Mára talán már mindenki lehiggadt, kijózanodott, vagy éppen felmérte az otthoni berendezésekben vasárnap keletkezett károkat, így tiszta fejjel tudjuk értékelni a United Sunderland elleni teljesítményét. A zinternet nem szeret minket (vagy a shitty bajnoki címe akasztotta ki a rendszert), ezért csúszik az osztályzás ezúttal szerdára. Régóta sejtettük, hogy kis hazánkban országos méretű DNS-problémák vannak, de állítólag ezért nem lehetett sok helyről elérni a blogot az elmúlt két napban. Nehéz egy ilyen végjáték után azzal foglalkozni, mennyire játszott a csapat jól vagy rosszul, de mivel egész szezonban ezzel untattunk titeket, az osztályzatokat ezúttal is kiosztjuk.

Alapesetben örülnénk egy ilyen tükörsima két gólos győzelemnek, de mivel a szomszédok is pont ilyen arányban diadalmaskodtak a meglepően töketlen Newcastle felett, nem sok okunk akadt ünnepelni. Pedig játékban és elszántságban is az elmúlt hetekben hiányolt szinten teljesített a csapat, a nagyon mélyen védekező vendégek akár nagyobb verést is kaphattak volna. Rodgers azonban megnyomta a pánikgombot, félidőben behozta a nem teljesen egészséges Brittont, és a Swansea türelmes labdatartásával el is kerülte a csúnya zakót. Persze ebben remek partnernek bizonyult a United gól nélkül záró támadókettőse is. Idén már megszokhattuk, hogy nincs tökéletes meccse a csapatnak, a játék valamelyik eleme mindig hibádzik. Ezúttal a stabil védelem, a magabiztos labdatartás és a kreatív támadások mellől a helyzetkihasználás hiányzott – ezért úszhatta meg az újonc csapat két góllal manchesteri kirándulásukat. De ez a bejegyzés a Manchester United játékosainak teljesítményéről szól, mint azt a hajtás után meg is tapasztalhatjátok.

Baszódj meg, Tim Howard! Bizony, az összes ünneprontó ex-unitedes haveroddal együtt, bekaphatjátok! Mi a facér' kellett nektek épp most összekapnotok magatokat? Ilyen kétarcú bandát még nem látott a Premier League. Értem én, hogy a semmit sem érő hetedik hely megtartása mellett izgalmas meccsekkel akarjátok szórakoztatni magatokat, de nem pont a korábbi munkaadó levesébe kéne beleszarni. Izgalom kéne? Nem most kellett volna villantani, hanem egy héttel korábban. A városi rivális Liverpool ellen kellett volna odatenni magatokat, annak a meccsnek még tétje is volt. Ja, hogy akkor még talán esélyetek lett volna hosszú évek után nyerni valamit, és nem sajnáltathatnátok magatokat az örök lúzer középcsapat szerepében? Egyáltalán, mit keresek én a vendégöltözőben? Mi ez a sok ismerős arc?

Lee Mason és kollégái hathatós segítségével elég korán eldőlt a tegnapelőtti Queens Park elleni hazai meccs. A Mencsesztert mindig tolják a bírók kórus ellen ügyvédeink ezúttal nem a Chewbakka- hanem a Barcelona-védekezést ajánlották, így csak annyit tudunk erre mondani, hogy amúgy is megnyertük volna. Ami egyébként valószínű, hiszen nem hivatalos értesüléseink szerint az Old Traffordot ma délután statikai vizsgálatnak vetik alá, az első negyed órában annyira felborult a pálya. A Rangers emberhátrányban is hősiesen védekezett, főleg Kenny volt elemében, de ez a bejegyzés nem a vendégeket, hanem a United játékosainak teljesítményét vizsgálja.

