Régóta ígért poszt következik most, megnézzük azon ifjakat, akik a szezont kölcsönben töltötték, távol a Manchester United csapatától. Tapasztalatszerzés, játék lehetőség, és egy kis rutin, na meg felkészülés vezérelte döntések alapján a tavalyi szezonban 19 srác volt kölcsön adva. Volt, aki több csapatot is megjárt a szezon során. Mind a 19-ről most nem emlékezünk meg, de azokról, akik már megvillantották magukat az első csapat körül igen. Így most megnézzük Welbeck, Macheda, Cleverley, Diouf szezonját valamint arra a nehéz feladatra is vállalkozunk, hogy megjósoljuk vajon lesz-e lehetőségük a United dicsőséges történelmébe bekerülni.

Szezonzáró sorozatunknak ezzel a poszttal lesz vége. Most egy cikkben 4 játékos szezonját nézzük meg - már ha van egyáltalán mit megnézni. Ben Amos, Anders Lindegaard és Bebe valamint Federico Macheda nem kapott túl sok szerepet a szezon során, így senki sem számítson mindent kiveséző értékelésre. Nem is lehetne róluk ilyet írni. Ahogy KingJack írta délután a Tomasz posztban, megszenvedett vele, úgy most én is kiszenvedek magamból valamit az illetőről, hajtás után olvass.

Mit is mondjak, megszenvedtem az alább található írással, már csak azért is, mert amit eddig nem mondtunk el mindenki kedvenc(?) tartalékkapusáról, azt talán már nem is érdemes. Mind tudjuk, hogy Tomasz Kuszczak kiváló kapus lehetett volna, csak hát ahhoz nem ártott volna egy kicsikét jobban koncentrálni a fontos meccseken; kicsikét több alázattal és nagyobb türelemmel dolgozni; és végül, de nem utolsósorban kicsikét kevesebb hibát véteni. Isten veled, Kusi!

Szépen lassan a hónap (és a keret) végéhez érkezünk, ezért egyre többször kell kiegészítő emberekről írnunk. Nem lesz ez máshogyan ma sem, a 28-as számú Gibson sem számít éppen a kezdőcsapat tagjának. A saját nevelésű (de már 23 éves) ír középpályás eléggé megosztja a szurkolókat. Tény, hogy Gibbo képességei alapján nem lehet egy bajnokcsapat alapembere, de Hargreaves nullázós szezonja, Fletcher rejtélyes betegsége és Anderson formahanyatlása miatt a vártnál több szerepet kapott idén. Jövője egyelőre kérdéses, és a blog álláspontja sem egyértelmű ezzel kapcsolatban. Én képviselem a maradjon tábort, Everred mihamarabb Sunderlandbe küldené, kovacstomi és KingJack pedig épp nem elérhetőek, hogy megkérdezzem tőlük. Klikk után megvizsgáljuk Darron shoot Gibson szezonját, és még pár érvet is olvashattok amellett, hogy jövőre is ő legyen a huszonnyolcas.

A júniusi menetrenden gondolkodva az én fejemből pattant ki az ötlet, hogy szenteljünk minden játékosnak egy bejegyzést. Ezzel egyrészt érdekes témát szolgáltatunk az uborkaszezon első felére, másrészt minden szerző azt a kerettagot elemzi ki, aki hozzá közel áll, vagy van róla mondanivalója. Nos, ez a mai cikk egyik szempontnak sem tesz eleget. Ha első blikkre nem ugrana be, hogy ki az a huszonhatos, akkor az olvasó máris szimpatikus számomra. Nem úgy, mint a francia botlábú, mivel itt a blog hasábjain már többször is szembesülhettetek vele, hogy mennyire utálom. Ezt az ellenszenvet elsősorban az idei teljesítményének köszönheti, egy éve még csak szimplán ügyetlennek tartottam. Pedig javíthatatlan szentimentális (egyik) énem még Klébersonnal, Kuszczakkal, vagy az idei Jonny Evans-szel szemben is elnéző, és már-már apai szeretettel vegyes bizakodással vártam mindig is a béna legkisebb fiúk nagy pillanatait. Az ilyen dolgok miatt ragaszkodom Gibsonhoz is, de ennek a kétballábas csigazabálónak a nevét legközelebb akkor szeretném leírni, ha eligazol Manchesterből. Remélem, valami Dagesztánnál is zúzósabb helyre kerül, és nem csak kölcsönbe. Temetni jöttem O-t, nem dicsérni.

