Topten bejegyzései 
Szubjektív tízes listák a legkülönbözőbb témákban.Írta: somebody08 | 2011. okt. 22. 12:07 | Kategória: beharangozó , elemzés , Topten
Kedves Sporttársak! Ideje elkezdeni a hangolást, mert bár rangadónak nem nevezném azt, ami vasárnap ebédidőben ránk vár (nekik rangadó, nekünk bajnoki), de kuriózumnak igen. Ugyanis a hétvégén a listavezető látogat az Old Traffordra, és az már önmagában ritkaság, hogy a listavezető szót nem a Manchester United szinonimájaként használjuk. Éppen ezért, most sok az összes City fan azt gondolja, hogy irigykedünk a szezonbeli eredményeikre, jelenlegi helyezésükre, a játékoskeretükre, a pénzükre és az olajmágnás tulajdonosukra - de ez nincs így.
Az idei eredményeinket, azt gondolom még úgy sem kell magyarázni, hogy becsúszott egy váratlan X, hiszen a City idén még nem találkozott "nagycsapattal", mi pedig már hármat is letudtunk veretlenül. A jelenlegi helyezés miatt nem aggódunk, egyrészről azért, mert vasárnap délután helyre áll a világ rendje, másrészről azért, mert valamivel komolyabb tapasztalatunk van abban, hogy hogyan kell az első helyet megszerezni és meg is tartani. A játékoskeretük, a pénzük és a tulajdonosuk pedig akkor sem kellene, ha büntetésből De Jonggal kellene életre-halálra ugróiskoláznom, mert ad 1: egy igazi klub nem így emelkedik ki a posványból, ad 2: ha esetleg mégis megszorulunk, mi is tudunk csinálni magunknak. Hogy hogyan lesz belőlünk profi Sheikh Mansour bin Zayed Al Nahyan? A hajtás utáni prezentációból kiderül!
Elolvasom »
Írta: Everred | 2011. aug. 27. 14:20 | Kategória: Topten
Elismerjük, hogy ha az ember végiggondolja, hogy az Arsenal vélhetően a Ramsey-Lansbury-Rosicky középpályával áll majd ki az Old Traffordon, akkor nehéz úgy tekinteni a vasárnapi meccsre, mint egy igazi rangadóra. De a párosítás történelme igenis megér egy tisztességes felvezetést, arról nem is beszélve, hogy akárhogy is, de még mindig két Bajnokok Ligája-szereplő együttesről beszélünk.
Szóval, hajtás után felidézzük a tíz legemlékezetesebb momentumot/gólt/meccset a United-Arsenal csaták történetéből. Lesz itt verekedés, pizza, kihagyott tizenegyes, álomfoci és keménykedő műfrancia, aki aztán helyre lett téve a meccsen. Jó szórakozást.
Elolvasom »
Írta: kovacstomi | 2011. aug. 18. 18:30 | Kategória: Topten
Megint sokat beszélünk a hálóőrökről, így topten rovatunk is előkerül ismételten. Csemegézünk a kapusaink által elkövetett bakikból, mert aktuálissá vált, de azt fontosnak tartom leszögezni, jelen pillanatban nincs kapus gondunk! A szerkesztőségünk maximálisan megbízik David De Geaban. De aligha felejtettük el a Schmeichel utáni, de még Edwin előtti időket, mikor gyomorgörccsel néztünk minden haza adott labdát, vajon sikerül-e jó helyre rúgni, vagy a távoli bombákat, hogy nem csúszik-e ki a kezek közül. Így hát most hoztam most nektek, a múltból és a jelenből is, jöjjön 10 hatalmas kapus baki a Manchester United mezében!
Írta: somebody08 | 2011. aug. 9. 12:00 | Kategória: Topten
Nyaralásból visszatérve újra aktivizálom magam, és mivel még hivatalosan nem kezdődött meg a szezon (én a Community Shieldet még az előző idényhez sorolom), bedobom én is a saját top 10-es posztomat, amely a legjobb MU-val kapcsolatos élményeimet összesíti!
Amit elsőként szeretnék leszögezni, hogy United szurkolónak lenni jó. Többek között azért jó, mert akár egy éve, akár 30 éve szorítunk kedvenc csapatunknak, össze tudunk szedni 10 olyan meccset, eseményt, mozzanatot, ami számunkra nagyon kedves. Azonban 14 év aktív szurkolás után rá kellett jönnöm, minél több idő telik el, annál nagyobb a merítés és annál nehezebb összeválogatni a legjobb élményeket. Nem volt tehát egyszerű összerakni a következő szubjektív listát, amelyről biztosan lemaradtak legendás találkozók és nagy pillanatok, de a cél nem is az volt, hogy mindannyiunk közös listáját rakjam össze – ilyenre nem is vállalkoznék – hanem az, hogy saját kedves emlékeim felelevenítésével arra késztesselek Benneteket, nyájas olvasókat, hogy Ti is végiggondoljátok, mely vörösördögös momentumokra tekintetek vissza a legszívesebben.