A gólokat ugyan a végére hagyta a csapat, hétfő esti hadjáratunk újabb állomását is magabiztos győzelemmel ünnepelhetjük. A meccs nagy részében kilátástalan kiesőjelöltként játszó Blackburn otthonából is 3 ponttal térhetett haza a csapat, a Chelsea elleni döntetlen óta immár zsinórban hetedszer győzve. Egyre inkább elérhető közelségben a hőn áhított huszadik bajnoki cím, és egyre elégedettebbek lehetünk játékosaink egyéni teljesítményével is. Ez mondjuk a Berbatovot nélkülöző csatársorra nem feltétlenül igaz – a gólok számának csökkenése valószínűleg ebben keresendő – de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy jó szokásunkhoz kiosszuk érdemjegyeinket. Sőt, még arra is vállalkozunk, hogy a tegnap látottak alapján Frankenstein módjára megalkossuk a tökéletes Manchester United játékost.

Akárcsak a csapat, mi is kizökkentünk a megszokott szerda-szombat ritmusból, így "sajnos" most csütörtökön EL helyett az előző bajnoki érdemjegyeivel szórakoztatunk benneteket. Nem illik meccs után három nappal okoskodni, de a hétfő esti időpont, a szokásosan remek szervezésünk és persze a tavasz miatt utólagosan osztjuk ki az osztályzatokat. A Fulham vendégjátéka az előzetesen vártnál nehezebb küzdelmet hozott, de ebben elsősorban Jol – nevéhez méltóan - jól összerakott védelme a ludas. Bár sokaknak nem tetszett a mutatott játék, a 21 kapura lövés és a 88 százalékos passzhatékonyság két igen egyértelmű adat arra, hogy a néha hero fokozatba kapcsoló vendégek akár nagyobb vereséggel is távozhattak volna az Old Traffordról. A lényeg, hogy 3 ponttal előzzük Manciniékat, tehát sorsunk továbbra is saját kezünkben van. Legtöbb játékosunkkal épp ezért elégedettek is voltunk, persze azért akadtak gyenge pontok.

A tíz fordulós mini bajnokság első körét sikerrel vettük. Magabiztos, gólarányt javító győzelmünket nagyban persze a rendkívül gyengén védekező Wolvesnak és a magát buta módon kiállíttató Zubarnak is köszönhetjük, de egyáltalán nem véletlen, hogy ebben a szezonban a United immár harmadszor vágott ötöt vendéglátóinak. Ötödik bajnoki győzelem zsinórban, teljes gázzal haladunk a huszadik felé. Mozgékony támadószekció, stabil középpálya, rutinból lehozott védelem, unatkozó kapus. Amilyennek egy 5-0-nak lennie kell, az egyéni teljesítményekről pedig hajtás után bővebben.

A csütörtöki buli nem volt egyszerű; a lanyhán induló boroskólás retropartiból szétcsúszott gangbang lett, az a fajta, aminek a végén egy kecske mellett ébredsz az ágyban. Kicsit még most szürreálisnak tűnik az emlék, de hát a történelemkönyvek (egyelőre még újságcikknek hívják őket) arról tanúskodnak, hogy az Athletic Bilbao tényleg győzni tudott az Old Traffordon, és tényleg egészen kiváló labdarúgással.

Ezek után kellett valami tuning a morálnak, szóval egy délután erejéig megkíséreltünk komolyan venni egy népet, amely fiainak szájából az Ll betűkapcsolat úgy hangzik, mint egy rosszul kalibrált hajszárító. Szurkoltunk vadul az ő egyik büszkeségüknek, és teljes joggal, mert mialatt a United kényelmesen hazaküldte a hodgsoni West Bromot, azalatt a City kiszenvedett a Swansea-ban. Szóval öt hónap után kisütött a nap: végre a United a tabella élén, így most fénnyel a szívünkben értékelünk.

Az igazán jó csapatok egyik ismérve, hogy gyengén játszva is tudnak nyerni. Ennek alapján, no meg az eddig összegyűjtött pontocskákat számolgatva az idei United bizony jó csapat. A Spurs is biztosan az, de nem bírták el a Bale-Parker-Van der Vaart hármas hiányát, és a második félidő elején mutatott rohamokon kívül sok értékelhetőt ők sem villantottak. Ferguson gondolt Redknapp jövőjére, és Scholes-szal együtt hét olyan játékost pakolt a kezdőbe, akik ott lehetnek a nyári kontinenstornán az angol válogatottal. Persze nem csak őket, többi játékosunkat is osztályozzuk a továbbiakban.