Bár csak 3 hónapot játszott a szezonban, ismét megvillantotta erényeit. A szélvészgyors szélső nagy erőssége a Unitednek. Bele gondolni sem érdemes mi lett volna, ha Antonio végig játssza a szezont. Valószínűleg jó pár balhátvéd még most is álmatlanul forgolódna az ágyában a vele való találkozás miatt. Egy brutális sérülés után nagyon hamar visszatért és egyáltalán nem érződött rajta a hosszú kiesés. Hajtás után megnézzük ezt a csonka szezont és kielemezzük, a világ legjobb jobbszélsőjét, aki ha kell, jobbhátvédként is megállja a helyét.

Darren Fletcherrel valami nem stimmel. Valami talán kiveszett belőle, ami korábban szinte főnixmadárként emelte őt rút kiskacsából a keret legkedveltebb, legtiszteletreméltóbb játékosai közé - miközben védekező középpályásként szépen lassan világklasszissá nemesedett. Ebből azonban a mögöttünk hagyott évadban az égvilágon semmi nem látszott, a jó öreg Darren többnyire űzött vadként szédelgett a pálya közepén, s gyakorlatilag csak az nem csinált belőle bohócot, aki nem akart. Hajtás után ráhúzzuk a vizes lepedőt, aztán pedig meghajszárítózzuk a skót fedezet rőt halántékát, mert továbbra is fixa ideánk, hogy úgy kell oda a csapat tengelyébe, mint Cristiano Ronaldo hajára a zselé.

Nem is olyan régen még nem aggódtunk, ha Rio sérült volt, mert tudtuk van egy ifjú titánunk, aki simán képes megbízható teljesítményt hozni, ha a szükség úgy hozza. És bizony úgy is hozta volna az idei szezonban is, de a megbízható teljesítmény elmaradt. Jonny Evans hatalmas zuhanáson ment keresztül egy év alatt, vajon egy középszerű védő egyszeri fellángolása volt az a jó szezon, vagy egy tehetséges játékos katasztrofális ballépéseinek voltunk idén tanúi? Egyesek már megjósolták, hogy véget ért a Unitedes karrierje, hogy valóban így van-e az hajtás után kiderül.

Van egy játékos a keretben, akiről már többször elmondtuk, hogy a hozzá hasonló arcok miatt lesz több a United egy összevásárolt zsoldoscsapatnál. Tűnjön fel a pálya bármely pontján, John O'Shea-től bármikor számíthatunk egy megbízható teljesítményre. Nem lesz ő soha klasszis, de a maga módján nélkülözhetetlen a csapat számára. Éppen ezért mosolyogtunk jót azokon a pletykákon, miszerint a nyáron máshová igazol. Ilyen legrosszabb álmainkban se történjen, JOS-ra szükségünk van. Saját nevelésű, szinte minden poszton bevethető, ő Sir Alex Ferguson ingujjból előrántott jolly jokere. A továbbiakban az idén már 30 éves ír szezonját elemezzük ki.

Kifejtettük már, hogy milyen, khm, vegyes szezonja volt Rooney-nak és Berbatovnak, mennyire kétarcú volt Anderson, hogyan lehet két részre osztani Nani idényét. Nos, Rafael is abba a kategóriába tartozik, mint az említett urak: meglehetősen... fordulatos szezont zárt, egymástól élesen elütő alkotórészekkel.

Szezonértékelő rovatunk következő része tehát az ifjabbik (ez pusztán az írói szabadság terméke: halovány fogalmunk sincs, melyikük született néhány perccel korábban) Da Silva-fivér, aki, úgy tűnik, élete során először szembekerül saját testvérével.

Egy leheletnyi szünet után robog tovább játékos-értékelő rovatunk, huszas mezbe bújtatott játékosunk ugyanis már van, nem is akármilyen - az idei év során Fabionak sikerült bebizonyítania, hogy röpke néhány év alatt világsztár válhat belőle. De vajon melyik poszton? Jobblábas létére balhátvéd marad? Vagy kiszorítja ikertesóját a jobb-bekk pozíciójából? Esetleg jobb oldali futóként lesz a csapat segítségére? Hajtás után erre is választ keresünk...

