"A hazugságnak három fajtája létezik: hazugság, szemérmetlenül nagy hazugság, és a statisztika" - vallotta Mark Twain, igaz, neki akkor még fogalma sem volt arról, hogy néhány évtizeddel a halála után a világ soha nem múló szenvedéllyel csüng majd egy bizonyos, futball nevet viselő játékon. A fociban ugyanis éppen fordított a helyzet, a statisztika csak a legritkább esetben füllent, nem véletlenül modellezik például már jó negyven-ötven éve számítógépes programokkal a játékosok teljesítményét (a legendás Valerij Lobanovszkij volt az úttörő), és az sem a sors különös játékának köszönhető, hogy lassacskán egész iparág települ a mérkőzések történéseinek mind tökéletesebb modellezésére. És, hogy hogy jön ide a City-United? Nyolc statisztika, nyolc következtetés, nyolc ok a bukás magyarázatára. Mert, hogy bukás van, az nem is kérdés.

19 – ez a szám most már nem csak bajnoki címeink mennyiségét, vagy Danny Welbeck mezszámát jelenti számunkra. Pont ennyi ponttal előzzük ugyanis a még BL-helyben reménykedő liverpooli riválisunkat. Ez a két csapat legutóbbi meccsén is látszott, még ha a végeredmény annyira nem is tükrözi a látottakat. Hogy a 2011-ben majd' 100 millió fontot költő Liverpool tervei mik a feljebb lépésre, az minket annyira nem is érdekel, sokkal inkább saját játékosaink szombati teljesítményével foglalkozunk, amelynek számok tekintetében hangot is adunk. És azt is megtudhatjátok, ki az, akinek színtiszta úriemberségből ezentúl kis betűvel írjuk a nevét.

Sokat vártam a poszttal, hogy leülepedjen a tegnapi meccs, hogy kicsit lehiggadjak. Nos, ez nem épp az a meccs, amit higgadtan értékel az ember, ha van némi emocionális kötődése bármelyik csapathoz is. Úgyhogy higgadtság ide vagy oda, ki kell szépen jelenteni: a Liverpool a pályán nyújtott teljesítménye alapján nulla, azon kívül, mint klub, mint az angol futball egyik intézménye, még annál is jóval kevesebb.

Ahogyan az egész Suárez-ügyet kezelték, az az ízléstelenség és a paranoia apoteózisa volt, kezdve az ultragáz pólókkal, és befejezvén azzal, ahogy Dalglish rezzenéstelen arccal a tévériporter pofájába hazudott, majd konkrétan lebaszta, amiért sugallni merte, hogy Suárez netán olyat tett, amit nem kéne. Mi is joggal lehetünk idegesek: ezt a csapatot nagyon meg kellett volna verni, gólokkal, fölényesen, ehhez képest a végén még izgulhattunk... hajtás után elmondjuk, miért is.

Folytatódik a pokoli menet: Liverpool-Manchester United az FA Kupa negyedik körében. Nem biztos, hogy megéri továbbjutni, mert aztán mehetünk a Stamford Bridge-re, aztán az Emiratesbe, aztán a White Hart Lane-re, ahogy ez a sorsolás eddig alakul, de hát ez van. Örülni mindazonáltal nem kell, és mi nem is örülünk, meg is mondjuk, hogy miért.

Vasárnap az Arsenallal játszottunk: az Arsenallal szeretünk játszani. Nem csak a 8-2-k és 4-0-k okán, szimplán azért, mert mindig jó a foci, vagy legalábbis majdnem mindig. Az Anfielden viszont szinte soha - és ez csak egy ok a sok közül. A sokból most felsorolunk hetet, plusz egy aktuálisat. Lapozzatok.

A sors fura fintorának köszönhetően az FA Kupa negyedik körében egy könnyed kis liverpooli látogatást tesz szeretett Unitedünk. A City kiejtése után a visit your rivals túra keretein belül újra a lehető legkeményebb ellenfelet kaptuk (miközben rendeznek pl. Stevenage – Notts County meccset is), de talán éppen ezért szeretjük a világ egyetlen komolyan vehető nemzeti kupakiírását. Hogy az Anfielden a szokottnál is forróbb lesz a hangulat, az most egy olyan futballistának köszönhető, aki pályára sem fog lépni. Szándékosan nem foglalkoztunk eddig komolyabban az Evra-Suárez afférral (kit érdekel a hetedik helyezett eltiltott csatára), de a szombati párharc kapcsán Steven Gerrard után újabb Pool-játékosnak szentelünk külön bejegyzést. Nem, mi sem tartjuk őt rasszistának, ő csak egyszerűen hülye, ráadásul a rosszindulatú fajtából. Megvizsgáljuk az uruguayi támadó előéletét, körbejárjuk a rasszizmus témakörét, és kielemezzük a liverpooli klub felelősségét is.