Előre szóltunk, hogy nem lesz könnyű. Frankó kis csapat ez a Norwich, tudtuk ezt már a meccs előtt is, és az első 20 percet leszámítva nem is volt sétagalopp a kelet-angliai kirándulás. A United hiába játszott jól ebben az időszakban, az egyre felbátorodó hazaiak valahogy csak begyötörték az egyenlítést jelentő gólt, ám az idő kereke hirtelen hátramenetbe kapcsolt, és Scholes után a másik veterán, a kilencszázas Giggs is betalált. Góljaiktól függetlenül is ők voltak a csapat legjobbjai (furcsa ezt leírni 2012-ben), így a kissé retró United annak ellenére hozta el a három pontot a Carrow Roadról, hogy Vidic, Valencia és Rooney személyében minden csapatrészből hiányzott az egyik legfontosabb ember. Tovább után osztályzunk.

Ez is megtörtént, a Manchester United túl van Európa Ligakupa debütálásán. Mi, szurkolók megízlelhettük a csütörtöki meccsnézés örömeit, ismerkedhettünk a második számú európai kupa színvonalával, és feltehettük az elsőre elég furcsán hangzó Van a helyen Story TV? kérdést kedvenc meccsnéző kocsmánkban. A valaha szebb napokat látott Ajax otthonában csak a hangulat (és a meccs előtti bunyó) emlékeztetett arra, hogy tradicionális európai nagy csapathoz látogatott a United, a játék képe már kevésbé. Kissé bealvós első félidő után Ferguson nagyobb tempót kért a játékosoktól, aminek köszönhetően megérdemelt kétgólos előnnyel várhatjuk a visszavágót. Érdemjegyeket osztunk a továbbiakban, bár túl sok szót nem érdemel a tegnapi mérkőzés.

19 – ez a szám most már nem csak bajnoki címeink mennyiségét, vagy Danny Welbeck mezszámát jelenti számunkra. Pont ennyi ponttal előzzük ugyanis a még BL-helyben reménykedő liverpooli riválisunkat. Ez a két csapat legutóbbi meccsén is látszott, még ha a végeredmény annyira nem is tükrözi a látottakat. Hogy a 2011-ben majd' 100 millió fontot költő Liverpool tervei mik a feljebb lépésre, az minket annyira nem is érdekel, sokkal inkább saját játékosaink szombati teljesítményével foglalkozunk, amelynek számok tekintetében hangot is adunk. És azt is megtudhatjátok, ki az, akinek színtiszta úriemberségből ezentúl kis betűvel írjuk a nevét.

Eseménydús meccsen vagyunk túl, és bár a Chelsea körülbelül háromszor 5 percet focizott, az 50. perc tájékán nem sokunk gondolt arra, hogy ebből pontszerzés lesz. De lett, a Premier League során immár harmadszor sikerült háromgólos hátrányt ledolgoznia a Unitednek, így az elveszített két pont ellenére is megerősödve várhatjuk a folytatást. Szerencsétlen gólok, szerencsés büntető, fél óra lötyögés után PL-klasszikus, védelmi hibák, hülyebíró és katarzis: ebben a meccsben minden megvolt, amiért rajongunk az angol foci, azon belül is a Manchester United iránt. A továbbiakban osztályzunk, elemezzük a játékosok és persze Webb teljesítményét.

Túl vagyunk rajta, ráadásul hoztunk három pontot az éllovason is, így már csak gólkülönbségünk miatt szorulunk a második helyre. A Stoke City ezúttal nem bizonyította kellemetlen ellenfél mivoltát, játékuk nagyjából kimerült a tizenhatoson belüli tömörülésben, még komolyabb bodychecket sem igazán osztottak ki. Az újabb clean sheet borítékolható volt a játék láttán, csak az volt a kérdés, hogy hány gólt sikerül átpasszírozni a luxemburgi népsűrűségű védelmükön. Próbálkoztunk átlövéssel, beadással, pontrúgással, végül a mostanában kissé szokatlan körömpasszos játék vezetett sikerre, ami két jogosan befújt (és egy elmaradt) büntető formájában materializálódott. Sok jó, két nagyon jó, és egy-két gyengébb teljesítményt láthattunk a United-játékosoktól, ezeket vesézzük ki az alábbiakban.