Írta: Everred | 2011. aug. 6. 23:55 | Kategória: beharangozó , Topten
Hát, hölgyek és urak, ez a pillanat is elérkezett: Gabriel Obertan távozik a Manchester Unitedtől. Ennek fényében - árnyékában - nehéz a Community Shieldről írni, sőt, egyáltalán, az ágyból felkelni: az élet értelmetlen, nevetséges kicsinységgé zsugorodott, és az egyszeri blogger rájön, hogy mindannyian egy-egy csepp vagyunk Jockey Ewing délután tizennégy óra huszonötkor esedékes whiskyjében.
Épp ezért ez itt és most a világfájdalom rovata: arról írunk, hogy miért nem érdekli a kutyát sem a Community Shield, ha százszor manchesteri derbi is. Aki akarja, komolyan veheti ezt a jótékonyságiból közösségivé fajuló pajzsbohóckodást, de nekünk nem megy, sorry. Jöjjön tíz ok, ami miatt minden magára valamit is adó drukker a West Bromwich elleni meccset tekinti a valódi szezonnyitónak.
Elolvasom »
Írta: Strigo | 2011. aug. 1. 12:07 | Kategória: Topten
Ugyan már nyakunkon a következő szezon (egy hét múlva ilyenkor akár már egy trófeával gazdagabbak lehetünk), legfrissebb rovatunk még a múltba réved, és az előző idény pillanataiból szemezget. Újabb tízes listánk ezúttal azokból a momentumokból szemezget, amelyek ilyen-olyan okokból mosolyt csaltak az arcunkra. Nem szenzációs fordításokról, vagy gyönyörű gólokról van szó, hanem olyan apróságokról, amiket viccesnek találtunk. Lesz közte furcsa gól, életképek a kispadról, idióta gólöröm és persze Gary Neville is. Hajtás után ezeket láthatjátok majd, mellékelt videókkal, de természetesen ne fojtsátok magatokba a saját kedvenceteket sem.
Elolvasom »
Írta: kovacstomi | 2011. júl. 25. 20:10 | Kategória: Topten
A szurkoló az egyik legérdekesebb állatfaj a világon. Mindig azon morfondírozik, ki kéne az aktuális keretbe, soha sem tökéletes számára a játékosállomány, és mindig pontosan tudja azt, hogy kik lennének az ideális igazolások. Így megy ez már időtlen idők óta, biztos vagyok benne, hogy ti is sokszor eljátszotok a gondolattal: mi lett volna, ha régebben ezt vagy azt a játékost leigazolta volna a United. Nos, most akkor következzen egy személyes múltba tekintés, és egy cseppnyi jelen is, arra a nem egyszerű feladatra vállalkozom, hogy bemutassam nektek azt a 10+1 futballistát akit én simán eltudtam volna képzelni, vagy éppen a jövőben szívesen látnék a csapatban. A lista rendkívül szubjektív lesz, hatalmas futballnagyságok maradnak le róla, ugyanakkor meglepő neveket is tartalmazni fog. Hajtás után megtudjátok, kik szerepelnek a listámon!
Elolvasom »
Írta: Strigo | 2011. júl. 14. 0:14 | Kategória: Topten
Kedd délután a Stretford End blog szerkesztőségének négyötöde összeült, hogy a virtuális megbeszéléseket egy sörözős brainstorming váltsa fel. A legfaszább ötlet somebody08-tól származott, így azonnal el is indítjuk nagyon szubjektív rovatunkat. A dolog lényege, hogy különböző témákban különböző szerzők összeállítják majd a személyes tízes toplistájukat. Első darabként a blog statisztikáiban böngészve az internetes keresők világába kalauzolunk titeket. Végigböngésztem azokat a kulcszavakat, amelyek alapján a keresőprogramok a blogra irányították a felhasználókat, a tökéletes tíz példányt keresve. A felhozatal azonban annyira durva, hogy inkább kategóriákba rendeztem a legütősebb találatokat. Hajtás után az internet legmélyebb vermeibe nyerhettek betekintést, mert még a trolloknál is létezik lejjebb. Gugli betyárok következnek, mert minden út a Stretford Endre vezet.