Ez is megtörtént, a Unitednek az utolsó forduló előtt nincs esélye a csoportgyőzelemre. Baselben ráadásul kőkemény összecsapás vár Ferguson csapatára, egy vereség azt jelentené, hogy városi riválisunkkal kéz a kézben várhatnánk az Európa Liga sorsolását. Évek óta nyavalygunk, hogy unalmasak a BL csoportmeccsei, hát idén ez egyáltalán nem igaz. A tegnapi 2-2 tipikusan az a meccs volt, ahol az eredmény nem hűen tükrözi a látottakat, hiszen a portugálok tulajdonképpen helyzet nélkül szereztek két gólt (na jó, leszámítva Aimar lövését). Energiáikat leginkább a védekezésre, szabálytalankodásra és időhúzásra tartogatták, amiben sajnos a United is segítette őket. Pontrúgásaink hatékonyságát elnézve érthetetlen, miért kellett nekünk is fél perceket helyezkedni egy-egy szabadrúgás vagy szöglet után, ha annak oldalpassz vagy kis szöglet lett a vége. Láthattunk pár nagyon jó, és egy-két halványabb teljesítményt, így hát természetesen osztályzunk.

Csupa izgalom az élet a Manchester United háza táján még egy válogatott szünet alatt is: vadul feszülhettünk azon, vajon ki sérül meg a sok fölösleges barátságos meccs során, várhattuk, hogy az FA mikor dönti el végre, hogy érdemes-e vád alá helyezni Suárezt a niggerezésért, valamint nézhettük, miként szárad a festék a falon. Minél szárazabb, annál közelebb a következő komoly futballmérkőzés...

Nos, a komoly meccsre ma kerül sor, bár hitelességét némiképp csökkenti, hogy egy Walesben rendezett angol bajnokiról van szó - de legalább történelmet írunk, elvégre még sosem játszottunk walesi csapattal a Premier League-ben. A többi kérdésre is választ kaptunk, a hajtás után meg is mutatjuk, mire jutottunk.

Túl vagyunk idei leggólszegényebb meccsünkön. 1 rúgott, 0 kapott gól, viszont az idegenben szerzett 3 pont létfontosságú a még mindig a sebeit nyalogató United számára. A játék továbbra sem tökéletes: remek első fél óra után a második játékrészben csak öltük a focit. A győzelem elsősorban annak köszönhető, hogy a múlt hetivel szemben a hátvédek most nem rendeztek agyhalottak napját, mi az osztályzást most mégis legszomorúbb ünnepünk köré építjük fel, hiszen csapatunkban hemzsegnek a természetfeletti lények.

Szerkesztőségünk kollektíve fogta a fejét az 1-6 után, mégsem lehetett azt mondani, hogy temetői lett volna a hangulat az Old Fregattban. Akkor is és azóta is próbáljuk a humor oldaláról megfogni a megfoghatatlant, és egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy este kilenckor a plazmatévén már a Bahrein-Vasas megy (mint utólag kiderült, a BAH-VAS egy brazil bajnokira utalt a felső sarokban), és szépen lassan kiosztottuk a meccs utáni blogteendőket. Rám maradt az a cseppet sem hálás feladat, hogy osztályozzam a történelmi veréssé fajuló városi derbi egyéni teljesítményeit. Több megoldáson is gondolkodtunk: felmerült, hogy a City játékosainak teljesítményét értékeljük; kapjon tőlünk mindenki egyest, vagy hatost; esetleg kummantsuk egyszerűen el. A végső megoldás halál a hagyományos értékelés lett, hiszen a vasárnap pályán lévők megérdemlik, hogy bizonyítványukba bekerüljenek a katonás érdemjegyek. Persze nem ússzátok meg irónia nélkül.

Nem szomorkodhatunk a döntetlen miatt. Bár a City ezzel ideiglenesen az élre állt, az Anfielden jó eredmény az iksz, pláne ha olyan szar a mutatott játék, mint tegnap. Persze Fergie mindent megtett azért, hogy így legyen: Nani, Rooney és Chicharito is a padon kezdtek. Szerencsére senkinek nem jutott eszébe feljelentenie a mestert, hogy gyengített gárdát küldött pályára, és az eredmény végül is őt igazolta. Egy pontért jött, ami az utóbbi évek anfield-i látogatásait nézve nem is hülyeség. Mégis, az egész mérkőzés nézhetetlenné vált az indokolatlanul telepakolt középpályák tusakodása miatt. Arra a nem egyszerű feladatra vállalkozunk, hogy jó szokásunkhoz híven osztályozzuk az egyéni teljesítményeket. A mérkőzés legjobbja United-játékos volt, a legrosszabb pedig ismét a bíró sporttárs. Hajtás után jönnek az érdemjegyek, többször is megemlítjük majd a rendkívül szimpatikus Suarezt, és pontozunk egy-két remek színészi teljesítményt is.