Elolvasom »

Egy sorozattal kevesebb, és ugyan az utóbbi években megszokhattuk, hogy az FA Kupából idő előtt távozunk, mégis kissé szomorkás a hangulatunk. Persze, okolhatjuk a sorsolást, a rengeteg sérültet, az ellenséges hangulatot, de igazából amiatt lehet rossz kedvünk, hogy elbuktunk egy olyan meccset, ahol a Liverpool semmivel sem volt jobb nálunk. Jobb ma egy zakó, mint holnap egy újrajátszás, tartja Fergie ki nem mondott örökbecsűje, ennek szellemében megbontotta a meglepően jól működő középpályás háromszöget, a rizikózás pedig ezúttal nem bizonyult kifizetődőnek, ismét Kuyt lőtt ellenünk gólt az Anfielden. Hogy Rooney, Vidic, vagy egy átlagos championship-kapus hiányzott-e jobban a szombati mérkőzésről, az a kiosztott érdemjegyekből kiderül, mint ahogyan az is, hogy tulajdonképpen a Barthez – Cafú, Ferdinand, Vidic, Richardson – Xavi, Giggs, Hargreaves – C Ronaldo, Maradona, Kluivert tizenegy szopott az Anfielden.

No, nem arról van szó, hogy bárki tízes osztályzatot kapna - pofásan futballozott ugyan a csapat úgy összességében, de azért nem kell túlzásokba esni. Viszont újabb csapat mondhatja el magáról, hogy egy szezonban tízet rúgtunk neki: ezt a megtiszteltetést eddig többnyire a Wigannek vagy a Newcastle-nek (akik idén rútul elárulták a legszentebb hagyományokat) tartottuk fenn, most viszont az Arsenal is kapott egy szeletet a tortából.

Előrebocsátjuk: a csapat két legjobb játékosával rendkívül szigorúak leszünk, mert a büdösúristenit neki, tőlük ennél többet várunk. Ha még ők is értelmesen játszottak volna, sokkal csúnyább is lehetett volna a vége az Arsenal szempontjából, de hát persze kár ezen károgni, örüljünk a jó teljesítményeknek.

A United szombat délután visszatért a helyes útra, nem tette meg vetélytársainak azt a szívességet, ami 2001 óta sosem fordult elő, nevezetesen hogy három egymást követő bajnokit zárjon vereséggel. Az ellenfél a feladatra tökéletesen alkalmas Bolton Wanderers gárdája volt, de a Blackburn elleni hazai zakó óta minden győzelmet meg kell becsülnünk. Owen Coyle csapatát valószínűleg Chuck Norris sem mentené meg a kieséstől, de hát ne is várjunk többet egy olyan klubtól, ahol N'Gog-tól várják a gólszerzést. Fergie a télen meghallgatta a szurkolók siránkozásait, miszerint nem épít be a csapatba saját nevelésű játékosokat, így Evans és Welbeck mellé most Scholest is a kezdőbe tette – teljesítve ezzel, hogy most se legyen telitalálatos szelvény kezdőcsapat-tippelős játékunkban. A továbbiakban a sima háromnulla egyéni teljesítményeit vizslatjuk, ezúttal többek között egy magyar szereplővel is.

Elolvasom »

A nagy visszatérés volt a tegnapi FA Kupa-derbi központi tematizáló eleme: a váratlan döntés, hogy Scholest lekapjuk a polcról, sebtiben leporoljuk, és már küldjük is be a forgatagba, minden mást elhomályosított. Vincent Kompany ugyanakkor gyorsan gondoskodott róla, hogy azért legalább a meccs után ne ez legyen az elsődleges beszédtéma, mi mégis eköré építjük fel az osztályzást.

A visszatérések napja volt ugyanis a vasárnap, olyannyira, hogy szinte senkinek fel sem tűnt, hogy még Owen Hargreaves is beállt, pedig az egy soha vissza nem térő alkalom, hogy az ember őt focizni láthatja. Tovább után mindenkit ízekre szedünk, még O'Shea-t Scholest is.

