A nemrégiben lezárult szezon megkezdése előtt szerkesztőségünk kollektíve becaplatott a képzeletbeli kamarába, az egyik töredező-málladozó polcról mindenki leemelt egy poros kristálygömböt - igen, nagy számban tartunk kristálygömböket a szerkesztőség metaforikus spájzjában, ne kössetek bele mindenbe -, és megkísérelte megjósolni, mi várható az idényben.

Számtalan kategóriában próbálkoztunk előre látni a jövőt, és talán mondanunk sem kell, hogy a legtöbb fronton szánalmasan, reménytelenül mellélőttünk (mi sem találnánk el három lépésről az új vámház ötemeletes épületét), ami, remélhetőleg, olvasóink szórakozására szolgál majd. Csak aztán óvatosan, mert kíméletlenül idelinkelem mindkét posztot, és ott vannak még a kommentek is, bennük hasonlóan bátor jóslatokkal.

Hölgyeim és Uraim, mondjuk úgy esküdtek. A védők azt próbálta elhitetni velünk, hogy kizárólag David de Gea tehetett az első gólról, sőt, talán a másodikról is. Sőt, talán el is hitette. Még én is majdnem megsajnáltam őket! De hölgyek és urak, úgymond esküdtek! Csak egy dolgot említenék, ha megengedik. Hölgyek és urak, ez itt Csubakka. Csubakka egy vuki a Kashyyyk bolygóról. De Csubakka az Endor bolygón él. Gondolják csak meg; ennek nincs értelme!

Miért akar egy vuki, egy 220 centis vuki az Endoron, 50 centis ewokok között élni? Ennek nincs értelme! De ami még fontosabb: ennek az egésznek mi köze a most tárgyalás alatt lévő ügyhöz? Semmi. Hölgyek és urak, ennek semmi köze az ügyhöz. Ennek nincs értelme. Nézzenek rám! Ügyvédként védek egy hatalmas klubot, és Csubakkáról beszélek. Van ennek értelme? Hölgyek és urak, ennek semmi értelme. Az egésznek nincs értelme. Tehát emlékezniük kell, amikor majd vitázgatnak és döntögetnek a Liverpool góljairól: van értelme? Nincs. Hölgyek urak, úgymond esküdtszék! Ennek nincs értelme. Ha Csubakka az Endoron él, ítéljenek bűnöst. A védelem végzett.

Folytatódik a pokoli menet: Liverpool-Manchester United az FA Kupa negyedik körében. Nem biztos, hogy megéri továbbjutni, mert aztán mehetünk a Stamford Bridge-re, aztán az Emiratesbe, aztán a White Hart Lane-re, ahogy ez a sorsolás eddig alakul, de hát ez van. Örülni mindazonáltal nem kell, és mi nem is örülünk, meg is mondjuk, hogy miért.

Vasárnap az Arsenallal játszottunk: az Arsenallal szeretünk játszani. Nem csak a 8-2-k és 4-0-k okán, szimplán azért, mert mindig jó a foci, vagy legalábbis majdnem mindig. Az Anfielden viszont szinte soha - és ez csak egy ok a sok közül. A sokból most felsorolunk hetet, plusz egy aktuálisat. Lapozzatok.

A sors fura fintorának köszönhetően az FA Kupa negyedik körében egy könnyed kis liverpooli látogatást tesz szeretett Unitedünk. A City kiejtése után a visit your rivals túra keretein belül újra a lehető legkeményebb ellenfelet kaptuk (miközben rendeznek pl. Stevenage – Notts County meccset is), de talán éppen ezért szeretjük a világ egyetlen komolyan vehető nemzeti kupakiírását. Hogy az Anfielden a szokottnál is forróbb lesz a hangulat, az most egy olyan futballistának köszönhető, aki pályára sem fog lépni. Szándékosan nem foglalkoztunk eddig komolyabban az Evra-Suárez afférral (kit érdekel a hetedik helyezett eltiltott csatára), de a szombati párharc kapcsán Steven Gerrard után újabb Pool-játékosnak szentelünk külön bejegyzést. Nem, mi sem tartjuk őt rasszistának, ő csak egyszerűen hülye, ráadásul a rosszindulatú fajtából. Megvizsgáljuk az uruguayi támadó előéletét, körbejárjuk a rasszizmus témakörét, és kielemezzük a liverpooli klub felelősségét is.