15 pont, top of the league, 21 lőtt gól. Háromból három londoni csapat távozott 0 ponttal az Old Traffordról, kikapott a Pool és az Arsenal, a City meg ikszelt Fulhaméknél. Tökéletes hétvége, amelynek megkoronázása volt a Chelsea leverése. Ha csak a 100 százalékos gólhelyzeteket vesszük hozzá, 5-3 lett volna a reális végeredmény. Na jó, nem a reális, de a 3-1-nél közelebb lett volna a látottakhoz. Ferguson nyilatkozata szerint kosármeccshez hasonlított, hogy felváltva forogtak veszélyben a kapuk, és ebben van valami. Le a kalappal Villas-Boas előtt, még ha a bátor támadójátéka most nem is ért pontokat. Ilyen egy igazi angol focimeccs: számtalan helyzet, gyilkos tempó, gyönyörű megoldások és persze egy hülyebíró. Na meg óriási hibák, főleg a kapu elé kerülő játékosok részéről. Hajtás után osztályzunk, istenítünk, alázunk, és szembeszállunk egy-két előítélettel. Plusz bizonyítékot szereztünk valamiről, amit már eddig is gyanítottunk.

A Bajnokok Ligája csoportköre körülbelül annyira érdekli Fergusont, mint amennyire Fernando Torres az aranycipő statisztikusait. Különben mi másnak lehetne tulajdonítani azt, hogy a Boltonban simázó csapathoz képest 8 helyen is megváltoztatta a kezdő tizenegyet? SAF ennek megfelelően úgy is ülte végig a 90 percet, mint kissé becsiccsentett megszeppent nagypapi az unokája ballagási műsorát. Elvileg a tegnapi volt a legkeményebb mérkőzés a csoportban, így aztán a Sir nem is nagyon szomorkodott a döntetlen után. A kreativitás nélküli 4-5-1 csődöt mondott, a szélekről érkező beadásokra középen általában nem érkezett senki, nyilván senki sem vitatkozik majd azzal a megállapítással, hogy ez volt a szezon eddigi leggyengébb meccse. Az osztályzatok is ezt tükrözik, mindössze három spílerünkkel voltunk elégedettek, és a hajszárítót is újra elővesszük.

Újabb, régóta nem látott rovatunkat elevenítjük fel, annak apropóján, hogy a keret tagjai közül meglehetősen sokan Európa-szerte elrepkedtek selejtezőket játszani. Anno megígértük, hogy ezen alkalmakkor rendszeres összefoglalóval jelentkezünk, ám ez csúf hazugságnak bizonyult. Most azonban megpróbálunk kiengesztelni benneteket, így íme, a továbbiakban arról lesz szó, miképpen szerepeltek hőseink a nemzeti válogatottakban.

Apró megjegyzés: a különböző barátságos mérkőzések most ebből kimaradnak, kapacitás, és legyünk őszinték, érdeklődés híján. A kommentek között persze nyugodtan tárgyaljátok meg azokat is, meg egyáltalán, bármit. Sok sikert hozzá, reméljük, sikerült olyan informatív dolgot összehozni, mint amilyet szerettünk volna.

Ugyan már nyakunkon a következő szezon (egy hét múlva ilyenkor akár már egy trófeával gazdagabbak lehetünk), legfrissebb rovatunk még a múltba réved, és az előző idény pillanataiból szemezget. Újabb tízes listánk ezúttal azokból a momentumokból szemezget, amelyek ilyen-olyan okokból mosolyt csaltak az arcunkra. Nem szenzációs fordításokról, vagy gyönyörű gólokról van szó, hanem olyan apróságokról, amiket viccesnek találtunk. Lesz közte furcsa gól, életképek a kispadról, idióta gólöröm és persze Gary Neville is. Hajtás után ezeket láthatjátok majd, mellékelt videókkal, de természetesen ne fojtsátok magatokba a saját kedvenceteket sem.