Amilyen az óév, olyan az újév, tartja a bölcs mondás, és sajnos ez most a Manchester Unitedre is igaz. 2011-gyet egy hazai buktával zártuk, hogy aztán 2012 első mérkőzésén is három gombóccal gazdagodjunk hasonló mennyiségű pont helyett. A végeredmény kissé talán túlzó, hiszen ez a Newcastle nem volt ennyivel jobb, de akik két ilyen gólt szereznek, ráadásul a kapusuknak pár kifutáson kívül nem kell komolyabbat védenie, azok megérdemlik a győzelmet. A szomorú tény, hogy a szezon során először nem sikerült a kapuba találnunk (a szezon során nem először Simpsonnak köszönhetően), előrevetíti, hogy döntetlennél jobb eredményt akkor sem érdemeltünk volna, ha nem kapunk két gólt az ellenfél térfeléről elvégzett szabadrúgásból, és Cabaye föld-levegő rakétája egy centivel feljebb találja el a kapufát. A gond ezúttal még csak nem is az összeállítással volt, sokkal inkább a töketlen támadójátékkal, mivel nem tudtunk mit kezdeni az egyébként remekül játszó Szarkák hátsó sorával. A továbbiakban osztályzunk, és beszopódunk a fészbúkba is.

Elolvasom »

Na, ki tudja, mikor lőttünk utoljára öt gólt a Craven Cottage-en a Premier League-ben? Könnyű a válasz: soha, ilyen még egyszerűen nem fordult elő. És mindehhez még olyan nagyon komoly erőfeszítésre sem volt szükség: az első félidőben akkor kerültünk helyzetbe, amikor nem szégyelltük, a második félidő nagy részét pedig szépen összealibizték a fiúk, csak a hajrában ébredvén fel, hogy még bemossanak kettőt az egyébként is megszédült ellenfélnek.

A Fulham első félidei játékát és második félidei helyzetkihasználását elnézve gyakorlatilag akkor eldőlt a meccs, amikor az ötödik percben Welbeck a kapuba passzolt; onnantól egy percig sem forgott veszélyben a United-siker. Ezt az osztályzatok is tükrözik, ezúttal nyoma sincs a szokott szigornak, átengedjük magunkat az ámulatnak, és simára borotvált szívvel osztogatjuk az érdemjegyeket.

Nehezebb mérkőzésre számítottunk, de egészen jó teljesítménnyel simán vertük a lelkes QPR-t. Pár órára még a tabellán is átvettük a vezetést, jelezve ezzel a városi kistesónak, hogy következő botlásuk alkalmával kőkeményen meg fogunk érkezni. A csapatnak akár vissza sem kell utaznia Manchesterbe, hiszen szerdán csupán pár metrómegállóval arrébb, a Fulham ellen kell majd hasonlóan jó játékkal begyűjteni a három pontot. Kevesebb mint 1 percig volt kérdés a végeredmény, és az első félidő végét leszámítva nem is nagyon izgulhattunk. Középpályás kontroll, szélsőjáték, gyors és pontos kontrák, ez nem szokatlan egy csúcsformában lévő Unitedtől, mint ahogyan az egyre veszélyesebbé váló szögleteket is újra meg tudnánk szokni. Csupán a helyzetkihasználás miatt lehetünk kissé bosszúsak, legalább 3 abszolút ziccert hibáztunk, és az ihletett formában védő cserekapusnak, Cernynek is köszönhették a hazaiak, hogy egyáltalán meccsben maradtak és nem lett csúnya verés a vége. A meccs legjobbját valószínűleg már kitaláltátok, de hajtás után olvashattok a többiek érdemjegyeinek indoklásáról is.