Ugyan a keret tizenkilences számú játékosa egy bizonyos Daniel Nii Tackie Mensah Welbeck, aki akár még érdemelne is egy külön posztot, de mivel a szezont kölcsönben töltötte - és meglehetősen jó benyomást keltett -, ezért ő most nem kap külön értékelőt. Ehelyett a mezszáma kellemes apropóul szolgál, elvégre mindenki tudja, miféle szignifikanciával bír jelen esetben a numero tizenkilenc.

Szóval, ebből az alkalomból összedobtunk nektek egy gigantikus posztot, igaz, sajnos csak a szerkesztőség háromnegyedének részvételével, Jack ugyanis jelezte, most nem tud ebben segíteni. A három muskétás viszont d'Artagnan nélkül is felidézi a szezon legjeit, és még egy kicsit a jövőbe is tekintünk. Lássuk hát, mi ragadott meg minket a 2010/11-es szezonból.

Még nyíltak a völgyben a kerti virágok, még zöldellt a nyárfa az ablak előtt, de rezidens pesszimistáink (én) már látták amottan a téli világot, és úgy érezték, legalábbis kockázatos Scholesra építeni a szezont. Az azóta visszavonult rőt hajú zseninek igazából szeptember 19-én kellett volna befejeznie a karrierjét, mert onnan már csak lefelé vezetett az út.

Azért ígérjük, igyekszünk nem túlságosan szigorúak lenni a klub történetének valaha volt egyik legnagyobb játékosával - de meg kell acélozzuk szívünket, és elszántan erre az idényre és annak az értékelésére fókuszálni, noha legszívesebben inkább ódákat zengenénk arról az elmúlt 20 évről, amit Scholes a Manchester United szerződtetett játékosaként töltött el (meg arról a háromról, amíg csak a klubnál edzett).

Virtuális szerkesztőségi üléseink kedvenc témája, a tizenhetes számú játékos teljesítménye egy olyan vitapont, amelyben sosem született egyetértés. Így nem meglepően azt sem tudtuk eldönteni, ki írja a róla szóló bejegyzést. Elővettük tehát egy régi ötletünket, a közös cikk írásának lehetőségét, és Nanit a vádlottak padjára ültettük. Azt vettük észre, hogy a szaltókirály portugál nem csak minket oszt meg, a hozzászólások között is pirítjátok, valamint istenítitek őt rendesen. A tárgyalóterem mai napirendje szerint először a vád képviseletében Strigo ismerteti záróbeszédét, majd a vádlott ügyvédjéé, Everredé lesz a lehetőség, hogy bizonyítsa védence ártatlanságát. A kommentek között pedig szeretnénk megismerni a Unitedért szorító esküdtek véleményét is, hogy tiszta döntés szülessen. Az ülést megnyitom!

Michael Carrick a csapat egyik legfontosabb játékosa, nem bánnánk, ha ez így is maradna: ha ő hasonló szinten képes végigcsinálni az idény hátralévő részét, akkor nagy baj már nem lesz - megkockáztatom, akkor a bajnokságot behúzzuk, és megalázó vereséget nem szenvedünk a Barcától sem. Ezt bírtuk leírni usque másfél hónappal ezelőtt, itt az ideje, hogy mérlegre tegyük az akkor leírtakat, vizsgáljuk meg, hogyan csillogtunk a nostradamusi szerepkörben.

Nos, tűrhetően: a tizenkilencediket tényleg behúztuk, és bár arról megoszlanak a vélemények, hogy a londoni verés mennyire volt arcpirító, a 3-1 mégsem egy 5-0, ami akár lehetett is volna. Carrick ugyanis tartotta azt a formát - sőt -, amit a poszt oly lelkesen megdicsért - rajta semmi nem múlott.

Eljött 15.-e de most nem kokárdát tűzünk és még márciusi dalokat sem éneklünk. Viszont megnézzük a világ egyik legjobb középső védőjének az idényét. Az idei szezontól csékává avanzsált Nemanja Vidic tulajdonképpen megint azt hozta, amit ő maximálisan tud. Semmi extra, csak sallangmentes, megbízható, remek védőmunka, persze a kötelező évi 2 gyenge meccsel megfűszerezve. De az vitán felül áll, hogy a tizenkilencedikben és a BL döntőjének elérésében vastagon benne volt a keze. Hajtás után kiderül, miért is volt ő a szezon egyik legjobbja.