A nagy visszatérés volt a tegnapi FA Kupa-derbi központi tematizáló eleme: a váratlan döntés, hogy Scholest lekapjuk a polcról, sebtiben leporoljuk, és már küldjük is be a forgatagba, minden mást elhomályosított. Vincent Kompany ugyanakkor gyorsan gondoskodott róla, hogy azért legalább a meccs után ne ez legyen az elsődleges beszédtéma, mi mégis eköré építjük fel az osztályzást.

A visszatérések napja volt ugyanis a vasárnap, olyannyira, hogy szinte senkinek fel sem tűnt, hogy még Owen Hargreaves is beállt, pedig az egy soha vissza nem térő alkalom, hogy az ember őt focizni láthatja. Tovább után mindenkit ízekre szedünk, még O'Shea-t Scholest is.

Elérkezett az FA Kupa harmadik köre, ez az a szakasz, mikor az élvonalbeli klubok is megmutatják magukat a világ legjobb nemzeti kupasorozatában. A 64 csapat közül mindössze 20 első osztályú, nem sok az esély arra, hogy két PL-klub ilyen hamar találkozzon, de most a számhúzó kutyáknak sikerült alaposan belenyúlniuk. Manchester City, idegenben. Lehet parázni, lehet legyinteni, akár bosszúért kiáltani is, de egyet mindenképp megtehetünk: bosszankodhatunk, hogy nem mondjuk a Wrexhamet vagy a Bradfordot kaptuk otthon. Lassan kezdjük unni őket, hiszen két év alatt már a negyedik sorozatban futunk össze velük, ráadásul tavasszal pont ők búcsúztattak a kupából, hogy aztán 35 év trófeaínség után meg is nyerjék azt. Mivel az utóbbi évben annyiszor találkoztunk velük, mint Tiszán a hajóvonták, újat is nehezen tudunk róluk írni, így jobb híján megvizsgáljuk, hol tart a mensziti jelenség. Na meg persze kezdőt is tippelünk. Elolvasom »

Elismerjük, hogy ha az ember végiggondolja, hogy az Arsenal vélhetően a Ramsey-Lansbury-Rosicky középpályával áll majd ki az Old Traffordon, akkor nehéz úgy tekinteni a vasárnapi meccsre, mint egy igazi rangadóra. De a párosítás történelme igenis megér egy tisztességes felvezetést, arról nem is beszélve, hogy akárhogy is, de még mindig két Bajnokok Ligája-szereplő együttesről beszélünk.

Szóval, hajtás után felidézzük a tíz legemlékezetesebb momentumot/gólt/meccset a United-Arsenal csaták történetéből. Lesz itt verekedés, pizza, kihagyott tizenegyes, álomfoci és keménykedő műfrancia, aki aztán helyre lett téve a meccsen. Jó szórakozást.

Nyakunkon a Premier League rajtja: ha a londoni zavargások nem terjednek át egész Angliára, akkor szombaton elkezdődik a 2011/12-es bajnokság. Ebből az alkalomból felmentünk a Stretford End padlására, félresöpörtük a nagyi régi csutkababáit, a négyévesen atomjaira tört triciklit - pedig anyukám mondta, hogy ne játsszak a szomszéd gyerekkel, aki nyolcévesen már kombájnt vezetett -, és előszedtük poros kristálygömbünket.

Be is izzítottuk azon nyomban, úgyhogy íme, sok szeretettel átnyújtjuk a 2011/12-es szezonra vonatkozó első adag jóslatunkat. A második adagot holnap kapjátok meg, addig tessék türelemmel várni.

Bár a legutóbbi bejegyzés kommentjei között megígértük, Djemba-Djembával folytatjuk a manchesteri legendákat felvonultató monumentális poszt-sorozatot, most mégis el kell térnem a tárgytól: az ugyanis egyszerűen nem történhet meg, hogy a klub igáslova, a meg nem értett "kisiparos", John O'Shea távozzon a csapattól. Ha úgy tetszik segélykiáltás ez a poszt a jó Johnny felé az éjszakában, nem kevesebbet várunk tőle, mint azt, hogy a világ alighanem legjobb tizenkettedik embere gondolja meg magát, és maradjon a világ legfaszább futball-csapatában. Ha már a kispadról sikerült legendává válnia...