Végre Manchester Unitedhez méltó játékkal, néha már közönségszórakoztató elemekkel tarkított magabiztos győzelmet arattunk szombat délután. A végeredményhez persze kellett egy elvileg támadó felfogású, de harmatgyenge ellenfél is, ezt a Wolves szolgáltatta. McCarthy két csatárral kezdett, ez nem bekkelésre utal, és O'Hara már az első percben ránk ijesztett, mikor kilőtt egy szurkolót a Stretford Enden. Aztán jött Nani, Rooney, a második félidőben ismét Nani és ismét Rooney, így a közben bekapott fejesgól miatt sem kellett aggódnunk. Úgy tűnik, Fergie megtalálta az ideális középpályát, reméljük hogy sérülések vagy eltiltások miatt ezt a Valencia-Carrick-Jones-Nani négyest már nem kell idén megbontania. A továbbiakban az egyéni teljesítmények értékelése, rózsaszín szemüveg és hajszárító nélkül.

Európa Liga: Az Európa-liga az UEFA második számú európai kupasorozata az UEFA Bajnokok Ligája után. A kupát klubcsapatok számára rendezik minden szezonban. A csapatok a saját nemzeti bajnokságukon illetve nemzeti kupájukon keresztül szerezhetnek indulási jogot.

Korábban UEFA-kupa néven futott a sorozat, melynek a jogutódja lett az Európa-liga. A kupa jogelődje 1955-ben indul el még vásárvárosok kupája néven, majd 1971-ben vette át a helyét az UEFA-kupa. Az újabb átszervezésre 2009-ben került sor, amely során az UEFA-kupa és az Intertotó-kupa megszüntetésével hozták létre az Európa-ligát. /forrás: wikipédia/

Végül is azt kaptuk, amit vártunk: újabb győzelmet, újra biztonsági játékkal. Persze Sir Alex Ferguson nem hazudtolta meg magát, sikerült egy ilyen egyértelmű 3 pontot igen furmányosan lehoznia. Hernandez sérülése után jó darabig a pályán lévő tizenegyben négy középső védő és három szélső szerepelt, ami minden épeszű számítgatás szerint is káoszt kellett volna okozzon a csapatjátékban, ehhez képest tulajdonképp egyetlen percig sem forgott veszélyben a United győzelme. Mert hiába volt ez egy soványka 1-0, ennek a harmatgyenge Villának momentumai sem voltak, veszélyes helyzeteik is kimerültek pontrúgások formájában. Meglehetősen egysíkú osztályzatok következnek hajtás után, hiszen mindenki profin végezte a munkáját, aminek célja az újabb idegenbeli győzelem megszerzése volt.

Hadd mutatkozzam be! A Stretford End egyik szerzőjének a klaviatúrája vagyok, de ő gyerekkori beidegződése miatt csak billentyűzetnek szólít. Mivel általában így szokott hívni, azt hiszem a nevem is ez. Kínában születtem, 104 gomb található rajtam, Compaq a márkám, és igen, fekete vagyok. Lassan 4 éve szolgálom már a gazdámat, kapcsolatunk nem volt épp zökkenőmentes. Egyszer véletlenül leöntött narancslével (a bal oldali shift billentyű sajnos maradandó károsodást szenvedett), számítógépes játékok közben néha indokolatlanul ütni kezd, és késő esti bejegyzések írásánal gyakran esik hamu a gombjaim közé. Mégis büszke vagyok arra, hogy gazdám 152 eddigi bejegyzését mind-mind általam követte el, ebben a mostaniban pedig főszerepet szánt nekem, mivel a poszt a megszemélyesítésről szól. Ugyan osztályzásról lenne szó, de a numerikus billentyűzetnek nevezett jobb oldalam most csak annyit fűz a dolgokhoz, hogy 2,3,4,5,6, az érdemjegyeket majd az olvasók társítják, ha akarják.

Nehéz dolgunk van, ha ilyen meccset kell osztályozni (de nem azért vártunk vele eddig, sorry): egy hazai döntetlen után mégsem lehet nyakra-főre osztogatni a jó pontokat, de nagyon igazságtalan lenne lehúzni a csapatot, amikor pedig alapvetően nem játszottunk rosszul, sőt, akár azt is mondhatjuk, hogy a második félidőben már konkrétan jól fociztunk. Csak hát vannak napok, amikor, mint Strigo oly helyesen leírta, egyszerűen nem ad a gép. Az FM-ben ilyenkor ordítva veri az asztalt az ember (én), a valódi futballban viszont nem lehet a meccsmotort szidni.