Talán senki sem gondolta volna azt, hogy ez a névtelen fiatalember Mexikóból érkezve, első szezonjában simán a kezdőbe játssza magát és csatárként magától értetődő egyszerűséggel rugdossa a gólokat. És aztán mégis így történt, a szezon végére már stabil kezdő lett és meg is hálálta a belé vetett bizalmat. Az Old Traffordon közönségkedvenccé avanzsált szívből fakadó játékstílusa miatt. A kis törpe nagy ugrása volt ez a szezon. Így most kielemezzük, a 14-est. Ráfókuszálunk az erősségeire, de a gyengeségeit is bemutatjuk, valamint megmondjuk, miben kell fejlődnie ahhoz, hogy világklasszis csatár legyen belőle. Mert az lehet, az alapanyag már megvan. Ready steady go! Chicharito is the goal machine.

Ugyan nem péntek, de tizenharmadika van ma, ezért alaposabban megvizsgáljuk a tizenhármas számú játékosunk szezonját. Akinek először nem ugrott volna be, hogy ki ez a spíler, nem kell szégyenkeznie, hiszen nem a legnagyobb sztárjaink egyikéről van szó. Persze ha nem Dél-Koreáról beszélünk, mert ott bizony Park Ji-Sung az egyik legnagyobb király. A százszoros válogatott középpályás ugyan hosszú ideig nem állhatott Sir Alex rendelkezésére az Ázsia-kupás bohóckodás miatt, és nem is tartozott az idény kulcsemberei közé, az alábbiakban bebizonyítjuk, hogy nélküle bizony sem a bajnoki cím, sem a BL-ezüst nem jött volna össze. Hajtás után a fáradhatatlan koreai United-mezben eltöltött hatodik, egyben legjobb szezonjáról olvashattok.

Összesen 34 mérkőzés, ebből 23 kezdőként - mindezt első manchesteri szezonjában. Középhátvédként tudott berobbani egy olyan csapatba, ahol a Ferdinand-Vidics tandem számít mindenek mértékének, és még olyan Fergie által nagyszerűnek tartott bekkek is elhullottak az evolúció során, mint Wes Brown, vagy Jaap Stam. Nincs mese, Chris Smalling parádésan kezdte karrierét az Old Traffordon, s ha lehet hinni a jóslatoknak (no, meg a szemünknek), akkor bizony nem kell álmatlan éjszakákat átforgolódnunk Rio Ferdinand visszavonulása után. Hajtás után minden, és még annál is több a nem is olyan piszkos tizenkettes idei szezonjáról.

Immár 20 éve, hogy nincsen Premier League szezon Ryan Giggs találat nélkül. Mióta így hívják az angol első osztályú bajnokságot, az örökifjú walesi minden idényben lő egy gólt. Természetesen ez így történt a 2010/11-gyes kiírásban is, de akadt egy másik sorozat is, amelyben még meghatározóbb teljesítményt nyújtott. A Bajnokok Ligájáról van persze szó, amelyben némileg váratlanul a csapat húzóemberévé vált. Az alábbi bejegyzésben visszatekintünk Giggsy idényére, amely alatt pár wannabe celebribancot és számos rekordot megdöntött, de mi inkább utóbbiakkal foglalkozunk. Bár életkora talán azt indokolná, hogy ez is egy amolyan Edwin-Neville-Scholes-féle búcsúcikk legyen, szerencsére még jövőre is láthatjuk őt a United 11-gyes számú mezében. 20 éve tart ez, és nem lehet megunni.

Nincs még egy United-játékos, akinek olyannyira, khm, ellentmondásos szezonja lett volna, mint amilyet Wayne Rooney végigcsinált idén. El Blanco Pelé egy összetört, fásult, magánéleti botrányoktól szétszaggatott, kiégett öregemberből (talán némiképp túloztam a kép hatásossága érdekében) emelkedett a szezon végére ismét a világ legjobb játékosai közé, odáig, hogy a BL-döntőben a Ferdinand-Vidic duót leszámítva talán ő volt az egyetlen, aki nem szédült el teljesen a katalán ringlispílen.

Ezt a nem mindennapi utazást elemezzük most: jöjjön tehát Wayne Rooney teljesítményének értékelése, abból a szezonból, amikor minden szempontból hozzáidomult végre a mezszámához. Hajtás után beszélünk világbajnokságról, prostikról, szerződéshosszabbításról és Glazerekről, avagy Wayne's World dióhéjban.

Remek szezon van a háta mögött, egészen kivételes. Történelmet írt, 64 év után az első Manchester United játékos volt aki mesterhármast szerzett az örök rivális ellen. Az első idegenlégiós a PL történetében aki egy meccsen 5 gólt rúgott. Egy flegma zseni, kinek eleganciája lenyűgöző.