A blog hasábjain már többször jeleztük, hogy az angol futball legfőbb irányító testületeinek inkompetenciája határtalan, felmérhetetlen és lesújtó. Ezt a relatíve kedvezőtlen benyomást azonban időről időre igyekeznek még megerősíteni is; hogy miért, azt talán csak ők tudják. Vélhetően nem szándékosan teszik, de ez sem zárható ki: ez egyfajta magyarázatul szolgálna a következetlen, gyakran populista jellegű motivációkat sejtető döntések egész sorozatára.

De hogy a lényegről is szó essék: mér is gyalázzuk megint az FA-t és a Premier League-et? Nos, sikerült összehozniuk, hogy a bajnoki címről döntő - legalábbis reméljük, hogy dönteni fog róla - mérkőzésnek kábé 20 perccel az FA Kupa fináléja előtt lesz vége. Ez, barátaim az úrban, agyrém.

Megkésve bár, de törve nem, jelentkezünk a szombati meccs osztályzataival. Miután az arab olajpénz elintézte, hogy Rooney csak a lelátóról nézhesse a meccset, egy szem Berbatovval elöl nem sok jóra számíthattunk. Még így is győzhettünk volna, ha a bolgár és a mostanában egyébként remekül játszó Carrick kicsit jobban összpontosítanak, és Scholes nem megy bele nyújtott lábbal egy 50-50 szituba. A triplázási álmoknak lőttek, és már csak Tony Pulis droidjaiban bízhatunk, hogy a város kisebbik klubja ne szakítsa meg 35 éve tartó remek szériáját. Beszoptuk, ez van, a kiesés megérdemelt, de mielőtt lapoznánk és a bajnokságra koncentrálnánk, még kiosztunk pár osztályzatot. Az érdemjegyek ezúttal közösségi munka eredményei, hiszen Otbe és kovacstomi segített kialakítani őket, miután végig anyáztuk szurkoltuk a meccset. Minden továbbit hajtás után.

Nem bűnbakot akarunk keresni, szó sincs róla, bár lehetne találni eleget. Önmagában az, hogy kiestünk az FA Kupa elődöntőjében, nem katasztrófa, csak bosszantó, elvégre nagyon közel voltunk az elvileg legkönnyebben megnyerhető trófeához, de, mint 2004 óta mindig, most is elszúrtuk. Annak fényében, hogy vezetjük a bajnokságot és állunk a Bajnokok Ligájában, ez egy elviselhető kudarc, különösen, amíg belekapaszkodhatunk abba a halovány reménybe, hogy a Bolton vagy a Stoke megszopatja a Cityt, ahogy a Birmingham tette azt az Arsenallal a Ligakupában.

Nem, itt és most olyasmire hegyeznénk ki a kis elemzésünket, amely gondolat jó ideje érlelődik már: arról van szó, hogy jobban járnánk, ha Paul Scholes tényleg úgy döntene, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését, és a szezon végén befejezi a karrierjét. Ilyen szempontból a tegnapi meccs csak egy újabb érv a sok között. Hajtás után előadjuk a többit is.

... az 1976-ban történt, a Ligakupában. Ami azt jelenti, hogy egész pontosan 35 éve senkinek nem volt arra oka, hogy benyisson a Maine Road, majd a Council House egyre porosodó és pókhálósodó trófeatermébe. Mi sem tesszük ezt meg, de hogy jobb kedvre hangoljuk a City drukkereit a mai meccs előtt, felidézzük, mi minden történt abban az esztendőben, amikor kedvenc csapatuk utoljára nyert valamit.

Persze nem csak, sőt, nem is elsősorban nekik szól mindez: szeretnénk emlékeztetni minden United-drukkert, hogy milyen nagy feladat előtt áll is a csapat ma kora este - a történelem nyomasztó súlya nehezedik a vállunkra, hiszen megbocsáthatatlan bűn lenne, ha egy ilyen fantasztikus sorozatot szakítanánk meg azzal, hogy elbénázzuk a mai elődöntőt, és szabad utat engedünk nekik a fináléba. Szóval kalandra fel, idézzük fel az 1976-os esztendőt.