No szóval hajtás után megpróbálunk igazságosan, elnézően, objektíven, férfiasan és tökéletesen osztályozni. Valószínűleg teljes sikerrel is járunk, mert úgy szoktuk. Lapozzatok, nézzétek, örüljetek velünk annak, hogy legalább a City sem győzött.

Ez is megtörtént, a Unitednek az utolsó forduló előtt nincs esélye a csoportgyőzelemre. Baselben ráadásul kőkemény összecsapás vár Ferguson csapatára, egy vereség azt jelentené, hogy városi riválisunkkal kéz a kézben várhatnánk az Európa Liga sorsolását. Évek óta nyavalygunk, hogy unalmasak a BL csoportmeccsei, hát idén ez egyáltalán nem igaz. A tegnapi 2-2 tipikusan az a meccs volt, ahol az eredmény nem hűen tükrözi a látottakat, hiszen a portugálok tulajdonképpen helyzet nélkül szereztek két gólt (na jó, leszámítva Aimar lövését). Energiáikat leginkább a védekezésre, szabálytalankodásra és időhúzásra tartogatták, amiben sajnos a United is segítette őket. Pontrúgásaink hatékonyságát elnézve érthetetlen, miért kellett nekünk is fél perceket helyezkedni egy-egy szabadrúgás vagy szöglet után, ha annak oldalpassz vagy kis szöglet lett a vége. Láthattunk pár nagyon jó, és egy-két halványabb teljesítményt, így hát természetesen osztályzunk.

Ugyan már közelebb a holnapi meccs, mint a szombati bajnoki, de osztályzás nélkül mégsem élet az élet. Mentségemre legyen mondva, hogy a múlt heti bloggertalálkozó óta kóros időzavaros állapotban vagyok, és már a suliból is rendszeresen késtem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amúgy is eléggé felejthető meccset vívott a csapat Walesben. Jobb ma egy clean sheet, mint holnap egy hatos, tartja az ősi angol mondás, így Fergie a Mourinho-féle útra lépve már harmadik meccsét húzza be 1-0-ra, erre pedig 4 éve nem volt példa. A Swansea masszív gárda, ennek szombaton is tanúbizonyságát adták, Rangel pillanatnyi elmezavarát leszámítva jól védekeztek. Támadásban szerencsére túl sokat nem mutattak – hogy ez a képességeiknek, vagy az elvileg legerősebb összeállításban pályára lépő Red Wallnak köszönhető, arról megoszlanak a vélemények. A továbbiakban a soványka győzelem szállítóit elemezzük egytől-tízig-egyig.

Nem túl elegáns, és főleg nem túl naprakész dolog egy szombat délutáni találkozót hétfő délelőtt elemezni, de több mentségünk is van a dologra. Egyrészt egy sajnálatos leállás miatt ez tegnap nem jöhetett létre, másrészt a két hetes válogatott szünet miatt megpróbáljuk minél jobban széthúzni az előre betervezett bejegyzéseket, harmadrészt igen furcsa vállalkozásba fogtunk. Az osztályzás ezúttal (is) igen rendhagyóra sikerült, mivel képzeletbeli sajtóorgánumokat kértünk fel arra, hogy értékeljék játékosaink egyéni teljesítményét. A valósággal való bármilyen egyezés csupán a véletlen műve, de a hozzászólások között természetesen várjuk tippjeiteket a kitalált személyek kilétére vonatkozóan.

Túl vagyunk idei leggólszegényebb meccsünkön. 1 rúgott, 0 kapott gól, viszont az idegenben szerzett 3 pont létfontosságú a még mindig a sebeit nyalogató United számára. A játék továbbra sem tökéletes: remek első fél óra után a második játékrészben csak öltük a focit. A győzelem elsősorban annak köszönhető, hogy a múlt hetivel szemben a hátvédek most nem rendeztek agyhalottak napját, mi az osztályzást most mégis legszomorúbb ünnepünk köré építjük fel, hiszen csapatunkban hemzsegnek a természetfeletti lények.