Mégis kegyveszetett lett. Hiába lett gólkirály, a BL döntőt még csak a Wembelyből sem nézhette. Hajtás után Dimitar Berbatov szezonját vesszük nagyító alá. Megnézzük miben rejlik a zsenialitása, és mik a gyengeségei, valamint a jövőjét is megpróbáljuk kitalálni. Jöjjön hát a 9-es szezonértékelése.

Ha 5-10-15 évvel ezelőtt lett volna Stretford End (mármint a blog), akkor valószínűleg mindenki izgatottan várta volna a hetes számú játékos szezonjának elemzését, hiszen Céronaldó, Beckham vagy Cantona teljesítménye az egész csapat idényére masszívan hatott. Nem mondható Ezel ez el 2011-ben, hiszen a fent említett géniuszok után most egy leszállóágban lévő ex-csodagyerek viseli a legendás mezt. Mai bejegyzésünk az egykor szebb napokat látott liverpooli aranylabdásról szól, aki mostanára negyedik számú csatárrá degradálódott, és neve összeforrt az Old Trafford cserepadjával. A United bajnoki címéhez emiatt igen keveset tett hozzá, de legalább nem fog visszavonulni bajnoki arany nélkül. Hajtás után Michael Owen idei vergődése, bajnoki cím utáni örömködése, és szezonbeli összes találatának megemlítése.

Szezonértékelő posztsorozatunk újabb darabjának főszereplője hatodika lévén az a játékos lesz, akinek a hátán a hatos szám díszelgett a mögöttünk hagyott idényben - még ha sajnos nem is túl sokszor. Wes Brown idén is alig volt hadrafogható, s bár amikor játszott, olyan nagy csalódást nem okozott, 7 bajnoki meccset sajnos nem tudunk értékelhető szezonnak nevezni. Hajtás után merengés egy tehetséges játékos kálváriájáról és statisztikák minden mennyiségben.

Ötödike lévén a védelmünk egyik oszlopának, az ötös számú Ferdinand szezonjának kivesézésébe fogunk bele. Rio már 32 éves, és sajnos a jó borral ellentétben rajta nem segít az idő. No nem a teljesítményére értjük ezt. Helyezkedése fantasztikus, fizikailag még a legkeményebb izomafrikaiakkal is felveszi a versenyt, olvassa a játékot, mindezt még mindig olyan elegánsan, mint egy vámpír. A kor az ő pályafutásának előrehaladtával a lejátszott mérkőzések számának csökkenésében jelentkezik. Ezért nem ő a cséká sem a Unitednél, sem a válogatottnál, pedig ha egészséges, helye megkérdőjelezhetetlen mindkét gárdában. A védekezés professzorának idényét elemezzük az alábbiakban, és kifejtjük, hogy remek teljesítménye ellenére miért nem ő lett az év játékosa.

Mivel a négyes szám következik a naptárban, és a keretben is van olyan focista aki a négyes mezszám tulajdonosa, így most az Ő értékelése... nem, ez nem a jó kifejezés, mert valójában ezen személy szezonban játszott perceit gyakorlatilag lehetetlen objektíven értékelni.  Owen Hargreaves az idényben 4 percet játszott. Ennek a 4 percnek az értékelése pedig képtelenség, így inkább nézzük meg azt, hogy Hargo amikor játszott milyen teljesítményt nyújtott, valamint tegyünk fel kérdéseket és akár vitatkozzunk is el rajta, mert érdemes.

Szezonértékelőnk harmadik darabja egyben az első, mely egy olyan játékosunkról szól, aki még aktív. A hármas számú mez hagyományosan az első számú balhátvédé, és a tradíciókat komolyan vevő Manchester Unitednél ez így is van. Az már kevésbé előnyös, hogy Patrice Evra személyében az egyetlen ballábas védőnket elemezzük ki a mai nap folyamán, már ami a 2010/11 szezont illeti. Azt az idényt, amely alatt folyamatosan vártuk, hogy Pat végre összeszedje magát, és két évvel ezelőtti remek formáját visszanyerve esélyt se adjon az ellenfél jobbszélsőjének. Mint azt nyilván mindannyian tudjátok, ez sajnos nem így történt, legutóbb éppen szombaton láthattuk azt, ahogyan Evra helyéről gólt szereznek. Hajtás után megnézzük részletesebben is a francia védő szezonját.