A triplázás emléke még friss volt, amikor 1999 novemberében bomba robbant az angol labdarúgásban: a Manchester United bejelentette, nem vesz részt az FA Kupa soros kiírásában, a 2000 januárjában megrendezésre kerülő klubvilágbajnokság miatt a címvédő nem lesz ott a világ legrégebbi kupasorozatában.

Teljesen kiszámítható módon brutális botrány keletkezett, amely azóta túl is nőtte magát, és egy rendkívül egyoldalú, sommás ítélet alakult ki: a Manchester United arrogáns és tiszteletlen módon viseltetett az FA Kupával szemben, és ezzel beverte az első szöget a sorozat koporsójába. Mi most megpróbálkozunk azzal, hogy némi perspektívába helyezzük az akkori döntést, mert bár az angol sajtótól nem szokatlan az a hozzáállás, hogy a globális felmelegedésről is a United tehet, az nem árt, ha legalább mi tudjuk az igazat.

A csapat, összességében, csillagos ötöst érdemel az Arsenal elleni produkcióért: nem ez volt a szezon legjobb játéka, sokat köszönhettünk Van der Sarnak és Vidicnek, de ezzel a kezdővel ilyen energikus, elszánt és összességében hatékony játékot produkálni az Arsenal ellen, nos, az nem semmi.

Egyénenként sok mindent lehet kifogásolni, és az alábbi posztban neki is állunk a kifogásolásnak. De ahhoz képest, hogy hét védővel és Gibsonnal álltunk fel, ez egy parádé volt, egy földöntúli bravúr, egy csoda. Ennek fényében kell értékelni és feldolgozni ezt a meccset. Jöhet a City a négy között!

Na most elválik, miből tákolták össze ezt a csapatot. Hat meccs, ebből négy idegenben; három csúcsrangadó és két Bajnokok Ligája-találkozó - és mindez a következő kevesebb mint egy hónap során. Lehet ebből totális katasztrófa is - de bízzunk, mert mi mást tehetünk?

Ahogy megígértük délután, most egy kicsit részletesebben elemezzük az előttünk álló feladatokat, a nehézségeket, és a csapat hiányosságait, valamint erősségeit, amelyek előtérbe kerülnek majd. Pokolra fel.

Vannak pillanatok az ember életében, amikor elgondolkodik, hogy vajh mikor az út végén számot ad arról, hogyan töltötte el a neki rendeltetett időt, hány olyan pillanat, perc, óra lesz, amire úgy emlékszik vissza, mint elvesztegetett idő, amit sosem kap vissza. A szombati, Crawley Town elleni FA Kupa nyolcaddöntő egy efféle élmény volt: azóta számtalan olyan tevékenységet bírtam elgondolni, amellyel hasznosabban, szórakoztatóbban vagy pihentetőbben lehet eltölteni hozzávetőlegesen 110 percet, a szünetet is beleszámítva.

A pályára lépők egy részének vélhetően szintén olyan 90 perc lesz ez, amit soha nem kap vissza. Mert az még rendben van, hogy valaki nem tud focizni - illetve a Manchester Unitednél elvileg nem kéne, hogy rendben legyen, de hát ez van, szegény ember vízzel főz -, de hogy egyáltalán ne is érdekelje, amit csinál, nos, az gáz.

Szörnyű 90 percen vagyunk túl, és ezentúl kénytelenek vagyunk a szigorú tanári énünket elővenni. Hajszárító helyett valami ipari hőcserélőt kéne beszereznünk, annyira gyenge volt ez a teljesítmény. Igazából azt sem bántuk volna, ha a végén (egyébként jogosan) kiegyenlített volna a kiscsapat. Megérdemelték volna, na nem maguk miatt, hanem mert mi szartuk le vettük félvállról a mérkőzést. Néhány játékosról ismét bebizonyosodott, hogy nem United-szint, és talán azt is láthatjuk, kikre számíthatunk a szezon hátralévő részében. Hajtás után kifejtjük, hogyan lett a csapat átlaga a lehangoló 5,2, és azt is megtudhatjátok, kinek a nevét nem vagyunk hajlandóak leírni addig, amíg nem mutat profi labdarúgóra emlékeztető teljesítményt.