Szezonértékelőnk harmadik darabja egyben az első, mely egy olyan játékosunkról szól, aki még aktív. A hármas számú mez hagyományosan az első számú balhátvédé, és a tradíciókat komolyan vevő Manchester Unitednél ez így is van. Az már kevésbé előnyös, hogy Patrice Evra személyében az egyetlen ballábas védőnket elemezzük ki a mai nap folyamán, már ami a 2010/11 szezont illeti. Azt az idényt, amely alatt folyamatosan vártuk, hogy Pat végre összeszedje magát, és két évvel ezelőtti remek formáját visszanyerve esélyt se adjon az ellenfél jobbszélsőjének. Mint azt nyilván mindannyian tudjátok, ez sajnos nem így történt, legutóbb éppen szombaton láthattuk azt, ahogyan Evra helyéről gólt szereznek. Hajtás után megnézzük részletesebben is a francia védő szezonját.

Nincsen mese, holnap eldől a bajnoki cím sorsa Angliában - és ezt bizony úgy kell érteni, hogy egy vereség esetén a United el is búcsúzhat az álmaitól. Ennek persze inkább mentális, mintsem játékelméleti okai vannak, így aztán e poszt keretei között nem is foglalkozhatom vele bővebben; de talán senkinek nem kell magyarázni, mit is jelentene, ha a csapat cirka három hét alatt majd'10 pontos előnyt szórakozna el egy már padlón lévő ellenféllel szemben, ráadásul hazai pályán ütné az utolsó szöget koporsójába. Hajtás után így aztán nem ezzel, hanem a várható hadrendekkel foglalkozom, megpróbálok rájönni, mivel próbálkozik majd Ancellotti - és arra is kísérletet teszek, hogy megmutassam hol, miképpen és kikkel lehet megnyerni a vasárnapi mérkőzést.

Újabb adrenalinbombával haladunk a 19. bajnoki cím felé. Ismét ízelítőt kaptunk abból, hogy mi is a United Way: egy elvesztettnek hitt meccset sikerült megfordítani 20 perc alatt. Adjuk össze a német küzdenitudást a fradiszívvel, szorozzuk meg egy kis mentally stronggal, emeljük a you'll never walk alone hatványára, és megkapjuk azt, amire ez a csapat képes idén. Sokan sokféleképpen jellemezték már a United idei szezonját, de egy dolog biztosan nem igaz rá: hogy unalmas lenne. Illetve sokan biztosan unalmasnak tartják, hogy szinte mindig mi nyerünk, de hát mit csináljunk, ha ebben a kiegyensúlyozott mezőnyben mi akarjuk leginkább az aranyérmet? A PL-mezőny erősségét jól jellemzi, hogy a vereségével ismét a kiesőzónába csúszó West Ham hátsó alakzatában négy angol válogatott (Green, Upson, Bridge és Parker) próbálta megakadályozni csapatunkat a gólszerzésben. Ez, kiegészülve a remek napot első félidőt kifogó da Costával, és az előrevágott labdákkal sikeresen meginduló tornyokkal, valamint két alapemberünk súlyos hibáival, kétgólos előnyt ért nekik a szünetben. Hogy végül mégis a jobbik csapat nyert, azt elsősorban Rooney remeklésének, és a több csatár mint védő taktikának köszönhetjük. Mert hogy a futballt mi játszottuk, az nem kérdés, elég csak megnézni a 7-18 kapuralövési-, vagy a 0-16 szögletarányt. Lapozás után osztályozzuk az egyéni teljesítményeket.

Gőzerővel megkezdődött a hangolás a hétfői Manchester United-Arsenal rangadóra. Ebből az alkalomból örvendezünk annak, hogy Evra megszegte az íratlan szabályokat; lerántjuk a leplet Arséne Wenger gonosz összeesküvéséről, eláruljuk, ki mindenki épült fel a rangadóra, és ki mindenki sérült meg és még néhány, teljességgel alaptalan átigazolási pletykát is bedobunk, amelyeknek ugyan semmi közük a meccshez, de azért érdekesek. Kattintsatok hát, hogy átjárhasson benneteket is a bölcsesség.

A körülmények szerencsés alakulása miatt nagyon jó hétvége áll mögöttünk. Két legnagyobb riválisunk 0 ponttal zárta a 14. fordulót, és csak a gólkülönbség választja el a Unitedet a tabella első helyétől. Mindezt (a Spurs és a Birmingham mellett) a Wigan elleni 2-0-nak köszönhetjük, pontosabban két hajszálpontos beadásnak. De hiába az idei 21. veretlen meccs, az újabb clean sheet, vagy Rooney visszatérése, valami nem stimmel. A továbbiakban a hétvégi meccs kapcsán többek között erről is olvashattok, meg egy kicsit a közeljövőbe is tekintünk.