maradandót, pedig mindannyiuknak voltak jó meccsei a szokatlan helyen. Smalling egyértelműen a magassági fölénnyel dolgozó csapatok ellen jön jól, Valencia az all-out-attack jegyében kaphat itt szerepet, Jones meg ugye jokernek tűnik (és talán jobbhátvédként volt leghasznosabb első szezonjában). Ezzel a trióval (na meg a sérülésekkel) kell megküzdenie Rafaelnek hogy ő legyen a number one two. Nézzük meg mi szól mellette és ellene!

Gyorsaságával és agresszivitásával kiemelkedik védőink közül, de ugyanezek tulajdonságok néha hátrányt is jelentenek: a PL bírói ugyan általában engedik a kemény játékot, de a túl nagy lendülettel elkövetett szabálytalanságokra gyakran reagálnak sárga lappal. Mivel nem a Gary Neville által erőltetett addig-hátrálok-amíg-csak-lehet vonalat képviseli szereléseinél, hanem proaktív módon megpróbálja még azelőtt elvenni a labdát a szélsőtől, hogy az beadáson gondolkozna, gyakran csírájában fojtja el az ellenfél bal oldali támadásait. Pont emiatt viszont egy-egy ügyesebb támadó könnyen játssza őt át, amivel még rosszabb helyzetbe kerül a United védelme, mint egy behátrálós full-back szerepeltetésénél. Előrejátéka is kettős: sebessége és technikai tudása miatt remek összjátékra képes akár Valenciával, akár Nanival, viszont beadásai Brown-szintűek, a kapu előtt pedig rendszeresen elkapkodja még a legtisztább helyzeteket is. A játék minden elemében javulnia kell, de még csak 21 éves (júliustól 22), és a legjobb úton jár.

Hogy mi lehet az ő jövője a Unitednél? Még 4 évig a játékosunk, tehát az ő esetében nem lehet vízválasztónak nevezni a következő szezont. Az idény elején aligha lesz csúcsformában, hiszen nagy valószínűséggel benne lesz a brazilok olimpiai keretében, de remélhetőleg legkésőbb őszre stabilizálhatja helyét a csapatban. Eseménydús 12 hónapon van túl, hiszen súlyos sérülése miatt a szezon első felét teljesen kihagyta, januárban pedig Fabiot követve ő is megházasodott. Májusban Daniel Alves sérülése miatt bemutatkozhatott a brazil válogatottban (a tesó után fél évvel), mostanában meg azon gondolkozhat, életében először mihez fog kezdeni ikertestvére nélkül. Úgy tűnik, a klub hosszú távon tervez vele, ami nem is véletlen, hiszen jogilag immár saját nevelésű játékosnak (és nem mellesleg Angliában nevelkedettnek) számít. Persze visszaigazolást erre legkorábban a mezszámok kiosztásakor kaphatunk: annyira gondolom senki sem bánná, ha jövőre június második napján kéne foglalkoznunk vele.