Szombat kora este egy olyan csapattal találkozik a United az Old Traffordon, amellyel eddig még soha. Az ötödosztályú Crawley Town érkezik vendégségbe, és először úgy gondoltuk, nem illik oltani egy 93 hellyel lejjebb található gárdát. Viszont azóta napvilágot látott egy igen amatőr szurkolói videó, egy igazi retardált barommal a fedélzeten, és homályos emlékeim között kutatva személyes élményt is találtam mai ellenfelünkkel kapcsolatban. Meg aztán bemutatni is szeretnénk a gárdát, mert biztosak vagyunk benne, hogy az átlag United-drukker nagyjából semmit sem tud mai ellenfelünkről. Mi meg úgy csinálunk, mint akik igen, hajtás után megismerhetitek, hogy kik ezek.

Szokatlan formában jelentkezik osztályzó rovatunk. A kezdőcsapatban ismét feltűnt Obertan, aminek hatására elhatároztam: alaposan dokumentálom a francia "csodagyerek" teljesítményét. Figyelmemet még az sem kerülhette el, hogy a szerencsétlen kesztyűben játszott. Harminchat külön kamerával követtem Overdose mozgását, és a lófejű biciklikirály meghálálta bizalmamat. Szinte összes hiányosságából mutatott valamit, újabb és újabb rovatokat generálva a rossz megoldások oldalra. Valószínűleg Ferguson is értesülhetett a kísérletről, mivel végig a pályán hagyta a bűn rosszul teljesítő Gabrielt. Elvileg ő lett volna a gyémánt alakú középpályánk csúcsa, de inkább úgy mutatott, mint egy civil a pályán. Hajtás után Obama számokban, de a csapat többi tagját is osztályozzuk extra röviden.

Nos, valahogyan továbbevickéltünk: a United 2-1-re győzött a Southampton otthonában az FA Kupa 4. fordulójában, Owen és Hernandez góljaival. De szó ami szó, mindent megtettünk azért, hogy a harmadosztályú ellenfél játékosai ma este egy világraszóló győzelem örömére ihassák le magukat. Kénytelenek vagyunk sokakat alaposan kiosztani - szerencsére a legtiszteletreméltóbb bűnbakra nem nekünk kell ráhúznunk a vizes lepedőt, ő ugyanis már elismerte, hogy hibázott.

Igen, Sir Alex Fergusonról van szó, aki a mérkőzés utáni nyilatkozatát azzal kezdte, hogy talán túlságosan is kísérletezőre vette a figurát az első félidei taktikával. A továbbiakban megpróbálunk valamiféle logikát találni Fergie próbálkozásában, és a végén megdicsérjük, amiért legalább időben és egyszersmind jól cserélt.

Gondolkodtam azon, jópofa és vicces lenne-e, ha másodjára szándékosan elrontanám a címet, de arra jutottam, hogy korántsem. Úgyhogy, immáron normális címmel, íme a Sir Alex Fergusont bemutató sorozatunk második darabja. Az elsőt itt elérhetitek, amennyiben még nem találkoztatok volna vele. Azok kedvéért, akik nem olvasták, és most sem éreznek magukban annyi erőt, hogy rákattintsanak a linkre, röviden vázoljuk, miről is van szó.

2010. december 19-én, vasárnap Sir Alex Ferguson megdöntötte Sir Matt Busby rekordját: immáron ő a Manchester United történelmének legtovább szolgáló menedzsere. Saját bevallása szerint sosem gondolta volna, hogy eljut idáig, de valószínűleg minden United-szurkoló nevében mondhatjuk, hogy nem bánnánk, ha még egyszer ennyit maradna. Most megpróbáljuk megmutatni, hogy lett ő ilyen, amilyen: egy kis videós összeállítással szeretnénk felidézni, hogyan is telt ez az elmúlt 24 év, hogyan formálta Ferguson a klubot, és a klub Fergusont

A Manchester United bejutott az FA Kupa 4. fordulójába, miután 1-0-ra legyőzte a Liverpoolt. És ne hallgassunk az East Lancs Road rosszabbik végének propagandájára: ez bizony egy megérdemelt győzelem volt, még ha szokás szerint nem is éppen zseniális játékkal értük el. A tökéletes feelinghez azonban csak annyi hiányzott, hogy Owen rúgja be a mindent eldöntő gólt.

Hajtás után kivesézzük a játékvezető teljesítményét, örvendezünk azon, hogy végre egyszer Sztividzsí is kénytelen volt rádöbbenni, hogy ő sem áll a szabályok fölött, és sopánkodunk a széteső játék miatt.